Szívküldi

Nem is tudom, mi ütött ebbe az országba, sütött a nap, de úgy rendesen, egy felhő nem volt az égen, előkerültek a télen szinte elfeledett női térdek, én meg úgy döntöttem, végre felgöngyölítem ezt a furfangos parkot, most, hogy egyszer világosban megyek. Tudniillik annyi ösvény van benne, hogy eddig folyton eltévedtem, hát most elhatároztam, hogy folyamatosan a jobb oldalamon tartom a szélét, csak körbeérek. Természetesen félúton nagyon vonzani kezdett egy merőleges földút, amin pont laposan sütött keresztül a nap, az meg hogy, hogy nem, egy tóhoz vezetett, amit muszáj volt megkerülni.

Nem tudom, mi ütött Szívküldibe, mert a síelés óta sokkal magasabb pulzusszámot engedélyez, mint eddig. Hónapokra számítottam, míg a totyogásból megközelíthetem régi tempómat, de talán az egyhetes intenzív kardio, talán az eközben bekövetkezett stresszoldás, a pár ledobott karácsonyi kiló, vagy esetleg tényleges edződés miatt (ezt utálom, az életemben mindenbe több szál fut be, és sose tudom, melyik az igazi ok), de már kifejezetten igyekeznem kell, hogy tartani tudjam a megadott zónát.

A karácsonyi zsákmány legnagyobb falatja Szívküldi, a pulzusóra. Ma mentem vele először futni (?).