Beküldte Raya deBonel -
Eseménydús volt a hétvége, leginkább a Mensa 20. szülinapja fémjelezte. A szokásos vacak kaja, de legalább annyit kibalhéztunk kollektíve, hogy ne kelljen mindenkinek ugyanannyit fizetni, meg lehessen úszni olcsón. Én speciel azért lobbiztam, hogy ne rántott hús legyen, így presztízsből kénytelen voltam a legdrágább menüt venni, amiben előételből a másikat hozták, a főétel robbantott újraértelmezett lasagne volt, a desszert idejére meg eltűnt a J*. Ez még annyira nem lett volna aggasztó, de a tárcája is, ami az én táskámban volt.
Az est fénypontja számomra nem a költészetet standup-szintű, könnyesre röhögős szórakoztatássá lényegítő Lackfi vagy a biztosítékot többeknél kiverő Palya Bea** volt, hanem az (egy kivétellel férfi) elnökök egymás utáni visszaemlékezése, melynek során egyikük hirtelen azt se tudta, mikor volt elnök, majd miután Titi kisegítette, ez a mondat hagyta el a száját:
- Érkezett a megoldás a súgólyukból.
Ki-ki fantáziája tisztaságával fordítottan arányosan hullámzott fel a nevetés a teremben.
Versek lenni cool. Én nem tudtam, hogy a Varró Dani ilyeneket tud: "Édes a szerelem, a vágy lólába ha néha kilóg is alóla…", de ez tényleg besza-behu, hogy Lackfit idézzem. Jó volt, na. Végre egy előadás, ami nem vette annyira komolyan magát.
Utána pedig, csak hogy itthon érezzem magam, after a Garzonban. Majdnem fürödni mentünk, csak a társaság fele becsirkült, és végül nem.
*Nyugi, meglett.
**Nekem még az is tetszett, hogy "aki engem nem szeret, egye meg az Egeret", a rendszergazda kutyatulajdonos reflexből megpróbált bebújni az asztal alá, amikor meghallotta.