Parti

Csütörtök este volt a bevezető hét záróbulija, de nem ám a tornateremben mondjuk, lányok süti, fiúk üdítő, hanem a Spice Beach Clubban, a kis házi riviéránkon (örök viccforrás, amikor egy latin anyanyelvű próbálja kimondani azt, hogy "Scheveningen"). Biciklivel mentünk többen (mármint többen, mint ahány bicikli volt), de szerencsére a termetesebbek saját járművet hoztak, és csak pár pici brazilt kellett a csomagtartón egyensúlyozni. 

Ez a kép nagyjából korrekt. Kaptunk fejenként öt piazsetont, meg sütöttek nekünk husit. Mondjuk azt nem értem, hogy mi ez a megszállottság a satay-val kapcsolatban, ez egy indonéz mogyorószósz, és a legtöbbeknek olyan, mintha Nutellába pácolnák a csirkét, de a hollandok valamiért nagyon favorizálják. Fura, na. Sütnének inkább halat.

Azt vettem észre, hogy van egy erős kelet-nyugati választóvonal. A bolgárok, románok, az egy szem olasz meg én képezzük az előbbi blokkot, a németek, angolok, meg néhány random egyéb az utóbbit. Ezen kívül van még ázsiai és dél-amerikai csapat, ezekből utóbbiakkal tudok beszélgetni, mert spanyolul legalább tudok. Először mindenesetre a keleti blokkal ültem le, ahonnan akkor akaródzott továbbmenni, amikor nempolkorrekt románunk elkezdett mesélni arról, hogyan kakáltak egy fürdőszobában egyszerre hárman. Hálás közönsége akadt a diszkréten a tengerhez járkáló spanglis banda személyében, de ehhez én még nem voltam elég ittas.

Már kiszúrtam magamnak azokat, akikkel barátkozni szeretnék, vagy mert intelligensek, vagy mert viccesek, vagy legalább göndör hajuk van. A kedvencem az amerikai lány, aki legalább két kritériumnak megfelel, vele sikerült olyan viszonyba kerülnöm, hogy bármikor megdögönyözhetem a fürtjeit. A leonbergi hiányában ez nagy boldogság. Vagy este 10-ig keringtem a fűszerklubban és csatlakoztam egyik-másik társasághoz, aztán meghívattam magam a listámon szintén szereplő német srác teraszbulijára.

És akkor valami olyan történt, amilyet én még csak el se képzeltem a tornacipős diákévek keretében: függőágy, gyertyák, Southern Comfort Sprite-tal (ezt mondjuk jobb, hogy nem képzeltem el, erős visszatartó erővel bír), és háttérzenének egy igazi Guitar Hero, muzikális iráni csoporttársunk személyében. Kiderült, hogy nekünk is van Tibikénk, egy brit-norvég srác, aki azzal együtt, hogy mostanáig Los Angelesben élt, még berúgni is alig, nemhogy bármi egyebet. Másik új felfedezettem egy görög-holland lány (ezekhez a mixekhez képest a mi elegyünk gyenge kezdő lesz!), aki még nagyon nincs tizennyolc, de ha kicsit iszik, egész jól lehet vele beszélgetni. 

Tegnap is lett volna valami diákfesztivál, de ahhoz már azelőtt se volt sok kedvem, hogy az erkélyemen fájdalmas búcsút vettem volna a nagylábujjam körmének kb. felétől. Futócipőre vagyok kárhoztatva.