Néhányszor meglegyintett az az érzés, amiről úgy gondolom, hogy szereti az, aki képes negyedmillió euróért venni egy olyan dögöt, mint a Pelagius.

Amikor az olajosan sima vízen kikötve nézzük a naplementét, és szólni sincs kedvünk, annyira tökéletes.

- Honnan veszed, hogy késő van?
- Órák óta fenn vagyok.
- Ó, látod a nap beesési szögét? 9:20 van!

Kolbász jelenik meg.

- Tessék.
- Ez csak egy fél. Törted? … Ki rágta meg?
- Itt a másik fele. Kell?
- Jó?
- Én tudjam? Te eszed!

Első kikötőnk a hosszú hányattatás után. A parkolásról annyit, hogy most már tudom, miért nevetnek olyan jókat a férfiak a nőkön. A leonbergi azzal próbálta menteni a mundért, hogy jó kapitány először mindig tesz egy tiszteletkört, megnézi, merre hány méter (szó szerint), meg hogy van-e szabad hely, aztán méltóságteljesen kivitorlázik, megfordul, majd pengén beáll a kinézett helyre.

Vegyes érzelmekkel szálltam be ebbe az egészbe. Van némi tapasztalatom az egyetlen külföldivel való bánásmódban, és nem tudtam, mennyit enyhít vagy éppen súlyosbít a helyzeten a csoportdinamikai szempontból igen érdekes pozícióm (ti. egyetlen kelet-európaiként megcsíptem az alfa hímet egy, de lehet, hogy két pályázó nőstény orra elől).

1. felejtsd el a civilizáció vívmányait, jobban mondva csinálj úgy, mintha nem léteznének. Vécé van, de kézzel kell pumpálni. Zuhanyzó van, de szivaccsal kell utána kimerni (jó, ez speciel csak elromlott). Gáz van, de csak palackos, és elfogy. Víz dettó. Az alkoholkészlet persze csodálatos módon mindig feltöltődik. Mikró van, de eleve áram is csak akkor, ha motorral megyünk, hajszárítóról vagy ilyesmiről ne is álmodj, örülj, ha minden másnap jut a telefonodnak egy szabad USB-aljzat, mert nem foglalja el mondjuk egy fél bohóchal, amiről Adélka zenéje harsog.

Indulás előtti idill.

Kakukkhajó: csak a Pelagius állt orral kifelé...

Rájöttem, hogy ugyan az EMAG-ról szóló bejegyzés végén azt ígértem, hogy folyt. köv., aztán csak kiszúrtam a szemeteket egy matricával, majd elkanyarodtam a fesztivál tematikája mentén, és teljesen elfelejtettem az új pasimról ömlengeni, pedig azt kell. Íme.

Mottó: "Hogy milyen a vitorlázás? Mintha beállna az ember egy zuhany alá, és szaggatná szét a húszezreseket". 

Írni fogok a Szigetről, írni fogok a Szigetről... most, hogy a tegnapi Kék Rózsa, vagy az utána elfogyasztott lengyel kávé, vagy a Jóanyám hozta homeopátiás bogyók (bármit, csak szombatra összeszedjem magam!) hatására csillapulni kezdett a pénteken bedurrant torkom hardrockos lüktetése.