Az egyik nagy igazság, amit a szakmából megtanultam, az, hogy magabiztosan, rezzenéstelen arccal kell akár azt is mondani, hogy "teljesen egyetértek azzal, hogy a lápi főkajárok mentesüljenek a minimális ficedli követelménye alól, ugyanakkor az európai szabadságjogok lábbal tiprása lenne, ha megengednénk, hogy a lápi főkajárok tetszőleges méretű ficedlivel hecsenjenek!" (egyszerűbben: "A! továbbá nem A!"). Vagyis, ahogy egy kedves, soknyelvű kolléga mondta, "un peu whatever"-t mondhat az ember, csak hihetően tegye.

Nem csak Limerickben találtam olyan magyarul tanuló franciát, aki befogad 2 napra, hanem egy olyan fickónál voltam vacsizni és bulizni, aki az EU számomra legmenőbb intézményénél tölt be igencsak fontos pozíciót, tud főzni, dobolni, judoedző, és kaptam tőle húsz pluszpontot, amiért barna rumot vittem és szagról felismertem a római köményt.

Egyszer fogok írni egy igen hosszú könyvet. A főszereplő nem lesz szép, nem lesz okos, nem lesz kreatív, se bátor, és a változatosság kedvéért még hősies se lesz a végén, jellemfejlődés meg ilyesmik se lesznek, de az egész történet mégis baromi jó lesz. Hogy ezt hogyan fogom kivitelezni, na ahhoz még távolodnom kell egy kicsit. 

Nem kéne ilyenkor ébren lennem, de olyan sok dolgom volt. Teljesen véletlenül a nevemre került egy jövő péntek hajnalra szóló repjegy Írországba (arra már kevésbé gondolok szívesen, hogy sajnos retúr), és ez maga után vonta nevetségesen olcsó szállások és bérautók lefoglalását, illetve pofátlanul drága objektívek megvásárlását. Mindenkit megnyugtatok: nem hostel, automata váltós, és kb. háromnegyed annyiért vettem, mint amennyit az Amazon listáz értük. 

Eseménydús volt a hétvége, leginkább a Mensa 20. szülinapja fémjelezte. A szokásos vacak kaja, de legalább annyit kibalhéztunk kollektíve, hogy ne kelljen mindenkinek ugyanannyit fizetni, meg lehessen úszni olcsón. Én speciel azért lobbiztam, hogy ne rántott hús legyen, így presztízsből kénytelen voltam a legdrágább menüt venni, amiben előételből a másikat hozták, a főétel robbantott újraértelmezett lasagne volt, a desszert idejére meg eltűnt a J*. Ez még annyira nem lett volna aggasztó, de a tárcája is, ami az én táskámban volt. 

Ismét Strasbourgból jelentkezem, meleg van és időnként viszontagságok. Mondjuk némelyiket a saját hülyeségemnek köszönhetem, például azt, hogy szokásos módon keddtől csütörtökig volt szerződésem, és valamiért így foglaltam a szállodát is, noha pontosan tudom, hogy mivel kedden már reggel 9-től beoszthatnak, már hétfőn oda kell mennem. Megfejelve ezt azzal, hogy annak is elfelejtettem szólni, aki hozni szokott, vagyis 5 óra vidám vonatozás várt rám.

Akit esetleg érdekel, hogy miért voltam eltűnve a hétvégén, az nézegesse szorgosan a bal oldali menüben hamarosan feltűnő új pontot, a többiekre pedig csak úgy kéretlenül rázúdítom a tegnap estémet. 

A brüsszeli spanyol közösség törzshelyén, a Centro Cabraliegóban kezdődött az este (Szöszke megfogalmazásában: egy szocreál menza és egy úttörőtábori dühöngő kombinációja, de adnak calamarit, rákot, krumplit, oldalast és csirkeszárnyat). Ez a része még aránylag kevéssé dolgoztatta meg a szarkazmikus idegrendszeremet.

Megvan. Most teremtem elő a designeri képzésem finanszírozását. A designerként keresett pénzemből fogok fotós felszerelést vásárolni. A fotóim jogdíjából a végén veszek egy motort, és bejáromveleavilágotösszevissza. 

"From Memphis in America, to Nicolai in Russia. 87 hours is a shameful outrage. 87 hours is an eternity! The cosmos was created in less time!! Wars have been fought and nations toppled in 87 hours!!!"

- őrjöng habzó szájjal a kedvenc filmemben a főszereplő. Ehhez képest én 8 napja várok egy Németországból DHL-lel érkező csomagra. Olvassátok szeretettel.

Megtudtam, hogy az a költő, akinek a Clark Kent-munkája a vízóraleolvasás, és akinek közvetve a Mensát is köszönhetem, súlyos beteg lett. Nagyon súlyosan és rondán, nem egy közhelyes rák vagy ilyesmi. Nem mintha az könnyebb lenne, de amikor ilyet hall az ember, vagy Terry Pratchettről kiderül, hogy alzheimeres, az valahogy sokkal jobban lesújtja, mint a százhuszonhatodik híres ember, aki rákban hal meg.