Mostanában egyre többet lehet velem találkozni Budapesten, csak többnyire az a program, hogy meg kell nézni a lakásomat. Elhiszem, hogy másnak halálosan unalmas a szabad szemmel nem is észlelhető különbségek lázas keresés utáni idült magasztalása, de nekem akkor is a hetedik mennyország ez a kis pecó. Átmenet a lakás és a vacok között, de egyre inkább otthonnak tűnik.

- Nektek, lányoknak, van egy hatalmas előnyötök hozzánk képest: eleve nem erőből dolgoztok, mert hogy az nincs.

Mit csináljunk, ha kéthetente szűk 48 óra adódik a párkapcsolatunk gereblyézésére? Nyilván menjünk kabingyűlésre. Eredetileg lazán elfelejtettem, a kollégák invitálását kedvesen hárítottam, de aztán a leonbergi sürgönyzött, hogy lemondták a fuvarját, egy órát késik, mit volt mit tenni, azt feleltem neki: jó, akkor megyek kekszet enni és meghallgatni, mennyivel csökken a magyar tolmácsolás iránti igény a jövő évben. Keksz: pipa. Csökkenés: pipa. Amin meglepődtem, az volt, hogy pont érkezésünk előtt gratuláltak az angol B-mhez, ami immár bent vigyorog a kombinációmban, így-e:

Délelőtt

A: Szia, hát te mit keresel itt?
B: Én békésen ülök a másik épületben a nemzetközi kapcsolatok szakbizottságban, erre bejön C azzal, hogy ő itt volt veled, csak felhívták, hogy menjen át oda, ahol én vagyok. Úgy tíz perc alatt ki is derült, hogy helyettem, mert egy darabig mindkét helyen én voltam a programban, C meg sehol. De most már minden jó.
A: És most ki lesz itt német retúrral?
B: Nem német retúr lesz, mert a D beteget jelentett, hanem francia, jön még az E.

Délután

Néhány belgiumi szervezési sajátosságot szeretnék még megosztani a nagyérdeművel.

Lehet valami (a költségcsökkentésen túl) abban, hogy régebben 100, mostanában 250 munkanap után "tapasztalt" tolmácsnak számít az ember, illetve attól függ, honnan nézzük, előtte számít kezdőnek. 100 nap után határozottan úgy éreztem, hogy hirtelen megtanultam franciául, továbbá előfordult, hogy egy váratlanul beficcenő, sehogy sem odaillő rövidítésről, mondjuk hogy OPC, beugrott, hogy három hónapja előkerült egy ülésen, és magyarul úgy mondjuk, hogy BMT (kitalált, de életszerű példa). Nemrég volt a 250.

Ma a magyar nyelvű TED-előadások jelentékeny részét végigszinkronoztam, és délután jön még a magyarul tanuló angol tandempartnerem (ez is milyen már, mekkora erre az esély??), szóval jó vagyok. Cserébe azon kezdtem parázni, hogy a Roxfortba csak a muglik adnak le jelentkezési lapot. Ráadásul ez egy olyan iskola, ahol a Teszlek Süveg az orosz rulett elméleti alapjain nyugszik. 

Kívül nyugalom van ugyan, de belül hatalmas dolgok dőlnek el. Még 3 nap van hátra a vizsgáig, gyakorlok is, megy is, néha akadok meg olyan szavakon, amiket tudok, csak nem hiszem el magamról (tapeworm), olyanokon, amiket tényleg nem tudok (roe deer), meg olyanokon, amikkel csak a J szívat (kukoricagóré, hát létezik erre angol kifejezés?). Máskülönben teljesen nyugodt vagyok, egyrészt az esélytelenek nyugalma miatt, másrészt meg a héten kiderült, hogy az angoltudásom a vizsgabizottság viszonylag kis százalékát fogja lekötni.

- Te mit szoktál csinálni, ha rossz napod van és mindenki eláraszt feladatokkal?... Ja, te megcsinálod. Hülye kérdés.

- Tőled tudtam meg, mit jelent ez: <3. Sose értettem, mi az, hogy kevesebb, mint három. Hát most rájöttem: amikor a kettőből egy lesz.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ma viszont sokkal komfortosabb napom volt. Az EGSZB-ben voltunk, ami mindig egy kellemes kupleráj, főleg, ha durván elszámították a részvételt és ezért a tolmácsokat is szívesen látják ebédre.