Csodák hete. Pár napja vinnyogtam a sztrájk miatt, meg azért, mert áttették a szerdai ülést péntekre, és emiatt csak szombaton mehetek haza, de akkor legalább jó korán.

Ma azért nem dolgozom, mert az egész Bizottság sztrájkol. Azt ugyan csak tegnap tudtam meg, hogy miért, de ezzel együtt rögtön el is gondolkoztam: kéne vajon nekem is?

A hétvége nagy tanulsága: senki nem fog boldogságot adni neked cserébe azért, mert bármilyen elvárásoknak megfelelsz. Majdnem olyan felszabadító volt erre rájönni, mint amikor egy hétig nem volt bankkártyám.

Szombaton fél 12-kor Jóanyám tapintatosan bekopogott, hogy mindjárt jönnek a vendégek, és talán lennék szíves felöltözni meg ilyenek. A vendégek ugyan nagyrészt negyed 3-kor jöttek, de legalább addig is többet voltam láb alatt. Utána többnyire ittunk, a kaja kivételesen nem kapott nagyobb szerepet, mint az emberek, de arról a máglyarakásról, amit az anyám összerakott saját sütésű kalácsból, arról muszáj vagyok megemlékezni. Fotó is készült (ti. azon gyakoroltam a cukorgyöngyöcskékre élesítést), majd felrakom azt is.

Pénteken, jobban mondva szombat reggel úgy értem haza, mint élénk éjszakai életű fotós haverom szokott. Lehet, hogy igazából nem is vietnami??

A hétvégémre nehéz lesz szavakat találni. Lehet, hogy azért imádok ennyire Budapesten lenni, mert átlagosan 4 órát alszom naponta, és gyakorlatilag egyáltalán nem kéne autót vezetnem?

Jáj, elegem van ebből a napból.

Ordas nagy bukta lett az állami csajozórendezvény. Pedig ez egyszer tényleg találtak egy igazi problémát, amit akár meg is lehetne oldani, és kivételesen még a szándék is jó volt. De sikerült nagyon elszúrni. Lehetne ezt jobban? Vagy a párválasztást mindenkinek magának kell megoldania?

Hát mert miért a biciklitúrán ne mondanánk hülyeségeket.

***

Így kell ezt csinálni: reggel kezdés az Ikeában, szerelőgyula (én egész estig azt hittem, hogy ez egy főnév) délután 5-kor el, fél 8-tól jöhet a pizsamaparti. Szöszke lakása rulez!