Lassan itt az ideje az újévi fogadalmaknak, hát nekem annyi van, hogy össze se tudom számolni, úgyhogy jobb, ha ma elkezdem.

A karácsonyi zsákmány legnagyobb falatja Szívküldi, a pulzusóra. Ma mentem vele először futni (?). 

Ezt nem hiszem el. Az egész internet tele van a karácsonyfa faragásáról szóló, viccesebbnél viccesebb sztorikkal, sőt, képregényekkel. Az én családom az egyetlen, akinek túl vékony a fája, és azon gondolkozunk, hogy mivel tömjük ki azt a (z ugyanolyan jelzőkkel illetett) talpat.

Soha nem kerülök szinkronba az emberiséggel.

Eheti mensás termés.

- A kacsától nem tudok J-t mondani.

- A kutya a csajom, kielégíti, hogy velem lehet.
- Lány??
- Miért, ahhoz lánynak kell lenni?

- Engem gyíkká változtatott!
- És nem is múlt el.

- Láttam egy olyan ágytámlát, ami meg volt csinálva kalodának.
- És van guillotine kivitelben is?
- Minek? Ha már bent van a kalodában, ráérsz fűrészelni, nem?

- Az egy nyomi. Nem úgy értem, hogy lúzer!
- Akkor mégis mit értesz az alatt, hogy nyomi?

Régóta foglalkoztatnak a hajótörős történetek, és persze ezek verziói (A milétoszi hajós, A remény rabjai, 127 óra stb.), de ezekben valójában nem az a lényeg, mi történik akkor, amikor a főszereplő élete kap egy brutális pofont, hanem az, hogy mire visszakecmereg, hogyan változott meg és hogyan folytatja az életét a "normálisak" között. Naná, hogy ez is annak az átfogalmazása, hogyan illeszkedik be az átlagosak közé az, aki UFO-nak született. Érdemes átlagosnak akarni lenni, vagy örüljön az ember a különcségének?

Most nem voltam annyira besózva a hazajövés miatt, talán mert a természetes életritmusomba jobban illeszkedett, hogy éjszaka repüljek. A nap(est)i cuki azért megvolt: a mellettem ülő ázsiai fiú fel- és leszállás előtt is keresztet vetett. Javíthatatlan vagyok: a reptéri buszról kezdtem J-vel a Gtalkot, rögtön azután, hogy a Facebookon megosztottam: "Csikós vagyok az alföldi rónán!" A hülye mensások persze rögtön egy plusz l betűt láttak bele, ezt azért láthattam volna előre, de akkor is ez most az a szám, ami leginkább kifejezi az életérzésemet.

Mindig elfelejtem, hogy a masszív pofáraesés után jön ez az időszak, amikor praktikus vagyok, megszervezem az életem, szerzek mindent, amire szükségem van, és hirtelen nagyon tisztán látom, mi az, amire nincs, és közben mélységesen hálás tudok lenni azért, ami van (vagy, a repülő kis köcsögök esetében, azért, ami nincs).