Nem tudom, mi ütött Szívküldibe, mert a síelés óta sokkal magasabb pulzusszámot engedélyez, mint eddig. Hónapokra számítottam, míg a totyogásból megközelíthetem régi tempómat, de talán az egyhetes intenzív kardio, talán az eközben bekövetkezett stresszoldás, a pár ledobott karácsonyi kiló, vagy esetleg tényleges edződés miatt (ezt utálom, az életemben mindenbe több szál fut be, és sose tudom, melyik az igazi ok), de már kifejezetten igyekeznem kell, hogy tartani tudjam a megadott zónát.

Látjátok feleim, milyen fegyelmezett vagymuk (a legújabb kutatások szerint az ősmagyarok is a tőhangváltó a-val jelezték az egyes számot, lásd még az apó és a kopó esetét, hiszen a kopó falkában fordul elő, az apó pedig annyira magányos, hogy még a köztudomásúlag a többes számra utaló k is lekopott az elejéről, még szerencse, mert különben összetévesztenék az eredetileg maffiafőnököt, még eredetibben egyszerűen csak fejet jelentő kápóval (Capo)), hogy annyi dolgom volt, hogy nem is írtam. Meg az egész napos szellemi erőfeszítés is hajlamosít a szabad asszociálásra.

Egy ilyen nap után (váratlan 5 centi, obligát béna frankofón autós-->villamos-üzemszünet, vajszószós hal meleg savanyú káposztával és pirított nokedlivel, LUSH nem találása, néppárti munkacsoport) a legjobb befejezés, ha a közelben lakó mensás barátok meglátogatnak. 

Avagy milyen az, amikor a fehérből esik a fehér a fehérre, és te magad is fehérben vagy? Végre a négyfejű combizmom is ég, mert az eddigi makacs erőfeszítésekkel szemben most hátrafelé nyomom a testsúlyomat, minden, 100 méterenként kirakott táblánál megállunk, és nagyon örülünk, hogy előző nap megcsináltuk az átlagosan 65%-osan lejtő buckás, sziklás, szűk fekete pályát. 

Szabad fordításban ember tervez, Isten végez, azoknak viccesebb, akik azt is tudják, hogy az utóbbi a vis maior francia neve, az előbbi meg egy felvonó Trois Vallées-ben. Ez elvileg Európa, de lehet, hogy a világ legnagyobb sípályája, 600 km-t lehet bejárni. A neve kissé félrevezető, mert igazából négy völgy, bár a negyedik egy merész felvonóval már átnyúlik Olaszországba.

Az év első, és nekem sokáig az utolsó kékrózsája, afterrel súlyosbítva.

Az óév utolsó napját zárjuk most egy vidámabb bejegyzéssel, mint az átlag. Ismét vásároltunk Ninikével.

Egész jól alakul az átlagoslány-projekt: tegnap elsütöttem egy Jancsi nevű srácnak, hogy ugye bánják a szülei, hogy nem született egy húga, akit Juliskának nevezhettek volna el.