mivan

További fejlemények, melyeket maximum szárnyaló stílusom tehet(ne) érdekessé

Ismét rohanós napokat élek, de legalább hatékonyakat. Ma végre nem dolgoztam (a héten nem kényeztettek el, de ennek köszönhetem végre az első értékelést, amit ráadásul jó humorú keresztapám töltött ki, akinek a pozitív mondatai mögött érezni az iróniát), cserébe viszont fél nyolckor kivetett az ágy. Már-már menetrendszerű az Immoweb nevezetű oldalon az újonnan felkerült, kedvenc kerületeimben bútorozott lakásokat hirdetők emailekkel való vegzálása reggelente, ezután viszont olyat csináltam, amit eddig még soha: szervizbe vittem a biciklimet.

Ez nem hétvége, hanem reprezentatív mintavétel a baráti körből

Ezt a hétvégét végigrohantam. Ha álmos vagyok, mindent kötelességtudóan végigcsinálok, de soha nincs kedvem a következő etaphoz. Ehhez képest most nagyon nehéz volt eljönni mindenhonnan.

A szabadegyetemről speciel azért, mert Carlos ábrándosan magával vitte a rábízott kulcsot, miközben mi öten még bent voltunk az irodában. Végül úgy oldódott meg, hogy akinek azért van kulcsa, mert közel lakik (és közben sűrűn anyázott, hogy miért nem szóltam neki, hogy jöjjön az előadásokat videózni), azt ketten felkeresték, mi meg addig tartottuk a frontot. 

Jó kis nap

Címkék: 

A mai napom úgy kezdődött, hogy 9:57-kor... nem, menjünk vissza kicsit korábbra. Éjjel 1 körül járunk, és annak ellenére, hogy az előző éjszakai alvás is csak fél 2-kor kezdődött, majd 4:45-kor véget is ért, azért nem alszom, mert képtelen vagyok szép képekkel kicsicsázni a máltás bejegyzéseimet. Micike nem hajlandó ugyanott (USB-kábelen) kiadni magából a képeket, ahol a telefonomról megkapta őket (biztos derogál neki a névtelen készülékekkel való kapcsolat), majd Shakti SD-kártyája sem jár sikerrel.

Mensa Shake

Kezd összerázódni a társaság. A szó szoros értelmében, tekintve, hogy egész napos hajókiránduláson voltunk Gozón és Cominón, gyenge gyomrúaknak szélben nem ajánlott. A kétszintes hajó dülöngélt, fel-le liftezett, csak az adott némi biztonságérzetet, hogy biztos voltam a mentőcsónakok meglétében, lévén, hogy azokon ültünk. A mellettem terpeszkedő ázsiai nő hisztérikusan nevetett, valahányszor az előttem kuporgó pasiját eláztatta egy hullám. Amikor az ő kalapja repült bele a tengerbe, azt sztoikusan nyugtázta.

Húsvéti elmélkedések

A hétvége tanulságai:

1. Semmi sem olyan "nagy szám", mint amilyennek kívülről tűnik. Vagy ha igen, akkor úgyis olyan kis számok szorzatából tevődik össze, hogy észre sem veszed.

2. Ne várj a "nagy szám"-ra, vagy arra, hogy bejelentse az érkezését.

3. Fogadd el, hogy nem tudsz felkészülni arra, hogy honnan érkezik a váratlan...

Kevésbé pontokba szedhető, de legalább olyan tanulságos, hogy ha az az egy dolog nem jött össze, amit szerettem volna, akkor baromira hiába volt velem mindenki irtó kedves és tényleg felhívtak és tényleg szerettek.

Nem vagyok elég egyszerű lány

Na kész, enyém a lakás, a csajok húsvéti szünetre távoztak. Nekem az a szerencsém, hogy a kollégák közül sokan ugyanígy tettek, így kaptam szerződést jövő hétfőre és keddre. Mivel a küldöttek is emberek, hétfőre egyelőre nincs munkám, amit olasztanulással, főzéssel és aktív szenvedéssel tervezek eltölteni. 

Oldalak

Feliratkozás RSS - mivan csatornájára
A jogokat megtartjuk magunknak Lelke: Raya • Külcsín: Studio1 • Hálótárs: Netstudio