Emberanyag

Vegyes érzelmekkel szálltam be ebbe az egészbe. Van némi tapasztalatom az egyetlen külföldivel való bánásmódban, és nem tudtam, mennyit enyhít vagy éppen súlyosbít a helyzeten a csoportdinamikai szempontból igen érdekes pozícióm (ti. egyetlen kelet-európaiként megcsíptem az alfa hímet egy, de lehet, hogy két pályázó nőstény orra elől).

Aztán a Berlin-Schwerin vonaton megláttam egy négyesfogatot. Egy berlini lány, egy amerikai fiú, egy svájci lány meg egy Kanadában végzett német srác beszélgetett angolul, mert egy közülük nem tudott németül. Tudott viszont valami színészlélektani módszert, amiről azt remélte, hogy Berlinben kapós lesz. A másik fiú tájépítészként végzett, a szakmájában (parkrendezéssel) 1300 eurónál többet nem tud keresni, pedig imádja. A svájci lány előbb németül tanult meg, aztán angolul, és addig nem akarja elkezdeni az olaszt, amíg a spanyolja meg nem szilárdul. A berlini lány nevetve magyarázza, hogy ők, a tősgyökeresek, már-már veszélyeztetett faj. Ettől kicsit meglazultam. Mármint hogy a fiatalok a világon mindenhol ugyanúgy élnek és ugyanazt keresik. Már persze a nyugati civilizáció tehetősebb rétegeibe született, intelligens és világlátott fiatalok, de a többi úgyis kit érdekel, szóval valahogy könnyebben képzeltem azt, hogy fog ez működni nálunk is. 

Aztán belecsöppentem 6 német közé, akik közül az egyik ugyan álruhás marslakó, az én fajtám (ez volna a leonbergi), de a többi teljesen zsákbamacska volt. 

Ott volt Nadine, akiről csak később derült ki, hogy minden oka megvolt, hogy reménykedjen, ugyanis az én ártatlan pasim előzőleg meglátogatta Hollandiában, kettesben vitorláztak, csak éppen... nem történt semmi. Ennek következtében a csaj egy hétig követett, kérdezősködött és igyekezett legyőzni a "ki marad tovább a fedélzeten" versenyben. Amikor erre rájöttem, gyorsan bevonultam a kabinba, tudjátok, ki fogja megvárni, amíg kockára fagy, amikor a célhím úgyis hozzám fog bejönni. 

Meg Anke, aki a leonberginek kölyökkori barátnője, csak éppen se arra nem emlékszik, hol ismerte meg, se arra, hogy miért is nem jöttek ők soha össze... Ő speciel kedves volt, csak annyit láttam rajta, hogy szeretne passzolni a leonbergihez, csak nem megy.

Meg Matthias, aki egy magas, jóképű és jólelkű srácnak tűnt, csak egyrészt olyan rossz volt az angolja, és ez annyira zavarta, hogy képtelenség volt beszélgetni vele (pedig ebben aztán van gyakorlatom...), másrészt meg igyekezett nem keresztezni az alfa útját.

Sascha meg egy borzasztóan érdekes alak: ezzel a névvel meg a szlávos arcával rá nem mondtam volna, hogy német. Volt is néhány furcsa szokása, például zsírszalonnát evett kenyérrel meg mustárral, kockás papucsban közlekedett és nagyon ragaszkodott a kék bögréjéhez. Bár hogy mit ivott belőle, azt most hagyjuk.

Meg Andrea, aki nagyjából levegőnek nézett. Fordítva ez nem ment olyan könnyen: a legtöbbet hordott pólójára az volt írva, hogy "little black tshirt", pedig szerintem helytállóbb lett volna a "f-cking huge tent" kifejezés.