Ezt se gondoltam, amikor kimentem Brüsszelbe: nálam jártak a szülők, mindketten, egyszerre, autóval. Jobban mondva inkább bálnával. Jóapám szerencsére hajlamos a megalomániára, amikor házat épít vagy autót vásárol, ezért pár éve egy Ford S-Max-szal jár, amiről én nem vagyok hajlandó elhinni, hogy ugyanarra a vázra épült, mint a Mondeo. Olyanon tanultam vezetni, és abban sose volt olyan élményem, hogy kinyújtom a kezem, és nem érem el a műszerfalat. De már többször örültem a hatalmas járgánynak, ugyanis már-már szokássá vált, hogy ezzel menekítenek ki frankofón országokból.

Hát ennek is eljött az ideje: meglakásosodtam. A szokásostól eltérően csak némi késleltetéssel tudja meg a hírt mindaz, aki nem csinálta velem végig a (szintén szokásban lévő) szenvedést, tépelődést és válogatást. Az ő kedvükért a hangulati elemek nélkül, zanzásítva adom közre a történetet onnantól, hogy Pünkösdkor válságba sodort a napsütés, odáig, hogy 2013. június 17-én a legális minimumszintig felöltözködve aláírtam az adásvételi szerződést egy újlipótvárosi garzonra.

Ne gyertek nekem Gerald Butlerrel meg Ryan Goslinggal, számomra Matthew McConaughey a legjobb pasi Hollywoodban! Gyakorlatilag azért teszik oda a filmbe, hogy egyszer levegye az ingét, de akkor is. Az a kis ferde hasizom ott neki oldalt, az a szem, az az arccsont, az a haj... 

Lehet, hogy beszélni nem hallotok majd róla, mert a vezetéknevét az életben nem tanulom meg kimondani, de én ezt a pasit reggel-délben-este. Szárazra.

Azt mondják, a nő két dologért képes mindent megtenni: hogy legyen gyereke, meg hogy ne legyen. Ennek analógiájára két igen hasznos férfiképesség: észrevenni, hogy bejössz egy nőnek, és észrevenni, hogy nem.

Kicsit pozitívabb hangvételben (a gyümölcssalátámat ma nem csak kakaóporral, hanem instant kávéval is meglocsoltam) a tegnapi túráról, ami azért alapvetően marha jó volt. 

Brüsszelben ugye így néz ki a metró:

Ma elmentEM a metró egyik végétől a másikig gyalog, bezsebeltEM a dicséreteket a vegafasírtomra, a 24 kilométeres túra végén beültEM couchsurfingesekkel sörözni, majd töröltEM a telefonomról azt, akinek csak addig kellettem, amíg bepasizásával egyidőben el nem felejtette a barátaival együtt az egyes számot is.

Most az lesz a kihívás, hogy olyat írjak, ami nem veri ki a fél bandánál az ezotéria-biztosítékot, de mégis leírja a valóságot, ami pillanatnyilag eléggé pszichedelikus. Ezt ugyanis mind nem tudom a mázli számlájára írni.

Most egy kicsit békésebb témáról ömlengenék nektek: Optimus fővezérről, az új telefonomról.

Ennek a bejegyzésnek két okból is nagyon jól kell sikerülnie. Egyrészt már harmadszor írom meg, mert kétszer elszállt. Másrészt így két nappal később már kezdem kiheverni a keddi plenárist meg a Tavares-vitát. Nem volt felhőtlen a hét, de legalább benne voltam a tévében.

Erre most nem feltétlenül várok okoskodó megjegyzéseket, mert különösen személyes és problémás dologról van szó, de basszus, ez tulajdonképpen a blogom, ha valakit nem érdekelnek a magánügyeim, vagy épp túlságosan érintve érzi magát, ne olvassa. Még egyszer mondom, mert többször okoztam már köz- és magánbotrányt véletlen beletrafálásokkal: rólam van szó, a történetben szereplő lány én vagyok. Na akkor kezdjük.