Beküldte Raya deBonel -
Először leszögezném, hogy egy, a mi fogalmaink szerint tökéletes hétvégét töltöttem fajtám hímjével, még ha ez a következő leírásból nem is derül ki.
Csütörtökön papírforma szerint szabad voltam, na de nem kulturáliskülönbségek óra lett volna, ha nem tart írd és mondd öt óra hosszat az, hogy 15 db 5 perces prezentációt végignézzünk. Persze átlagosan a tizennyolcadik másodpercben mindenki leszabályzott, az egyetlen poén, ami megmaradt, a jégvastagság-radar eszkimóknak, aminek az lett a jelmondata: "use your INUITION". A mi prezink pont olyan volt, mint amit egy, a tantárgyat veszekedettül utáló diák dobott össze LibreOffice-ban, majd konvertálta pptx-szé, végül a PowerPoint próbaverziójával próbálta életre kelteni, végül pedig másvalaki adta elő, anélkül, hogy akár egyszer is végignézte volna a diasort. Csináltunk mi ilyet még a Külkeren, de ott azért, mert a csapat annyira nem jött ki egymással, hogy egyesek a prezentáció reggelén találkoztak először az anyaggal. Na, erre kaptunk végül 10-ből egy erős 6,5-ot, azért mondom, hogy erős, mert az alapötlet is elcseszett volt, kellett nekünk az Iszlám Államba mint témába belekapaszkodni. Mindegy, a lényeg, hogy vége, sose lássam többet se a tárgyat, se a tanárokat.
Kifelé menet végre sikerült három mondatot beszélnem az erdélyi magyar sráccal, de hirtelen elszólított előle a Guiness-torta, és ezt azóta is kicsit bánom. Na nem a torta miatt, az isteni volt. Hanem tulajdonképpen nekem hiányzik a magyar élőbeszéd, neki, mint megtudtam, a lakótársa biztosítja ezt. Ráadásul deszkás*.
Ezek után kábé 6-kor indultam neki a Google térkép szerint 7 órás útnak, aminek persze az első 20 kilométerén sikerült megint félrekanyarodni, komolyan mondom, azon a napon, amikor eljutok a) Hollandia határától Hágáig, b) fordítva anélkül, hogy egy letérést elszúrnék, kérelmezem az állampolgárságot. Ezzel együtt magabiztosan, és ezúttal az ingyenes B103-as úton csorogtam be Warnemündébe a benzinem utolsó cseppjeivel (tudom, Luciánál biztos olaj is van a csomagtartóban, hát nekem a motorban se sok volt, mint kiderült). A leonbergi ezek után azzal fogadott, hogy nincs-e kedvem mégis a Hágához képest félúton lévő Brémában hétvégézni, és ebből csak azért nem lett nagyon hangos veszekedés, mert hamar tisztáztuk, hogy a három hét múlva lévő hétvégére gondol. Még így is csak a gyakorlatilag korlátlan mennyiségű forralt bor lehetőségével győzött meg (nem is a beígért meztelen belgákkal, brrr).
Vissza a mostani hétvégéhez. Pénteken nauphragus, Sokratez és tincan008 (a neveket a személyiségi jogok érdekében nem változtattuk meg) visszafoglalták a campus bekékült portáljait. Nagyon ütőképes csapatot alkotunk így hárman, ráadásul a külső akksikat is tudjuk egymás között passzolgatni. A padawan valamiért mégis rosszkedvű volt, a leonbergi jelenlétemben nem akarta feszegetni, hogy miért. Most jött egy Padawan Junior az egyetemre, biztos zavarja a konkurencia.
Szombaton aztán, értesültség hiánya miatt, nem Berlinbe mentünk, hogy élvezzük a fal leomlásának 25. évfordulója alkalmából rendezett mindenféléket, hanem a leonbergi egy állítólagos régi tervét valósítottuk meg és elautóztunk Rügenbe. Nekem több problémám is volt már indulás előtt, az egyik magántermészetű, és a kalózok közül Desirée kapcsán lehet igen ismerős (aka Bélharcos), a másik pedig a kocsi ilyen-olyan folyadék- és gázhiánya.
Azt hamar láttuk, hogy értelmezhető mennyiségű olaj nincs. A kúton aztán tanakodóba estünk, hogy milyen W-set kell venni (ha kinyitottuk volna a motorháztetőt, persze, akkor észrevettük volna a Mr. Ramé által akkurátusan ráragasztott, erre utaló matricát), aztán a leonbergi bepánikolt, hogy ha melléönti**, akkor kigyullad a motor, és adjak azonnal tölcsért (a germán agyban létező ún. létfontosságú alapkészlet része az imbuszkulccsal, bicskával, ragtapasszal, kininnel, tartós élelmiszerrel és mentőmellénnyel együtt), de ha az nincs, akkor legalább A4-es papírt. Miután a feladatot abszolváltuk, nyomban (ez a mozzanat a későbbiekben fontos szerephez jut) lecsuktuk a motorházat és indultunk egy második benzinkúthoz, ahol a levegőfúvóhoz nem vette be magát egy jókedvű arab csapat, és szintbe hoztuk a kerekeket. Induláskor büszkén kérdeztem, hogy ugye egészen más a vezetési élmény így, mire kedvesem megjegyezte, hogy ez még mindig patent (a germán agy bevett kifejezése arra, amit mi, kelet-európaiak úgy hívunk, hogy megoldottuk), amire én J bölcsességével válaszoltam: a különbség a van és a nincs között van. Meglepően nehéz ezt lefordítani angolra.
A kocsi ügyének ilyetén rendezése viszont nem oldotta meg a saját kis problémámat. A leonbergi vagy négy szintet ugrott Candy Crushban, mire eljutottunk Rügenig. Ez egy sziget, egy darab kétsávos út vezet ki belőle, amin ennek megfelelően állandó a dugó. Későn is indultunk, ezért aztán fényképek sem készültek, az volt nagyjából a lényeg, hogy még naplemente előtt elérjünk valami értékelhető kilátást, aztán még a vaksötét beállta előtt visszataláljunk. Ez nagyjából sikerült is, és ez a leonberginek fel sem tűnt, de harminc centis, illatos avarszőnyegben gázoltunk, méltóságteljes bükkfaerdő mélyén, nevezetes sziklákra bukkantunk (portálok, naná), madárcsicsergést hallgattunk, és a gyerekkorunkról beszélgettünk. Erre mondom, hogy a kapcsolatunk más-más pillanataiban van az az érzésünk, hogy hú de.
Dolgunk végeztével majd megpusztultunk éhen, úgyhogy a festői Sassnitzban kajáltunk, de annyit hoztak, hogy egyikünk se bírta megenni (azért ez szó). Hazafelé én elaludtam (ennek is lesz szerepe), a leonbergi a volánnál szerencsére nem.
Az is ezen a bensőséges hétvégén derült ki, hogy a férfi, akivel egy éve ágyamat megosztom (már amikor egy országban tartózkodunk, vö. amikor lehet), Doctor Who-rajongó. Korábban csak a mémeket ismertem a sorozatból (tudom, mi az a Dalek, csak nem tudom, hol), és egyáltalán nem olyan, amilyennek képzeltem. Mármint az új sorozatban a Doctor kifejezetten rátelepedős, elköteleződésfóbiás és pökhendi, korunk férfiideáljának kiváló megtestesítője.
Ha már szóba került a férfiideál, szeretném kiemelni Eriket a warnemündei Hotel Neptun személyzetéből. Ez a gyönyörűség (elnézést a tárgyiasításért, hiányos nyelvismeretem és hiánytalan erkölcsöm nem tette lehetővé, hogy közelebbről megismerkedjek vele) az Aufgussokért felelős, ami azt jelenti, hogy derekán egy szál törölközővel hessegeti a gőzt a többnyire nyugdíjas, szottyadt vendégek arcába. Tökéletes mértékben kidolgozott test, nem túl nagy mellizmok, domború bicepsz, és olyan testzsírszázalék, hogy ahogy a karját mozgatja, hullámzanak a hasizmai. És az a kis oldalsó, az úgynevezett McConaughey-izom. Jáj. De szép is. Mondtam a leonberginek, hogy medencét takarítani majd jó lenne egy ilyen.
Az estét ázsiai kaja ("schönes Mädchen, studiert??") és néhány újabb epizód zárta.
Ma reggelre az volt a terv, hogy a leonbergi órán van 7:30-9:00, majd 9:15-10:45, én pedig a kettő közötti szünetben lehurcolkodom, elköszönök, és párás szemmel, de határozott mosollyal ajkamon elhajtok a ködön átszűrődő fénysugaraktól kísérve. Ebből az lett, hogy 6:45-kor kiderült, hogy nem megy ez a fiú sehova, 9-kor pedig az, hogy az ő közreműködése nélkül én se, tudniillik az olajtartályról lekéredzkedett a sapka. Valószínűleg ezt még a töltéskor, a benzinkúton hagytuk el, ez egyrészt azt jelenti, hogy 375 kilométert hajtottunk nélküle, és némi fröcsöktől eltekintve semmi baj nem történt, másrészt meg azt, hogy most már tudom, hogy nincs meg, és úristen, drágám, ugye nem hagyod, hogy így induljak el, segíts rajtam, légyszilégyszilégyszi. Hál'istennek a leonbergi felelősnek, sőt, hibásnak érezte magát, ezért csak egyszer hozakodott elő az autóklub-tagsággal (tudtommal hülyeségre az sem orvosság, de biztos hasznos lenne, ha ki tudnám találni, hogy melyik országban kéne), és többnyire segítőkész volt. Felhívott pár szervizt, de a zwanzig Jahre alt-nál mindegyik jól hallhatóan csóválni kezdte a fejét. Ezt rendelni kell, ez ma biztos nem lesz meg. Pedig már beleéltem magam, hogy egy egész napot kapok a kedvessel***, és majd éjszaka vezetek, holnap reggel ugyanis tényleg önkénteskednem kell.
De a drágába annyi lélekjelenlét szorult, hogy megkérdezte az egyik Mazda-márkakereskedőt, hogy nem tud-e valami ideiglenes megoldást. Tudott.
Így fest a műalkotás 700 km után. Nejlon, plusz két réteg cellux, kábelkötözővel körbetekerve, illetve a mögötte csavarodó csőhöz erősítve. Kelet-európai megoldás, mondtam, de a leonbergi, büszkén és vigyorogva, közölte, hogy ezt már csak a magyarok csinálják, a lengyelek már jönnek fel. Biztos az összesnek van autóklub-tagsága.
*Ő maga, a lakótársról nem tudom.
**Észre sem veszi, milyen magától értetődően húzom ki magam a veszélyes, bizonytalan kimenetelű, nehéz vagy sziszifuszi feladatok alól, úgy is mint ruhák áthelyezése a szófáról az ágyra és vissza.
***Az Univerzum, bmeg, az, mostantól tényleg hozzá kell tennem az együttlét meghosszabbítására vonatkozó kívánalmaimhoz, hogy ezzel egyikünk se szívjon nagyobbat than your average torkosborz.