Nem én lettem volna, ha egy hétvége erejéig megültem volna Brüsszelben a fenekemen. A múlt hetet végigdolgoztam, de csütörtökön, ebédszünetben, felfénylett a reménysugár a Facebookon: megüresedett egy hely egy Münchenbe tartó autóban. A társaság: egy angol, egy amerikai, egy indiai. Természetesen korántsem a mértéktelen ivászat és jódlimuzsika iránti igény diadalmaskodott a korábbi félmaratonos terveimen, hanem a vágyott angol anyanyelvi környezet.

1) Hát milyen töltő vagyok én?

2) Hát miféle horgony vagy te?

3) Az extroverzió, az, kérem, korántsem olyan dolog, mint az internet.

Amúgy hétvégén 4 liter sört ittam, ez meg itt fenn sörtiramisu, de ez nem akadályoz meg abban, hogy futás közben a fentiekhez hasonló elméleti struktúrákat építsek fel.

- Nem tudom, hogy volt képed a magyarra azt mondani, hogy nehéz nyelv! Hát még csak a névelők ragozásánál tartok, de már annak sincs semmi értelme! Ha nem ezen a nyelven írták volna a szoftveredet, tudod, mikor tanulnám meg! ...
- Nyugi, azóta nagy részét újraírták angolul.

Már régóta motoszkál bennem ez a téma. Annyira elszakadtam már az eredeti hazámtól, hogy már csak az anyanyelvemre mondanám, hogy magyar. Ne vegyétek hazaárulásnak, de annyi helyen jártam, ami mind lehetne otthon. /közhely on Otthon amúgy is ott van, ahol szeretet vesz körül, /közhely off. Írtam már, hogy mennyi korombelivel (25-35) találkoztam, akik országtól függetlenül ugyanolyan életet élnek, mint én. És éreztem, hogy mekkora szakadék van a nyugatiak és a keletiek között, mennyire egzotikusnak látja az egyik a másikat, és sokszor milyen apróságokon múlik a különbség. 

- Szerelem=kötődés * távolság.
- Akkor ha azt akarom, hogy jobban szeress, akkor költözzek még messzebbre?
- Nem, ha közel vagyunk, akkor érvénybe lép a másik képlet, a szerelem=kötődés/távolság.
- De akkor ha egymáshoz érünk, az matematikai képtelenség! Fel fogunk szívódni egy fekete lyukban!
- Nem baj, ott legalább megáll az idő. Akarsz velem féregjáratba ugrani?

Ó, most egy nyugodt hónap jön, leszámítva két Strasbourgot, amiből az egyiknek a végén megint Warnemündébe kirándulok, a másik után meg Budapestre. De egyébként veszteg leszek. 

Nem könnyű izlandi buszsofőrnek lenni. Egyrészről az úthálózat nagyjából kimerül a sziget körül futó, névlegesen kétszer egy sávos, valójában kb. 3 méter széles, töredezett szélű aszfalcsíkban, középen jelzésértékű záróvonallal. Egyébként a Kreszben is szerepel, hogy ha nem jön szembe senki, akkor középen kell haladni. Másrészről az említett birkák is odatévednek még erre a keskeny sávra is. Harmadrészt pedig ott van az ifjúsági csoport, mint halmozott istencsapása. 

Vége van ennek az őrült szeptembernek végre. Megjöttem ismét a napsütéses (!), meleg (!) Brüsszelbe. Meglepően otthonos érzés, már csak azért is, mert lehet, hogy külföldiül beszélnek az emberek, de legalább nem úgy, mint amikor egy részeg német tengerész fejjel lefelé silabizálja a klingoni írást.

Az izlandi nyelv szépségeibe elég hamar bevezetést nyer a látogató, és magyarként az a legzavaróbb, hogy sok szavuknak még értelme is van. Az "út" például kijáratot jelent, a "hús", házat, de a legkényesebb a "foss", azaz vízesés. Hát még ha...

Egyszer majd írok arról is elmélkedést, hogy gyarapszanak az ember erőforrásai az élete során, de addig is elszórakoztatlak titeket az új lakhelyemmel. Képzeljünk el egy fiatalból már-már a középkorúság felé hajló, vallon úriembert, aki zimbabwei gyerekkor és multik alkalmazottjaként eltöltött informatikus-mérnöki karrier után pár éve nyugdíjba vonult. Mostanság kedvteléseinek él, úgy mint utazás, kortárs komolyzene, helytörténet és ingatlanvásárlás. Több háza is van, amelyek többé-kevésbé felújítandó állapotban várják, hogy gazdájuk kezdjen velük valamit.