Beküldte Raya deBonel -
Újabb nap a Paradicsomban... kár, hogy nekem már mindig alatta fog feszülni az, ami a szállodaövezet kapuján túl kezdődik: a bódék, a csirkék, a legyek, a robogók, a kiteregetett ruhán mászkáló pókok, a semmitől is megriadó macska, a gyönyörű növények a legkoszosabb udvaron is, és az edénybe száradt ételmaradék, az áldozati bambusztálka súrlódása az ablaktörlő alatt, a taxis, aki a parkolóban alszik, mert 4-kor kelt a disznóáldozat miatt. Mint a tükörsima tenger alatt megbúvó, zátonyra futott hajók. Jobban mondva ez az, hogy nekem ez már nem tükörsima.
Mert most állítsátok párhuzamba a fent leírtakkal ezeket:
Ayana Resort, ahol a Rock Bar is található. Ez egy kimondottan naplemente-nézésre specializálódott, méregdrága hely, de azért beengednek, csak aztán mégse. Így aztán egy füves teraszról nézhettük azt, amiért utólag két "embernek" mondtunk köszönetet: Shepard bácsinak, és Dannynek, aki odavitt.
Pedig ez állítólag nem volt annyira jó, mert a horizont tisztának látszott ugyan, de legalul megbújt egy-két alattom felhő, és a végén a nap úgy nyugodott le, mintha egy vár csapóhídja mögé húzódott volna vissza. Hát nem t'om, nekem megfelelt.
Még a kis partizánprogrammal együtt is elértük a közös vacsizást, ahol is az étlapon megpillantottam egy olyat, amit nem lehetett kihagyni: jeges avokádós mokka.
A képen tejszínhabbal látható. Maga a kávé egyáltalán nem volt más ízű, csak krémesebb, de mivel az avokádónak sokak szerint nincs is íze, ezt is vártam tőle. A mai nap másik érdekessége a banánlevélben sült minicsirke zöldbabos-szójacsírás salátával. A harmadik... na várjunk, egész nap nem létező dolgokat ettünk már megint, a kávészünet konkrétan úgy nézett ki, hogy kávé, tea, tésztában sült babcsíra, friss gyümölcs, mesterséges mosdószivacs, ogreszínű turhakompót, sült marcipános banánnyúlánc, ja és tavaszi tekercs.
Egyébként ami heves partizánösztönöket váltott ki belőlem, az a mai program volt, jelesül: a szegénység megoldása agyból. Mint sok mást, szerintem ezt se a mensások fogják kitalálni, de tuti ami ziher alapon összeírtuk, amit szerintem minden valamirevaló diktatórikus globális összeesküvő kormányfő tud.
Vacsora után pedig igazi dekadens módjára hagytuk elmenni a közt a busszal, mi meg besompolyogtunk a Hyatt és a volt Hilton kertjébe. Az egyikben egy kilométeres, kanyargós medencében lehet körbeúszni a hatalmas kertet, a másik meg egy igazi balinéz palota lagúnával, tóban tükröződő pálmafákkal satöbbi. Kicsit lelkifurdalásom is van, hogy ilyen környezetben próbálunk a szegényeken segíteni. Nekem a tenger mindig tükör, visszaveri a szokásos hetyke extrovertáltságomat és minden kifogásomat.
Csak hogy egy igazi életképpel zárjam ezt a felettébb idillikus beszámolót, meg hogy ne irigyeljetek: amikor visszaértem, egyik lépésemnél azt hallom, hogy loccs. Ennek a fele se tréfa! Szerencsére nem a mennyezet ázott, csak a légkondi csöpögött. Nem bíztam a telefonos szövegértési képességekben (mint később kiderült, joggal), lementem személyesen. Mondta, felküld valakit. Tíz perc múlva csörög a telefon, hogy nem akarok-e átköltözni máshova. Ööö... nem? A cuccaim szétdobálva, after a szobában, nem igazán vagyok vertikálisan mobil. De ugyanezen az emeleten,csak aludni? Miért, éjszaka megjavítják? Nem. Akkor inkább kikapcsolom, és alszom itt. Akkor felküld valakit most. A logikai lánc drámai csörrenéssel darabokra hullott, de nem sokat törődtem vele, mert nemsokára tényleg megjelent valaki, akin elgondolkoztam, hogy hova megy haza, miután itt befejezte a melót, és aki olyan pöpecül megszerelte, hogy vagy tíz percig tényleg nem csöpögött. Szóval most meleg lesz, de legalább csönd.