Beküldte Raya deBonel -
Ez a cikk annyira fontos, hogy pár részletet muszáj vagyok lefordítani belőle, hogy mindenki értse. Egy önszántából volt Google-alkalmazott kitárulkozása, és eléggé rímel az én brüsszeli helyzetemre.
Ezzel kezdődik: „Úgy hat hónapja, hogy eldöntöttem: ott hagyom a pompás állásomat a Google-nél, és kipróbálok egy másfajta életet. Körülbelül tudtam, hogy mivel akarom tölteni az időmet, de a távozásom legfőbb oka az volt, hogy nem bírtam tovább maradni.”
„Minden ott töltött hónappal nyugtalanabb, és ettől mogorvább lettem. Várhattam volna, amíg tisztán látom, hogy melyik kijáratnál kell lekanyarodni, de tudtam, hogy az idő előrehaladtával egyre nehezebb lesz visszafordulni, és mi van, ha sose jövök rá, melyik a jó kijárat?
Az egyetlen dolog, amit biztosan tudtam, az volt, hogy senki nem fogja megmondani, hogy érhetek célba, se a főnököm, se a kollégáim, se a barátaim, de még a szüleim se. Elképzeltem önmagam egy idősebb változatát egy csodálatos férj mellett, gyönyörű gyerekek anyjaként, akit a jelzáloga mellett az a bénító érzés is gyötör, hogy elszalasztotta a lehetőséget, hogy a mélyére ásson annak a kérdésnek, mit akar igazán az élettől. Így 2013 januárjában félrerántottam a kormányt és lekanyarodtam a legközelebbi lehajtónál.”
A gyerekkoráról így ír:
„Idővel, ahogy a tétek emelkedtek (kitűnőnek lenni, jó suliba kerülni, bejutni a Wellesley-re, díjat nyerni az egyetemen, megcsípni egy zsíros gyakornoki pozíciót, állást kapni a Google-nél), egyre jobban megmozgatott, hogy elismerik az eredményeimet.”
És a nagy munka:
„Az első év túl hektikusan telt ahhoz, hogy megálljak és elgondolkodjak azon, mit is művelek, hiszen egyszerre kerültem első ízben fizető állásba, ismerkedtem meg a fantasztikus belépő csapattal, mentem végig a képzésen és dobtak bele a mély vízbe, az ügyfelek közé. … Elég sok minden terelte el a figyelmemet az élet nagy kérdéseiről.”
„A pénz persze klassz volt, de nem változtatta meg az életmódomat. Szinte állandóan bűntudatom volt. Nem a Google-t mondják a legjobb munkahelynek? Nem kéne hasra esnem a sokszámjegyű fizetésemtől, az ingyen kajától, a masszázstól és így tovább? Pedig iszonyúan hálás voltam mindezért, de közben seggfejnek is éreztem magam. Valójában nem voltam elégedett, és nem mertem elmondani senkinek.”
Egy önfeltáró célú utazás:
„Ahogy összeverődtünk a tábortűz körül, éjfél előtt, mínusz hat fokban, az egyik barátjuk kérdezgetni kezdett. … Szinte mindenki művész volt a társaságban, és emlékszem, hogy kicsit szégyelltem, hogy egy nagy technológiai cégnél dolgozom. … Úgy éreztem, nagyon sokat kérdez, tolakodóan, pedig csak beszélgetni próbált. Emlékszem, hogy valami pozitívat mondtam…, de emlékszem arra is, hogy úgy éreztem, védekezem, mintha valaki az erőmet próbálgatná. Igazából az egész csak az én fejemben volt így, de ekkor gyúlt fény az agyamban… ekkor ismertem fel először magamban a hiteltelenséget. Nem bírtam elviselni.”
„Az igazság az, hogy letérni a járt útról a teljes sötétségbe félelmetes és magányos dolog. Néha annyira félek az egésztől, hogy képtelen vagyok bármit is csinálni, de az igazság másik oldala egy nagy és fontos mondat: életemben először az identitásomat nem 100%-ban az eredményeim adják.”