bicikli

Ez az "édes, ékes anyanyelvünk" német megfelelője ugyanis. Asszem, nem kell előjönni a Schmetterlinggel meg az Aschenputzellel, hogy lássuk, miért szép nyelv a német.

Az év nagy rituális, négynapos fröccsözése alibiciklizéssel. Egy éve ilyenkor sírógörccsel és brüsszeldepresszióval tértem haza a szülői házba. Tegnap szintén sírógörccsel (de annak más oka volt), a "tiszteletet a magyaroknak" plakátokon röhögve, és Hans-Jürgen von Leonberggel a hátam mögött mentem HAZA,  a saját kis vackomba, ami ráadásul egyre inkább emberi lakóhelyre emlékeztet.

Hát mert miért a biciklitúrán ne mondanánk hülyeségeket.

***

A biciklitúrák egy ideje mindig mosolyogva kezdődnek és sírással végződnek. Mosolyogtam, mert ez az egész hétvége nem is alakulhatott volna jobban. Köszönet és hála a Tanács sztrájkoló dolgozóinak, pénteken megérkeztem, pont sikerült fedél alá kerülni, mielőtt jött volna a vihar, másnap reggel pedig már napsütésben tekertem a Keletihez, végre újra Gitane nyergében. Hogy egy bicikli így tudjon hiányozni az embernek...

Az jutott ma eszembe, hogy a fényképezés olyan a rajzoláshoz képest, mint a motorozás meg a biciklizés: az egyiknél az út a lényeg, csak te magad vagy, a te erőd, személyiséged meg a legalapvetőbb felszerelés (kókuszcsattogtató gyaloggaloppgép!), de az utóbbit szinte észre se veszi senki, inkább azzal lehet megfogni őket, amiben vagy ahogy csinálod, a másiknál pedig lényeg a technika, számokkal lehet dobálózni, gyorsan célba lehet érni, de egyébként ugyanúgy az út a lényeg és a személyiséged (teleobjektív esetében a fotós karizma), csak ezt nem mindenki veszi észre, mert van, aki u

Asszem, nyugodtan elmondhatom, hogy ez a hétvége katasztrofális volt. Tudniillik a szőke nő ha kap két vasgolyót, az egyiket elrontja, a másikat elveszti. Na, én körülbelül mindent feldöntöttem, leejtettem és elfelejtettem, amit csak lehetett.

Zavar lehet az erőben, mert pont azon az egy napon lett jó idő Brüsszelben, amikor standby-ban vagyok (=szerződésem van, de munkát adni nem tudtak). Kicsit sajnálom, mert eredetileg az egyik kedvenc kollégámmal lettem volna, akivel ritkán raknak össze, mert ugyanazok a nyelveink. Nem tudom, a három tényező között milyen az ok-okozati összefüggés, vagyis azért kedvelem, mert ritkán dolgozunk együtt, netán azért jövünk ki jól, mert azonos terhelésre ugyanúgy fejlődtek az agytekervényeink.

"Mama, mi az, hogy szabadság?"
"Szabadság?"
"Ahova a papa ment."
"Szabadság az, ha valaki elmegy valahová... És nem jön többé vissza." /Forrest Gump/

Mostanában sokat gondolkozom ezen. És elmentem. Bizonyos értelemben nem is tértem vissza a nagyvárosba. A bejegyzéshez ajánlott hallgatnivaló:

Budapest: szikrázó napsütés, 30 fok.
Wizzair: a pilóta bocsánatkérő hangsúllyal bemondja a célállomás meteorológiai jellemzőit.
Brüsszel: 10 fok, szemerkélő eső, enyhe szél.

Asszem, az ilyen beszámolókhoz hozzászoktatok tőlem, képeket majd este, most szemezgessünk kicsit a túra mensás humorából.

Neologizmusok kategóriában nagydíjas volt nálam a szigetvári harangszó fél 7-kor, azaz a klerikális zajártalom.

Aztán az jutott eszembe, hogy abban a kétújfalui kocsmában aligha hangzott el előttünk a "számításigényes algoritmus" kifejezés.

Csak hogy jó hírrel zárjam a napot: az időjárás tényleg nem szórakozott. Hazafelé jövet elkapott a brüsszeli monszun. Nem túlzok, az orrom hegyéig nem láttam, a fejemen folyékony jégcseppek kopogtak, patakokban ömlött a víz a lábujjaimtól a szép magas rüsztöm alatt a sarkam felé, majd vissza, a pedál mozgásának ütemében.