Eszem megáll

Néhányszor meglegyintett az az érzés, amiről úgy gondolom, hogy szereti az, aki képes negyedmillió euróért venni egy olyan dögöt, mint a Pelagius.

Amikor az olajosan sima vízen kikötve nézzük a naplementét, és szólni sincs kedvünk, annyira tökéletes.

Amikor kitárt vitorlákkal, hatvanfokos szögben hasítjuk a vizet, bentről bömböl a Gettómilliomos valamelyik száma, szikrázik a nap a vízen meg rajtunk.

Amikor elegánsan bepöfögünk egy kikötőbe, és középkorú vagy idősebb párok néznek minket, és látom, hogy azt gondolják: hát ez a hét kölyök honnan szedte ezt a hajót?

Mert én nem ebben nőttem fel, értitek? Az én szüleim még „a csehekhez” jártak akksikat venni, nekem egyáltalán nem evidens, hogy ha kell egy hétre egy negyvenöt láb hosszú vitorlás, akkor elmegyünk és bérelünk egyet, mint egy kocsit. És hogy aki egy ilyenben ül, annak nem feltétlenül a sajátja. Hogy mindenre van megoldás, emberi, kitalált és élvezetes megoldás. Én valahogy balkánabbul szocializálódtam. És kicsit szégyellem is. Mit tettem, mivel érdemeltem ki, hogy itt lehetek? És mások kiérdemelték, lehet ezt úgy, vagy ez csak lesz, és nekem feltűnik, másoknak meg már nem? Hogy én mindig imádtam a kikötőkben mászkálni és nézni a jachtokat, és viccből mondtam, hogy sajátot nem akarnék, csak legyen egy barátom, akinek van, és soha, de soha nem gondoltam, hogy egy ilyenen fogok vakációzni! Komolyan mondom, megáll az ember esze.

És akkor még hova tegyem a leonbergit, aki egyrészt semmin se lepődik meg (néha rajtam, de ezért ugye nem hibáztatja senki), másrészt meg ebben él, de aki szombaton egy hófehér Audi A6-tal repített engem Berlinbe, majd egy olyan fotót állított be borítóképnek, hogy különösebb retus nélkül elmenne egy luxusmagazin címlapjának? Hova kerültem? Mikor áll meg a világ, hogy ha ki akarnék szállni, legalább tudjam, merre keressem az alját?

(ezt most csak egy kis önreflexió, mert a J azt mondta, hogy hamarabb elmúlna a bronchitisem - bár ő óvatosságból tüdőgyulladást mondott, mert abban nincs R - ha feldolgoznám valahogy ezt a fenekes felfordulást az életemben)