Beküldte Raya deBonel -
Nem én lettem volna, ha egy hétvége erejéig megültem volna Brüsszelben a fenekemen. A múlt hetet végigdolgoztam, de csütörtökön, ebédszünetben, felfénylett a reménysugár a Facebookon: megüresedett egy hely egy Münchenbe tartó autóban. A társaság: egy angol, egy amerikai, egy indiai. Természetesen korántsem a mértéktelen ivászat és jódlimuzsika iránti igény diadalmaskodott a korábbi félmaratonos terveimen, hanem a vágyott angol anyanyelvi környezet.
Hanem én még sosem töltöttem két teljes napot indiaival, főleg nem olyannal, aki az Oktoberfest emblematikus bőrnadrágjával is felszerelkezett... Nem tudom, hogy ez nemzeti sajátosság, vagy csak az én Rahul haverom akarja ennyire kiélni magát, mielőtt megszületik félúton lévő első gyermeke, de új értelmet adott az "extrovertált" kifejezésnek.
Éjjel indultunk, az volt a terv, hogy 9-kor már kopogtatunk a legmenőbb sátor, a Schützen-Festzelt ajtaján. Hát, nem egészen így lett, ugyanis a németek annyira jól állnak, hogy olyan úri huncutságokra, mint folyamatos közúti közlekedés, már nincs is szükségük. Felújítás, 80-as táblák lépten-nyomon! Persze én beletapostam, amikor végre megkaparintottam a volánt, elvégre egy céges BMW X3-as volt alattunk, sebességkorlát meg nincsen! A leonberginek persze büszkélkedhettem a 180-as átlaggal, még úgy is lefitymálta, hogy mindezt ködben, esőben, hajnali 6-kor hoztam le. Na de hiába az igyekezet, mire eljutottunk a sátorig, már erősen verte a mutató a 11 órát.
Így nézett ki a sátor, meg az eső. Kb. egy órát álltunk sorban, mire nyilvánvalóvá vált, hogy ide nem fogunk bejutni. Szerencsére az a zseniális ötletem támadt, hogy sört azért igyunk, és egy liter jó (!) pilsenivel már könnyebben ment a további keresgélés. Saját keserű tapasztalatunk vezetett rá, hogy ilyenkor már próbálkozni se érdemes, ugyanis legkésőbb 10-ig mindenki beássa magát valahova, és el se mozdul onnan, legfeljebb a székével együtt, ha nagyon felforrósodik a hangulat. Hát ezt szombatra buktuk, de legalább ettünk egy jót egy olyan sátorban, ami hivatalosan nem sátor, csak sörkert, de ugye amíg alkoholt adnak, kit érdekel. Pár kört még mentünk, hogy hátha, de rájöttünk, hogy itt titkos erők is munkálnak. Legalábbis nem értettük a szelekciót egyes sátoroknál. Csak németeket engednek be? Vagy a viseletünk nem elég autentikus?
Mert naná, hogy mi, lányok is szert tettünk egy-egy dirndl-re. Pedig én eredetileg nem akartam, ugyanis még az Oktoberfest iránti akut sóvárgás szakaszában olvastam egy cikket arról, hogy a rendes darabok 200, pláne a dizájnerek 400 eurótól kezdődnek, meg persze van a szupermarketes verzió. De Németországról lévén szó, ez utóbbi sem bizonyult annyira gáznak, és 10 euróért szinte utánunk dobták, tényleg. Mennyivel maradandóbb érték, mint az az egy korsó sör, ami szintén ennyibe kerül!
A szállásunk egy kezdő airbnb-snél volt, ami azért okozott problémát, mert 1) nem volt elég erélyes, hogy időben kidobja az előző delikvenst, 2) nem volt második garnitúra ágyneműhuzatja, így meg kellett várnunk, míg lejár a mosógép, és csak utána alélhattunk el. Este aztán már nem a sátrak ábrándját kergettük (fél 11-kor úgyis bezárnak), hanem bevettük magunkat a városba. Jó szimatunk volt: először beszédültünk München legjobb sörözőjébe, de azt valamiért nem szerettük, ezért átmentünk a második legjobba, a Tegernsee-be. Tele volt helyiekkel, a zene pont elviselhető arányban kevert jódlit a klasszikus popzenéhez (a Macarenánk, asszem, több példányban is megmarad az örökkévalóságnak), a kaja pedig elfogadható áron isteni finom volt.
Enyhe illuminációnk (3 liter sör/főnél tartunk eddigre) ellenére felelősen viselkedtünk és már éjjel 1-re otthon voltunk, így volt esélyünk másnap már tényleg elérni a Schützent. És lőn. Se sor, se semmi, válogathattunk az asztalok között.
Asszem jó helyünk volt. A hölgyről jut eszembe: a dirndl minden nőnek előnyös, csodálatos push-up hatása van, de a hozzáértők szerint eggyel kisebb méretet kell venni belőle (hm, az enyém 40-es volt, ennél csak nagyobbakat árultak). Ennek ellenére vannak renegát nőszemélyek, akik inkább a gatyát részesítik előnyben. Ebből eredt az a majomkodásunk, hogy a férfi dirndl az a merndl, a női párja meg a ladyhosen.
Amúgy a három útitársból még Rahult értettem a legjobban, az (indiai-)amerikainak sajnos a szájszerkezete nehezítette a dolgot, az angol lány pedig délnyugati, és ez az a tájszólás, amit rejtélyes módon csak angol anyanyelvűek tudnak dekódolni. Azért annyira elboldogultam, mint ha franciául kellett volna, és sokkal jobban, mint ha németül.
Hiányoljátok a bejegyzésből a szenvedélyt? Hát, nem is tudta NC, mennyire igazat mondott, amikor a Szigeten felfedezte, hogy az együtt bulizók IQ-ja többnyire közelít egymáshoz. A többiek összeszokottságán kívül főleg ez volt a bajom. Meg az, hogy nem tudtam eldönteni, akarják-e, hogy jöjjenek turisták, vagy klasszul meglennének nélkülünk. Szóval a lehetőségekhez képest jól töltöttem a hétvégét, nem vinnyogtam otthon a sarokba kucorodva, míg a leonbergi egy párkapcsolatos tematikájú Mensa-táborban (!!) leledzett Düsseldorfban, és még hidratált is lettem.