Szabadság

"Mama, mi az, hogy szabadság?"
"Szabadság?"
"Ahova a papa ment."
"Szabadság az, ha valaki elmegy valahová... És nem jön többé vissza." /Forrest Gump/

Mostanában sokat gondolkozom ezen. És elmentem. Bizonyos értelemben nem is tértem vissza a nagyvárosba. A bejegyzéshez ajánlott hallgatnivaló:

Nem azért, mert véletlenül pont azokat a számokat válogattam ki, ahol még az én laikus fülem is kihallja a kürtöt, de ez volt az, ami tegnap váratlanul megszólalt a fülemben, amint a budapesti 30 fokhoz öltözve vonszoltam a Máltára szánt kisruhákat tartalmazó bőröndöt a szemerkélő esőben. És akkor hirtelen termett körülöttem egy burok, színekből, távlatokból, zöld fűből és valami betyár jókedv aranyvillanásaiból. Megtaláltam a Brüsszelből kifelé vezető teleportkaput! Na de vissza a faluhoz.

Én azt mindig elfelejtem, hogy van annak a rántotthús alakú országnak egy jó nagy része, ahol nem kezded el magyarázni a Zunijót, vagy egyáltalán a közgazdaságtant. Nem érdekli, nem érinti őket, hogy mennyi az euró, Baromira nem számít a pénz, annyi senkinek nincs, hogy számítson. Az emberek saját névértékükön járnak-kelnek, mellesleg traktorokon, Simsonokon és csataló bringákon. 

"Útellenőrzés". Szemernyi kétség ne essen felőle: az eleje és a hátulja is fel volt matricázva.

Ami mindig, minden faluban nyitva van, pünkösdkor és húsvétkor is. 

Kivéve Ibafán. Szürreális világ. Ja, és pipamúzeum.

Ez így az erdei út szélén. Postaládák, rajta "Vigyázz, a róka harap!" felirat.

Ez meg bzmg vonat. Megvan vagy hatvan éves, nyiszorog, mint egy kávédaráló, és még a nyomtávja sincs több 60 centinél...

Szóval ez a drága jó becses falu, meg a szabadság, az. Valami egészen megdöbbentő beszámolót hallgattunk a lakócsai horvát tájházban a 20-as, 30-as évekbeli életükről. Ez tudniillik egy horvátul beszélő, horvát kajákat fogyasztó népség, akik a legutóbbi időkig még fehérben gyászoltak. Ami durva volt, az, hogy az első vh után egy bocskorkészítő nagy karriert tudott csinálni, ugyanis odáig az emberek mezítláb jártak télen-nyáron. Félreértés ne essék: ott akkor hideg volt. 

Mindenből önellátók voltak: búza, cukor(répa), gyümölcsök, tej, tojás "megtermett", kenderük is volt, abból lettek a ruhák. Mindennek megvolt a helye, rendje, eszközei. 

Ez ott a sarokban egy mosógép. 

És volt szórakozás, volt különcködés, voltak szerelmek. Nem osztom a "régen minden jobb volt" nosztalgiát, de ténylegesen megdöbbentett az az érzés, hogy ezt az életformát akár túl is lehet élni. Mondjuk most majd esetleg rá is kényszerülünk, hogy vötemény legyen és több évig hordjuk ugyanazt a cipőt, de eddig soha nem gondoltam, hogy ennek a jó oldala is meglenne. Persze nehéz lenne visszalépni ahhoz képest, amit már láttunk és megéltünk.

Mármint ha külső okok miatt lenne muszáj. De találtunk például olyat is, aki önként választotta azt, hogy egy vidéki tanyán él, állatokat tenyészt és vendégeket fogad. Elképesztően bölcs, hatvan körüli férfi, valószínűleg etnikai beütéssel, de ezzel együtt tátott szájjal hallgatta mindenki, amit a szabadságról, az értékekről mondott. Nem éreztük kioktatásnak, egyáltalán. Közben időnként megveregette a gidrán paci vagy az egyik fehér shetland póni nyakát, vagy odakérődzött hozzá a tanya legintelligensebb állata.

Irma, a magyar parlagi szamár. De azt hallani kellett volna, ahogy a gazdája ezt mondta. 

Őt én is etettem kézből, macskakajával.

Ez meg valami valószínűtlen állat, az egyik templomkertben legel.

Minden faluban legalább három EU-s támogatást jelző tábla volt, és helyenként egy kis porfészekben bukkant fel egy társfinanszírozott, gyönyörű, hatalmas park, amit öt helybéli nyírt, hárman locsolták és egy nyeste meg a bokrok tetejét. Meg még esetleg egy lesöpörte a kis fahidat. 

Ez meg például Harkány, május 1. hajnala. Előző este itt nagy buli volt, fellépett a helyi tánciskola meg a sztenderd lakodalmi felállás. 

Tessék mondani, ha a kazettás mennyezetet digitalizáljuk, akkor CD-s lesz belőle? Ilyen is nem egy helyen volt. A hely alatt egy olyan templomot kell érteni, ahol kint fityeg egy mobilszám van egy cím (általában Kossuth vagy Petőfi utca), ahol a kulcs után kell érdeklődni. Ilyenkor egy többé-kevésbé lelkes egyed érkezik, aki vagy felolvas egy brosúrát, vagy elkapja a szómenés, és háromnegyed órát mesél a falu és a templom történetéről. Néha megtörténik a csoda, néha nem.

És lakmározánk zsenge gyökereket és gyönge szekereket... és az év első rozéfröccse is megvolt.

Meg a második is. Elmentem volna két számjegyig, csakhogy nem mindegyik kocsmában tartottak rozét. Viszont többnyire 150 Ft-ba került egy vice, a kedvencem. 

Magyarországon van a szolgáltatóiparnak egy olyan vicces sajátossága, hogy kőkeményen kitartanak a saját játékszabályaik mellett még akkor is, ha az nekik nyilvánvalóan hátrányos. Például egy útmenti fagyizó Mucsaröcsögén egész nehezen vehető rá, hogy dél helyett 10-kor kinyisson, amikor érkezik 25 biciklis, akiknek kell az energia a hirtelen megerőltetéshez, és egyébként is még alig szálltak le a vonatról, ahol jó magyar szokás szerint rögtön az induló pályaudvaron elfogyasztottak néhány szendvicset. Ez a nyakasság most valahogy feltűnik, de nem tudom nem szeretni - az egész országgal együtt.