Szörnyetegek vagytok mind!

Olyan borzasztóak az emberek, teljesen el vagyok hűlve rajtuk. Tegnap például, a szilveszteri bulin, a tulajdon falkám viselkedett néhány szegény, betévedt ismeretlennel úgy, hogy megemlegettük. Az áldozatok szerencsére nem vették észre. Volt például egy agrár-közgazdász, aki nem nagyon jött rá, hogy a közmondásos fellációs viszony melyik végén van. Nyilván nőt akart szerezni, de nem talált jobb megoldást, mint hogy a magával hozott olcsó, félédes bort próbálta beletölteni mindegyikbe, főleg szegény, hátrányos helyzetű (autóval érkezett) Zsófiba. Én akkor hagytam el a helyiséget, amikor többen nevettek azon, hogy "nem kell úgy elszomorodni, mert itt van a szamorodni".  Kint a konyhában egyre gyűltek a lábbal szavazó lányok, akik után persze settenkedtek a lepattanóra játszó mensás hímek is. Végül agrárunknak feltűnt, hogy a préda odakint van, és kijött ő is. Ekkor az egyik lepattanós teljes fesztelenséggel váltott át barátunk szidásáról az úszózás és fenekezés tudományának ismertetésére. Később a beszélgetés eme foszlánya szűrődött ki a két pasi között térből: - A fenekezést értem, de mi az úszózás? - Hát, az úszó, az úgy feláll. - Értem, és ettől nevetnek ennyire a lányok? Hogy a horgászásról mesélsz nekik? Na meg mondom, ilyenek, az egyik lány tíz percen keresztül taglalta NC-vel az oldalzsebes nadrágok előnyeit. Nem értem a dolgot, egymás között sokkal butább kérdéseket is fel szoktunk tenni egymásnak, mint amik itt elhangzottak, mégse oltjuk egymást ilyen könyörtelenül.    A másik, viszont tényleg iszonyat nagy csalódás az ma volt, amikor egy régi és egyébként kedves ismerősöm mindenképpen találkozni akart, még mielőtt visszautaznék. Nem nagyon beszélgettünk eddig kettesben, nem is tudtam, mit akar, de még akkor se lett gyanús, amikor szólt, hogy egy munkatársa is jön, ugye nem baj. Öltözés közben jutott eszembe, hogy talán a munkatársat akarja rám sózni, azzal meg úgy voltam, hogy nézzük meg, mielőtt nemet mondunk. Bár az lett volna. Sokkal kevésbé kínos megadni a számomat, aztán nem ráérni, a közös ismerősnek meg azt mondani, hogy nem működött a kémia, mint erőnek erejével visszafogni magam, és nem feltenni neki azt a kérdést, hogy mit gondol, szerinte ki felelős azért, hogy odáig jutott már a világ, hogy ha valaki találkozni akar velem, már nem azt kell kérdeznem, hogy nem randi-e, hanem hogy nem akar-e nekem egészséget és biztos jövedelmet kínálni egy újonnan bejött módszerrel, ami egész más, mint a többi, de ne sértődjek meg, ő nem akarja rám erőltetni, ő még soha nem is csinált ilyet, nem is érti, miért kezdte el, csak hát annyira jó a termék?  Azért szántam rá másfél órát, mert érdekes kérdéseket vetett fel bennem a szupervízora. Ha az a távlati álma, hogy egy tanyára költözzön (ahol mások művelik neki a földet), miért nem teszi meg most? Ha szabadúszás mellett nem tudott elég időt szakítani a gyerekeire, miből gondolja, hogy ha a befektetett energiához exponenciálisan arányló jövedelemért dolgozik, akkor megálljt tud majd parancsolni magának a munkában? Hisz ebben a vacakban tényleg? Miért egy kis zacskótól várja a megváltást, ami annyira beválik, hogy az ügynököknek is kötelezővé kell tenni a havi adag megvételét, és még egy nyomorult indián törzset se tudnak felmutatni, amelyik pont ezeket a növényeket rágcsálná produktív élettartamának mind a száz éve alatt? Milyen embernek érzi magát attól, hogy csak azért hív fel régi barátokat, mert látja bennük a potenciális vásárlót (még ha aztán nem is hozakodik elő vele)? Szereti valamilyen ürüggyel csőbe húzni az ismerőseit, hogy ne hajtsák el egyből, előadhassa nekik a marketingdumát, aztán ha nem jött be, "legalább egy jót beszélgettek"? Nagyon szerencsés vagyok, mert megengedhetem magamnak, hogy a Maslow-piramis felsőbb szintjeivel foglalkozzak, és van időm, hogy kicsit kilássak a saját életemből. Ugyan nagyon alapszinten hiányoznak dolgok (ti. egy társ), de nincs ingerenciám ezt pénzzel helyettesíteni. Ilyen idilli virágmező az én lelkem, egészség, szabadság, érzések, megértés, időnként gerontofília és szubsztancia-abúzus. Nekem ronda, irracionális, makacs előítéleteim vannak. Nem vagyok hajlandó semmit szedni, amitől egy darabig jobban vagyok, aztán ha csődbe megy a gyógyszergyár, összeomlik a civilizáció vagy nekem nem lesz pénzem rá, akkor visszaesem arra a szintre, amivel most még elégedett vagyok, de ha egyszer belekóstolok valamibe, amitől még jobb, már nem lennék nélküle boldog. Gy.k. függőség. Még kevésbé hiszek abban, hogy egy műanyag tasaktól egészségesebb lennék, bár arra azért felhívtam emberünk figyelmét, hogy a magamfajtáknál (akiket az "egészség" oldalról próbálnak megfogni) sokkal hatásosabb érv, hogy 30 év alatt töredékére csökkent minden gyümölcs vitamintartalma. A másik rigolyám, hogy amit rám akarnak sózni, azt akkor se vagyok hajlandó kipróbálni, ha amúgy érdekelt volna, mert nem támogatom ezt a magatartásformát. A szupervízor egyébként karikás szemű és pocakos volt. Innen üzenem mindenkinek, aki valami egészségsegítő vackot árul, hogy csattanj ki az energiától, légy olyan jól, hogy magamtól rákérdezzek, hogy mi a titok!