Helyzetjelentés KL-ből

Címkék: 

Következő reptéri ingyenwifi (Isten áldja őket, bár most hirtelen nem tudnám, hogy melyik): Kuala Lumpur. Észbontó, hogy ez a város, aminek tíz éve a nevét se tudtam (nagyjából akkortájt ismerkedtem meg Nuku'alofával és Bandar Seri Begawannal is, mert a földrajztanárunk azzal gondolt szivatni minket, hogy az összes fővárosból dolgozatot írat), most itt fekszik körülöttem. Hajnali fél 7-kor simogató meleg van, trópusi az éjszaka. Persze lehet, hogy csak azután tűnik így, hogy a repülőn 11 órán át fagyasztottak. És nem volt ám szeretetcsomag, mint a Virgin Atlanticon, össz-vissz egy vékony takarót meg egy párnát adtak. Viszont a médiakínálat rendben volt, egész fura, hogy egy út alatt meg tudtam nézni A család kicsi kincsét, A némafilmest ÉS a Merida, a bátort, plusz még négy filmet elkezdtem, kiolvastam a fél House of Godot, és még aludtam is. Eldöntöttem, hogy hazafelé a West is West és a 50/50 lesz a program, meg ha nem bírom ki, akkor megnézem még az Avatárt is, bár ez attól függ, hogy alakul a bali tartózkodás. 

További nyomorúságom, hogy szingli vagyok, legalábbis így utazáskor, ezért megnyertem az 5 üléses középső traktus legközepét, két pár között. A két pár aranyos volt, holland, és nagyjából végigaludták az utat, viszont pária helyzetemből adódóan egyik stewardess se ismert el magáénak, így minden kajaosztáskor résen kellett lennem, hogy Nor Azizantól vagy Hi Chingtől mindenképpen szerezzem meg a nekem járó tápot. Felötlött bennem, hogy oké, repülőre mindenből mini adagot gyártanak, de ha egy Twixben csak egy rúd van, azt már pofátlanság így hívni, nem? Ennek a szabatos neve a Twik lenne.

Az igazi kultúrsokk viszont a reptéren ért: a Törökországból már jól ismert tappancsos vécé. Igen ám, de a lehúzó nem csak a kagylót mossa le, hanem nagy elánnal az egész padlót átáztatja, amitől mindjárt kevésbé bízik az ember az átlátszó folyadékban, amibe belelép. Ja, és a térdmagasságban elhelyezett fogason is vizes lett a kabátom. Ezt a konstrukciót muszáj volt lefényképeznem, akármennyire is kellett már pisilnem (középső helyzetemből adódóan, ugye). 

A jogokat megtartjuk magunknak Lelke: Raya • Külcsín: Studio1 • Hálótárs: Netstudio