Az jutott ma eszembe, hogy a fényképezés olyan a rajzoláshoz képest, mint a motorozás meg a biciklizés: az egyiknél az út a lényeg, csak te magad vagy, a te erőd, személyiséged meg a legalapvetőbb felszerelés (kókuszcsattogtató gyaloggaloppgép!), de az utóbbit szinte észre se veszi senki, inkább azzal lehet megfogni őket, amiben vagy ahogy csinálod, a másiknál pedig lényeg a technika, számokkal lehet dobálózni, gyorsan célba lehet érni, de egyébként ugyanúgy az út a lényeg és a személyiséged (teleobjektív esetében a fotós karizma), csak ezt nem mindenki veszi észre, mert van, aki u

Van a ráncoknál durvább dolog, ami az ember homlokára kerülhet.

Például egy tapétaragasztóval felerősített fél tekercs konyhai törlő, művérrel meglocsolva.

Brüsszel olyan mértékben szürke, hogy az itteniek mindent kitalálnak, csak hogy kicsit megszínesítsék az életet. Ha egy ilyen rendezvény Amszterdamban, New Yorkban vagy Tokióban lenne, tele lenne vele az internet. Effektíve több száz, tökéletesen sminkelt, helyenként beöltözött

A tolmácsolás olyan szinten elérte nálam azt, hogy pánik hatására tökéletesen nyugodt maradok és egy igásló rezignáltságával teszem a dolgomat, miközben a hangomon semmi nem hallatszik, hogy még az El Camino se tudott különösebb szívdobogást kiváltani nálam.

Azon töprengek, hogy ha lenne retúrom, és a tisztelt küldöttek állandóan szólásra jelentkeznének, majd amikor levegőt veszek és benyomnám a B gombot, legyintenének, hogy mégse, akkor vajon megoldódnának-e a pasizási problémáim.

Asszem, megint elkaptam egy mániát... ezúttal fotózni fogok. Jobban mondva fotóztam eddig is, mint tulok, aztán volt egy nekifutásom, hogy megtanuljam rendesen, de Kedvesrokon visszakérte a kameráját, amit úgyse használtam, mert túl nagy és okos volt, viszont igazán jó objektív nem volt rajta. Hanem most! Taker kollégának egy 500D-je van (hajamégnekáll, kreatív automata üzemmódban tartja!

Olyan volt, mintha az Instant Coelho alkalmazással koktéloznék. Konkrétan elhangzottak olyan mondatok, mint "a kezek olyanok, mint a könyvek", "nagyon sok érzékiség van benned, diszkrét, de nagyon is érezhető", "az élet olyan, mint egy recept, jó hozzávalók kellenek hozzá, rá kell szánni az időt, és nem jó, ha elsőre minden sikerül". 

A ma reggel pedig meghozta a várva várt félelemleküzdési lehetőséget. A bejegyzés végén mopsz látható.

Taker nem kifejezetten a természet gyermeke, de azt azért még én is elutasítottam, hogy a sötét hotelszobában együk meg a szupermarketből zsákmányolt reggelit. "Az ájfónon nincs valami közeli park?" - kérdeztem almamániájára utalva, és pechemre talált egyet. Azért pechemre, mert közben elhaladtunk egy iskola mellett, aminek a kerítését végig ízléses graffitik díszítették.

Húsvét hétfő Spanyolországban munkanap. Miután egy órát vártunk a malagai távolsági buszra és még akkor se voltunk biztosak benne, hogy jön, megértettük, miért beszélt előző este a sofőrünkkel egy lány egy fél órán keresztül arról, hogy a Nagyszombat munkanap-e vagy sem. Azért végül csak elértünk a hotelünkhöz, még ha a Picasso múzeumot már le is késtük. Itt is felcaplattunk az egyetlen elérhető helyre, a Gibralfaro-várhoz, és körbefotóztuk a várost. Megerősödött bennem az igény egy Canon háromszámjegyű gépre.

Erre az öt napra az alábbi célokat véstem fel a motivációs táblámra:
- lebarnulni
- élvezni az utazást
- legyőzni a félelmeimet

Meglepetésemre az utóbbi tétel nem az első, hanem az utolsó napon következett be.

Mi izgalmasabbról is tudhatnék beszámolni, mint hogy tegnap elmentem futni a még majdnem napsütésben, és egyszer csak orrba vágott egy hópehely?

Ezen kívül a nap fénypontja a régóta tervezett teáskannafestés volt, amire végre volt időm, mivel letudtam a programnyelvek kurzust! (Úgy kellett lefognom a touchpadet, hogy ne iratkozzak fel egyből a kezdő Pythonra, helyette egy design- és egy rocktörténeti kurzust választottam. Ne kezdjetek a Courserával, addiktív!)