Épp lelkesen mesél valami jégtörő hajóról, ami Rostockban parkol, és a karácsonyi vásár tiszteletére fel lehet rá menni, sőt, pestót árulnak a fedélzeten. Itt már nagyon úgy kezdett kinézni, mintha ezt ő a saját privát kis univerzumában álmodta volna meg, de akkor is, az okos kis göndör fejéből ez a gondolat bírt kipattanni:

- Senki nem tudja biztosan, kihez tartozik ez a hajó, de egy klub gondoskodik róla. Valahogy úgy, mint rólad.

(Raya olvad)

A mai nap illusztrálta nekem, hogy ez mégis igaz. Tegnap éjjel 2-kor, Rostockból visszaérve nem volt kanalam másfél kilométert gyalogolni, ezért a szomszéd utcában álltam meg a kisautóval, hogy majd ma délután visszaviszem a helyére. Igen ám, de a Mercuriusweg már annyira tele volt, hogy oda már nem fért, és ahova negyed óra körözés után beálltam, arról nem is voltam meggyőződve, hogy parkoló. Na mindegy, valami majd lesz, úgyis rendszeresen vissza kell járnom az akksit tölteni...

Van ugye a szűkebbik családom, kábé a szüleim meg a J (ő mindenkinek a bátyám, jóvan?). Az ezen felüli egyedek, legalábbis anyai ágon, nagyon más fához estek közel, mint én. Kenyértörés volt már belőle, de bejglitörés még soha.

A héten elkezdődött a második modul, szokás szerint némi idegbajjal és beilleszkedési feszültséggel, de azért tanulok.

Rólam érdemes tudni, hogy bárki bármilyen hagymázas hülyeséget vág a fejemhez, legalábbis elgondolkodom rajta, hátha mégis igaza van. Így esett, hogy pár éve egy vízitúrán megkaptam, hogy az, hogy gyerekként azért nem hittem a Mikulásban, mert nem hagyott nyomokat, "a kreativitás teljes hiánya". Mit tudom én ezt, gondoltam, és elkönyveltem, hogy nem vagyok kreatív. Hogy akkor miért jöttem most formatervezőnek, amikor se rajzolni nem tudok nagyon, se a mérnöki tudományokhoz nem értek egyáltalán, a csapatmunkát pedig veszekedetten utálom, na az egy másik jó kérdés.

Ez a cikk annyira fontos, hogy pár részletet muszáj vagyok lefordítani belőle, hogy mindenki értse. Egy önszántából volt Google-alkalmazott kitárulkozása, és eléggé rímel az én brüsszeli helyzetemre.

Először leszögezném, hogy egy, a mi fogalmaink szerint tökéletes hétvégét töltöttem fajtám hímjével, még ha ez a következő leírásból nem is derül ki.

A mai nap úgy indult még tegnap, hogy délután 4-kor azzal jelentkeztem ki a személyesmárka-videók megtekintéséről, hogy tessék mondani, aki elsőre is érti, az elmehet a második és harmadik magyarázatról, vagy a kérdések-válaszokra jöjjek vissza?

Én megőrülök. Elsírom magam. Vagy valami.

Olyan emberekkel azonos diplomát fogok kapni, akik az egyperces személyesmárka-videójukban ismételten olyan mondatokat szerepeltetnek, mint "a easy life" és "thanks for wachting". Az, hogy "jurban dizájn", már meg se kottyan.

Megint itt volt nálam a leonbergi. Igazából perecet sütöttem, miután előző héten panaszkodott, hogy náluk az Oktoberfesten csak annak adnak, aki megiszik egy liter sört. Ezt egyébként gond nélkül teljesítette, négy, gyakorlatilag sótlan és keletlen perec társaságában (de legalább igyekeztem). Ez az este kellemesen is telt, kár, hogy másnap elrontottam, amikor ő mindenáron szigetelést akart venni a hűtőre.