tea

Nem tudom, mit sugárzott az aurám az utóbbi napokban, de egy magányosnak szánt Exki-ebéd végén lehetőséget kaptam, hogy egy szál Frida-festményben nyilatkozzak a mexikói tévének, a teaboltos néni kedvesen megkérdezte, hogy beilleszkedtem-e itt Belgiumban*, az airbnb-s házigazdám pedig azzal fogadott tegnap este, hogy itt egy zacskó (amúgy alig hordott és tök stílusos) ruha, ugyan válogassak kedvemre.

Megint előállt az a helyzet, hogy az ember utálja, hogy ennyire szereti ezt a szakmát. Mert ám nehéz, stresszes, és van valami alattomos megterhelés is benne: az, hogy egész nap mások agyhullámai grasszálnak a fejemben. És, főleg ha politikusokról van szó, ezek a hullámok nem mindig olyan harmonikusak. 

Kicsit úgy vagyok, mint Kulka az orgazmussal: nem tudom, miért, most miért megyek el.

http://m.youtube.com/?reload=9&rdm=m5zadq6gj#/watch?v=Xce8VAwBDqc

Nevezzük mozzarellás zöldségtoronynak.