Olyan régen volt már normális poszt, elmesélem nektek, mi történt az Ikeában. 

Most, hogy négy napra kiszakadtam kis hágai paradicsomomból (Brüsszelt így belépésre utálom, de legalább Szöszke vendégszeretetével élhetek vissza Overijsében), még jobban értékelem azt, ami ott van. A farmert és a tornacipőt. Az időben befejeződő órákat. A naprakész online tanrendet. A sirályokat. A kedves, pontos népeket, akik közül fel sem tűnik, hogy valamelyiknek más a bőrszíne. 

Ma találkoztam az első undok hollanddal. Az Artifac nevezetű művészellátót szálltuk meg kb. tíz csoporttárssal. Látható volt, hogy küldetéssel megyünk: mindenki 4, darabonként 8 eurós Copic filcet, vékony hegyű tollat és A3-as papírt vásárolt. Volna. Időnként persze voltak kérdéseink, amikkel az eladó hölgyhöz fordultunk. Nyilván angolul. Erre ő szemrebbenés nélkül hollandul kezdett beszélni. Két mondat után megkértük, hogy ha lehet, angolul válaszoljon. Mire ő, hogy azt kérni kell.

Ezt kérdezte a leonbergi, amikor beszámoltam neki az első napról az iskolában. Tényleg, én is úgy érzem, hogy csak játszunk meg rajzolgatunk, és a végén majd a kezünkbe nyomnak egy papírt, ami előtt hasra fognak esni a legmenőbb dizájncégek, na akkor majd megértem, hogy igazából csomó hasznos készséget összeszedtünk menet közben, csak nem vettük észre. 

Először vizuális kommunikáció óránk volt, ahol azzal indítottunk, hogy a tanár által sorolt fogalmakat kellett másodpercek alatt felskiccelni. A "fenntarthatóság" ábrázolásomra különösen büszke vagyok. 

Mázlim van*, idén is beválogattak a long term csapatba, vagyis már októberben megtudom, mikor és mennyit dolgozhatok a Zunijónak a jövő év folyamán. Idén májusban tettem be utoljára a lábam brüsszeli intézménybe, és két hét múlva megyek legközelebb, szóval közelről figyelhettem a bankszámlám látványos apadását. Ez engem kevésbé akaszt ki, de el tudom képzelni, hogy a családfenntartó kollégáknak problémás lehet egy ilyen háromhónapos szünet. 

Ezen is túl vagyok, és lehet, hogy Brüsszellel ellentétben kéthetenkéntnél* gyakrabban is ki fogom vonszolni magam, feltölteni a készleteket. Ugyan az ellenség megtévesztése érdekében van egy Grote Markt nevű villamosmegálló a Grote Marktstraaton, a Grote Markt parkolóház közelében, de ott nyomát se találtam semmilyen elárusítóhelynek. Viszont az internetről megtudtam, hogy van egy Nieuw Haagse Markt nevezetű intézmény a Herman Costerstraaton. Ki gondolta volna.

Csütörtök este volt a bevezető hét záróbulija, de nem ám a tornateremben mondjuk, lányok süti, fiúk üdítő, hanem a Spice Beach Clubban, a kis házi riviéránkon (örök viccforrás, amikor egy latin anyanyelvű próbálja kimondani azt, hogy "Scheveningen"). Biciklivel mentünk többen (mármint többen, mint ahány bicikli volt), de szerencsére a termetesebbek saját járművet hoztak, és csak pár pici brazilt kellett a csomagtartón egyensúlyozni. 

De tényleg, amióta itt vagyok, csupa jó dolog történt, azt leszámítva, amikor a leonbergi elment, de akkor legalább kaptam Starbucksot, meg egyébként is, visszajön (9 nap!). Ezt eredményezi, ha az ember a "hova a legjobb születni" listán 46. országból a 7-ikbe költözik, és előtte megrendel egy nyálcsorgató laptopot az új címére. 

Azoknak, akik esetleg láttak engem a telefonomba bújva, néha majdnem nekimenve egy Demszky-karónak (illetve van Aartsen-karó, vagy hogy hívják az itteni polgármestert), olyasmiket motyogva, hogy "hogy a francba tette a rezonátort a csatorna közepére", azoknak most szólok, hogy van egy súlyos függőséget okozó geek játék, az Ingress.

Első nap az iskolában. Mire készül az ember, ha azt mondják, info week? Kenetteljes nyitóbeszédekre, a szak alapvető coolságának hosszas ecsetelésére, az iskolaorvos elérhetőségének beható ismertetésére, ilyesmikre. 

Ezt igazából mind megkaptuk, de úgy, hogy közben azt éreztük, valami globális állatkertben kirándulunk és kedves tanító nénik magyarázzák a különböző állatokat, miközben azok készségesen végzik az éppen vázolt cselekvést. Kevésbé egzotikusan fogalmazva: bemutatkoztunk.