Beküldte Raya deBonel -
Indulás előtti idill.
Kakukkhajó: csak a Pelagius állt orral kifelé...
A vitorlásnak két része van: amiről le lehet esni, és amit birizgálni kell. Leesni akkor lehet, amikor a hajó megy, mert akkor ilyen (tessék figyelni a sparheltet) :
vagy ha nagyon berúgunk. Inni este szoktunk, ezért éjszaka mindenkinek kötelező mentőmellényt és „lifebeltet” hordani (ez olyan, mint a via ferrata, csak nem kell ágyékkötőt hordani hozzá, a mellényhez rögzül). Egyszer nyüszögni kezdtem a leonberginek, hogy oldozzon el, mert el akarom érni a sapkámat, aztán félórás röhögő-köhögőrohamba torkollott a dolog, mert visszakérdezett: hosszabbra hagyja, hogy elérjen a konyháig?
Apropó konyha: minden úgy van kialakítva, hogy hatvanfokos szögben is meg lehessen benne maradni, az ágyak ennek megfelelően faltól falig érnek, csak a függőleges felületeket felejtették el kipárnázni. Na meg a zuhanyzót. Igaz, azt egyszer használtam, még az első nap, amikor tudat alatt zseniális döntést hoztam: inkább szaladtam át évakosztümben a szemközti vécébe rókázni, mint hogy ott helyben tegyem ezt, ugyanis utólag kiderült, hogy a szivattyú nem működik, és mivel én aznapra már kimerítettem a helyzetváltoztató mozgással tölthető időkeretemet, a leonberginek kellett utánam takarítani, szivaccsal. Asszem, ezek azok a pillanatok, amik összehoznak embereket.
Nem mintha amúgy unatkozott volna. A hajó birizgálása alaphelyzetben férfimunka. Az emancipáció korában viszont ezt se úszhatjuk meg. Persze az intelligenciát kívánó feladatok (mint például az útvonal pontjainak kitűzése, a pozíciónk berajzolása a térképre, továbbá bármi, ami fölé összehúzott szemöldökkel görnyedni lehet) a fiúknak jutnak. Nekünk csak kötelességeink vannak - szó szerint.
A hajó közkeletű tévhitekkel ellentétben nem a széltől megy, hanem mechanikusan, a kötélcsévélő izék hajtják. Sajnos, ezekre szabatos magyar fogalmaim nincsenek, angolul meg hamar rászokik az ember, hogy mindent thingynek vagy stuffnak nevezzen. Van belőlük négy, összesen két fogantyúval, amit két fokozatban lehet húzni: úgy, hogy leszakad a vállad, vagy úgy, hogy előbb-utóbb bevered a könyököd a nagy igyekezet közepette.
A leggyakoribb vezényszó a „Klar zu Wende”, amire azt kell kiabálni, hogy ”Kla(r)!” (most jöttem rá, hogy a magyar az egyetlen nép a környéken, amelyik képes rendesen kimondani egy „r”-t). Erre jön az, hogy „Ree!”, majd jó esetben egy kanyar, mire az egyik oldalon minél gyorsabban szabadon kell engedni a kötelet, a másikon meg ész nélkül behúzni. Ettől a hajó még mindig nem arra megy, amerre szeretnénk, de legalább korrigáljuk az előző ugyanilyen manőver miatt elrontott irányt. Különben az nekem magas, hogy miért arra megyünk, ahonnan a szél fúj. Mindenesetre ezt a manővert úgy megszoktuk, hogy egy idő után már beépítettük párbeszédekbe is. Például így:
- Kérsz csokit?
- Klar zu Wende!
- Jaj, francba már.
Vannak bonyolultabb hadműveletek, amelyek már a Gross Segelt és egyéb rusnya német alkatrészeket is magukban foglalnak, de azokat úgyis a leonbergi csinálja, részleteiben ezeket nem tárgyaljuk. Illetve gonoszkodásból a parkolásról mesélek kicsit, mert azt hárman csinálják, és teljesen úgy, mint a szőke nők.
Jellegzetes nyomvonal. "A jó kapitány először tesz egy kört, hogy kialakuljon a fejében a hely térképe", persze... A kis pucok a piros és zöld izével az orrában, na az a hajó.
Hanem a kormányzás! Az nagyon érdekes! Van ugyan kormánykerék, kettő is, de igazából többnyire az automata hordja a nadrágot. Különösebben nem izgalmas dolog a töküres tengeren csavargatni, hogy pont 330 fokban álljon (főleg, hogy két, megjegyzem, francia gyártmányú iránytű kábé 5 fok eltérést mutat), hanem amikor ferdén suhanunk, és azt kell eltalálni, hogy hol fúj a legjobban… na, az valami.
Bár vannak segédeszközök, például kis piros cérnák az orrvitorlán. Ezeknek vízszinteseknek kell lenniük. Naivan azt gondolnánk, hogy ehhez elég gyorsan menni, de amikor megpróbáltuk megtudni, hogy is működik valójában, olyan bonyolult aerodinamikai magyarázat következett, hogy feltételezem, a leonbergi se gondolta komolyan.