Beküldte Raya deBonel -
A biciklitúrák egy ideje mindig mosolyogva kezdődnek és sírással végződnek. Mosolyogtam, mert ez az egész hétvége nem is alakulhatott volna jobban. Köszönet és hála a Tanács sztrájkoló dolgozóinak, pénteken megérkeztem, pont sikerült fedél alá kerülni, mielőtt jött volna a vihar, másnap reggel pedig már napsütésben tekertem a Keletihez, végre újra Gitane nyergében. Hogy egy bicikli így tudjon hiányozni az embernek...
És ezután jöttek a szebbnél szebb tájak. Most, hogy már negyedik éve járok ezekre a túrákra, kezdek rájönni, hogy tök mindegy, melyik csücskében vagyunk az országnak, bizonyos dolgok mindenhol ugyanolyanok. Az a döbbenetes színkombináció, ami miatt nagyon bántam, hogy nem volt nálam mégis a fényképező: a vöröses-sárgás felszántott föld, esetleg némi zöldséggel a háttérben, és az a tágas, kék, felhőmintás csoda, amit észre se nagyon vettem, amíg Magyarországon éltem, de ami az oka lesz annak, ha én egyszer hirtelen felindulásból elhagyom Brüsszelt. Napsütés, ég, kabócák!
Na és persze a települések, amikről minden évben zengedezek. A falvak az uniós pénzből épült parkjaikkal és fociklubjaikkal, a kocsma, ami a csótányokon kívül talán egyedüli entitásként úszná meg az atomkatasztrófát, annyira megingathatatlan, meg az emberek, akiknek némelyik e-je á-ba csúszik, és akik véletlen se intenek be a bicikliseknek, mint az iskolások Balin, inkább csak néznek, időnként köszönnek, motorral vagy autóval ránk dudálnak (bár más előjellel).
És kezd az egész rituálissá is válni, a vonat első döccenésével kezdődő folyamatos eszegetéstől a nyár első (100 forintos) rozéfröccsén át a minden falu elejénél csöngetésig, és ki ne felejtsük a szintén állandó kellékké vált felfújható anál intrudert femina.hu felirattal.
A végén mindenki azt érezte, hogy túl rövid volt. Mert néha kell, hogy három napig olyan társaságban legyen az ember, ahol tudja, hogy a másik ha éppen nagyon ostoba, még akkor is mensoid. Ahol gyorsan lehet beszélni, ahol majdnem minden mondat aranyköpés, ahol gyönyör figyelni, hogyan kommunikál például J (akinek olyan szavajárásai vannak, hogy kerékpár, burgonya és jegykezelő), egy falusi pincérrel, vagy hogyan magyarázza R, a szintén magas verbális szinten álló humánértelmiségi, a fogatlan 77 éves bácsinak a rezsicsökkentés hatását a magyar gazdaságra.
Nekem különösen kellett ez a túra, mint egy falat kenyér. Hogy azt írhassam a Brüsszelben sörözni invitáló levélre, hogy "bocs, de leégtem a napon, ami maga után vonja, hogy nem vagyok Belgiumban", meg hogy elengedett kormánnyal hajtsak egy 300 és egy 83 lelkes falu között, és mélyértelműen elmagyarázzam a szántóföld felett lebegő egerészölyvnek, hogy "Mit nekem te zordon Kárpátoknak...", egészen addig, ameddig tudom fejből.
