Beküldte Raya deBonel -
Mit csináljunk, ha kéthetente szűk 48 óra adódik a párkapcsolatunk gereblyézésére? Nyilván menjünk kabingyűlésre. Eredetileg lazán elfelejtettem, a kollégák invitálását kedvesen hárítottam, de aztán a leonbergi sürgönyzött, hogy lemondták a fuvarját, egy órát késik, mit volt mit tenni, azt feleltem neki: jó, akkor megyek kekszet enni és meghallgatni, mennyivel csökken a magyar tolmácsolás iránti igény a jövő évben. Keksz: pipa. Csökkenés: pipa. Amin meglepődtem, az volt, hogy pont érkezésünk előtt gratuláltak az angol B-mhez, ami immár bent vigyorog a kombinációmban, így-e:
Nem mintha eddig nem lett volna rajtam kívül mindenkinek, de azért büszke vagyok rá.
Utána Szöszkével próbáltunk prioritássorrendet meghatározni hétvégi hímek látogatása esetére: a borotvával vagy a konyhával kezdje az ember lánya? Elméletben én az előbbire szavaztam, hiszen ha már úgyis a kezünkben van, felkészülten mehetünk csírájában elfojtani a menet közben beindult evolúciót.
A leonbergi első, hozzám intézett szava az volt, hogy "Kávét!!". Hajnali 4-kor indult a szentem, így délután 5-kor már én is legitimitást szavaztam a kérésnek, és elvittem a lovas kávézóba. Ezután pedig, nem tudom másképpen megfogalmazni, szerepet cseréltünk. Reggel 8-kor a leonbergire rájött az akut süröghetnék, én meg könyörögtem még 20 perc alvásért, minekutána 10-kor arra jöttem fel a konyhába, hogy kedvesem takarít, reggelit csinál és mindehhez flamand rádiót hallgat. Ezek után ő fázott és én ittam gyorsabban a sört. Na, erre varrjatok gombot.
Megtettük a szokásos kört: Atomium (ez a kockák egymás iránti bizalmatlanságának áldozata lett: a kiugrott kémia szakos nem hitte el a makettnek, hogy 90 fokosak az élei), Antoine-krumplis, Parlament, Cinquantenaire-park, karácsonyi vásár. Többrendbeli rumos kakaó után épp akkor értünk a Grand Place-ra, amikor elkezdtek a fények zenére futkározni, és hála Istennek idén a városvezetés hallgatott a tavalyi felhördülésre, és tejüveggel csúfított épületállványzat helyett egy igazi fenyőfát állíttatott (PEFC-tanúsítványos!). Kellemes hangulatban tértünk be a Floris Barba abszintot inni (mert a Delirium már túl kommersz...). Még el akartam vinni a Moeder Lambicba vagy a Goupil le Folba, de végül csak kolbászoltunk az éjszakában két kiló krumplival, meg egy csomag diszkréten szivárgó mélyhűtött brokkolival, amíg eszembe nem jutott, hogy te uramisten, az utolsó metró, de annak addigra már mindegy volt.
És csináltunk fotóautomatában hülye képet, utánoztuk az affektáló francia csajok tányérajkú szájtartását, ma még beugrottunk ebédre Michaelékhez (a kaját mi vittük, mit gondoltok, miért volt nálunk az éjszaka közepén mélyhűtött brokkoli?), és a leonbergi még pont elérte a fuvarját hazafelé. Kész siker.