Nevetségesen fotogén egy ország

Vége van ennek az őrült szeptembernek végre. Megjöttem ismét a napsütéses (!), meleg (!) Brüsszelbe. Meglepően otthonos érzés, már csak azért is, mert lehet, hogy külföldiül beszélnek az emberek, de legalább nem úgy, mint amikor egy részeg német tengerész fejjel lefelé silabizálja a klingoni írást.

Az izlandi nyelv szépségeibe elég hamar bevezetést nyer a látogató, és magyarként az a legzavaróbb, hogy sok szavuknak még értelme is van. Az "út" például kijáratot jelent, a "hús", házat, de a legkényesebb a "foss", azaz vízesés. Hát még ha...

Erre írtam a Facebookon, hogy "nem röhög, azt jelenti: gyermekek vízesése". Fefe ennyit válaszolt: "De, röhög". Hát igen.

Egyébként egy igen udvarias nyelv: minden és mindenki "úr". A vészkijárat "útgangur", a felvonó "lyftur". A főszervezőnk pedig, akinek tényleg jelentős a belmagassága, Lóftur. 

A névre szóló kóla helyi változata. Fjölskyldunni=család.

Azt nem lehet sokszor megérteni, hogy ezt miért így ejtik, vagy ha már igen, akkor miért így írják. Mi értelme van például annak, hogy a két l-t szerintük dl-nek, valójában dlkch-nek kell mondani? Ráadásul pont az egyik legnépszerűbb sörmárka, az Egil's Gull esetében problémás ez. 

A másik instant kultúrsokk, hogy elsütöd a fényképezőgépet és bmeg, tájkép. Nevetségesen fotogén egy ország. 

Avagy vészkijáratnál ülni azért jó, mert így mindjárt bizonyítani is tudom, hogy ezek a csak úgy, útközben készült képek. Ezen méghozzá a jellegzetes izlandi építészet is megjelenik, aminek az alapelve: hogy ami van otthon. Kutyagumit se érdekli őket, hogy ahol laknak, az kívülről hogy néz ki: hullámlemez, csiszolópapír, deszka, rozsdás vas, minden elcsúszik. Persze ez mérsékli a sokkot, ugyanis ha ezeken a tájakon még rendezett bajor házikók is lennének, az már hányingert okozna.

Asszem, idén én olyan hülye vagyok, hogy teljesen legitim nyári/kora őszi sütkérezés helyett olyan helyekre megyek, ahol szeptemberben reggel nyolckor elcsúszom a jégen futás közben. A képek csalókák, az időjáráa szörnyűséges. Mi sem mutatja ezt jobban, mint a szalmabálák jellemző tárolási módja:

Ezek pedig a táj másik ismétlődő elemei, a birkák:

Ezekben az a legfurcsább (Szöszkét megkérem, hogy ugorjon a következő bejegyzésre, ígérem, itt már nem lesz semmi érdekes), hogy finomak, még az is megeszi, aki egyébként nem szereti a birkahúst. A brosúrák szerint ez azért van, mert az év 6 hónapjában (amikor amúgy túl lehet élni a kinti körülményeket) szabadon grasszálnak és legelésznek mindenhol, ahol fű nő. Tekintve, hogy az izlandi út úgy néz ki, hogy nesze aszfalt, ez néha az útpadka helyét is magában foglalja. És mit csinál egy birka, amikor jön a busz? Nyilván megpróbálja legyorsulni. Szóval nem egy intelligens állat, de legalább izmos. És állítólag a vad kakukkfűtől van olyan finom zamata...