Ez egy csodálatos ország

De tényleg, amióta itt vagyok, csupa jó dolog történt, azt leszámítva, amikor a leonbergi elment, de akkor legalább kaptam Starbucksot, meg egyébként is, visszajön (9 nap!). Ezt eredményezi, ha az ember a "hova a legjobb születni" listán 46. országból a 7-ikbe költözik, és előtte megrendel egy nyálcsorgató laptopot az új címére. 

A tegnapi nap elég nyögvenyelős volt, ma viszont jókat játszottunk. Először fél oldalas hirdetésben meg kellett fogalmazni, hogy milyen tervezők szeretnénk lenni 3 év múlva, aztán csapatban magazint kellett szerkeszteni arról, hogy milyen lesz a dizájnvilág 2 év múlva, a végén meg disznólkodtunk joghurtos dobozokkal. Szerencsére a klikkek még képlékenyek, simán odaálltam a mikrofonfejű bolgár lány elé, hogy kipróbálnám vele hatosban, aztán bekéredzkedtem egy fiúcsapatba, és mindkétszer szuper volt, tényleg, semmi rivalizálás. Látszik, hogy mindenki úgy tervezi: együtt töltünk 3 évet, ne azzal teljen már az idő, hogy ki pisil feljebb a flipcharton. 

Délután pedig elmentem a Kringloopba, hogy valami cserealapot nézzek a holnapi vállalkozói tréninghez, de végül mit vettem? Reszelőt, ebéddobozt, borospoharakat (nincskétegyforma), meg egy cuki, gurulós fa dohányzóasztalt. Aztán a pultnál megláttam egy egész alakos tükröt, tök ép volt, egyszerű téglalap alakú. Igen ám, de rajta a cetli: lefoglalva szeptember 3., 15:30-ig. Nézem az órát: 15:12. Na jó, gondoltam, ritka hernyó leszek és megvárom a fél négyet, aztán ha nem jön a delikvens, én bizony megveszem. 15:32-kor be is álltam vele a pénztárhoz. Szegény kancsal pénztároson látszott, hogy lojális az eredeti vevőhöz, de ez itt Hollandia, itt nem játszhatja el, hogy nem ért angolul, meg a hirtelen ott termett keménykalapos üzletvezető is a pártomat fogta. Büntetésül nem kaptam meg az eredeti, kedvezményes áron, másfél eurót rászámoltak. Persze nem bírtam egyszerre az egészet elvinni, de gondoltam, a nagyobb happáré megelőzése érdekében a tükörrel kezdem. Ahhoz széles volt, hogy a hónom alá vegyem, ahhoz meg nehéz, hogy rendesen felemeljem, ezért még a bolt előtti parkolóban sikeresen levertem a sarkát, de ezek után ez az Isten nem ver bottal kategória volt, tehát mentem tovább. Aztán rám mosolygott megint Hollandia: egy arab bácsi előbb megmutatta, hogy szerinte hogy van értelme vinni, aztán se szó, se beszéd mögém szegődött és egészen házig együtt hoztuk a zsákmányt. Szerettem volna útközben megnyugtatni, hogy nem lakom messze, de azt, hogy Reinwardtstraat, még egyszer se sikerült úgy kimondanom, hogy azt a bennszülöttek megértsék, pedig már az összes szóba jöhető magánhangzót végigpróbáltam. Lehet, hogy jobban kéne hörögni?

Az új berendezési tárgyakon felbuzdulva gyorsan rendet raktam a szobában és a fal foltjaira ragasztottam a még Brüsszelben előhívatott képeket (Izland, a tavalyi Sziget, a párja ölében békésen alvó Mensa-elnök meg ilyenek), aztán észrevettem egy postai értesítőt a földön. Hollandul. Paketten. Verzorgen. Adél. Idáig értem, csomag, nem voltam otthon, jé. És most mi lesz? Bij uw bur in huisnummer 38. Hogy mi? Ott lenne a posta? Na de a mi utcánkban biztos nincs, azt csak észrevettem volna (azóta viseltetem különös rokonszenvvel a holland posta iránt, amióta egyszer segítettek nekem papírsárkányt csomagolni). Aztán ahogy egyre többet agyaltam rajta, elkezdtem gyanakodni. Csak nem a szomszédhoz adták be a nem kétfilléres csomagomat? Hát ilyen nincs, gondoltam, csak ebben az idióta, tengerszint alatti országban, aminek pont annyira nincs értelme, mint Belgiumnak, csak valahogy mégis jól sikerült. 

Sajnos 38-askáék (akiket még onnan ismerek, hogy náluk pisiltem Hágában először) nem voltak otthon, így csak egy papírt biggyesztettem oda nekik, hogy akárhánykor érnek haza, csöngessenek már fel nekem. Persze mikor jönne az isteni hívás, ha nem pont amikor futni mennék. És mit hozott a posta? Hát ezt:

Ő az én dizájncenterem, ugyan ma kiderült, hogy az első évben sok terveznivaló nem lesz, de ürügyre azért szükség volt, hogy így öt év után meglepjem magam egy új géppel. Intel i7, 512 GB SSD, 16GB RAM, Nvidia Quadro K1100M. Tisztában vagyok vele, hogy egy év múlva ez úgy fog hangzani, mint amikor Chandler hencegett a Jóbarátokban az új gépével, de legalább addig is lesz min tankoznia a leonberginek. 

És tudjátok, mi benne a legjobb? A háttérvilágításos billentyűzet, mióta vágyom erre (Kacort jobb helyeken azzal szállították, csak a magyar piacra nem hozták úgy be), de kár, hogy már nem számítok fordítónak. Amerikából jött, ennek mondjuk az a buktatója, hogy most kereshetek neki adaptert, de legalább refurbished, vagyis töltött akksival érkezett. Nyálcsorgás, mondom. Az egyetlen bibi a hosszú í hiánya, amíg nem háromgombos kóddal kellett beütnöm, fel se tűnt, hogy ennyi van belőle a magyar nyelvben. 

Tehát kedves csoporttársak, érdekes tennivalók, szép új tárgyak vesznek körül. Boldog, tornacipős évek jönnek.