A hollandos csoportot nagyon szeretem, ha a tervekkel ellentétben nem könnyek és teáskannák között fogom tölteni a szülinapomat, az miattuk lesz*, viszont a hollandkönyv példaembere, Willem van Dijk teljesen kiborítja a feminista énemet.

Ez az "édes, ékes anyanyelvünk" német megfelelője ugyanis. Asszem, nem kell előjönni a Schmetterlinggel meg az Aschenputzellel, hogy lássuk, miért szép nyelv a német.

Az történt, hogy nekem még mindig Brüsszelben van a székhelyem, ez meg több okból fontos. Ugyanis a nem helyi kollégáknak fizetnek utazást, szállást és még napidíjat is, persze ezzel az jár együtt, hogy a munkaelosztó ügyosztály azért preferál engem egy párizsi vagy pláne budapesti kollégához képest, mert én utazzak konzervdoboz vonattal és aludjak Airbnb-s szobában, saját költségen.

A brüsszeli Déli pályaudvar még mindig a legutálatosabb hely számomra a világon. Pedig van Exki, Subway és Londonba menő vonat. Egyszerűen annyi hajnali hidegben-sötétben reptérre rohanás, elsőként megpillantott arab taxisofőr, egész estét betöltő afrikai hátsó, hétvégi piacozás és Luxemburgba menő vonat emléke rakódott rá, hogy azt nem tudja feledtetni az a sok kedves barát, aki elé szintén ide mentem ki.

Röviden: elhoztam a lila tragacsot Hágából, egyedül vezettem 1400 kilométert részlegesen hóesésben, a végére kicsit megőrültem, jó volt.

Eddig nem tartottam magamat annak, nem volt szükségem rá. De mostanában egyre gyakrabban forr fel az agyvizem. Persze jó élmények is érnek, múltkor például egy francia benzinkúton nyitottam fel a motorházat, hogy megnézzem, milyen olajat kéne vennem, és a kutas megkérdezte, mit néztem én ott, majd elismerően hozzátette, hogy az ő feleségétől ilyet nem lehetne elvárni. Én meg csak néztem, kereket cserélni is tudok (miniszoknyában, éjszaka, M3 leállósávban bal elsőt, bizonyítottan), erőkomponenseket számítani is, mi ebben a pláne?

Avagy megint az autóm. Most, hogy bő egy hét múlva (bizony, 30-án, pénteken megyek haza!) elhagyom Hollandiát, már el merem mesélni, hogy micsoda viszontagság itt autóhasználónak lenni. Ugye sajnos be kellett jelentkeznem a nyilvántartásba, amit egyik országban se csináltam, mert onnantól csak macerával jár, megtalálja az embert az adóhivatal meg a szivattyús cég*, a városháza még valami "hogy érzed magad nálunk?" típusú kérdőívet is kiküldött. Meg egy olyat is, amin érdeklődik, hogy hoztam-e otthonról autót.

Most aztán bocsánat mindenkitől, akinek megígértem, hogy ma este Skype-olunk, nem úgy alakult a hétvége, ahogy terveztem, viszont szerencsére jobban. A leonbergi csütörtök délután meteorológiai okokból megtiltotta, hogy elvezessek hozzá a nyári gumimmal (megoldás alatt...), ezért már teljesen bekészültem egy újabb magányos hónapra, amikor váratlanul bevillant, hogy minek is van nekem Hertz-aranykártyám. Nosza, megnéztem, mennyiért tudnék kisautót bérelni, és ezt közöltem kedvesemmel is, aki óvatosságból lelőtte a poént, miszerint ő is pont ezt csinálja.

Valamiért mindig eseménydúsabban érkezem Strasbourgba, mint szeretnék, most például kalandvágyból előástam 6 éves ős-okostelefonomat, Miókát, aki egyben egy iGo 8-as navigátor is. Na, vagy Európa autópályáinak a fele még nincs benne, vagy én nem tudom, de konkrétan a legrosszabb útvonalat rakta össze. Most úgy döntöttem, bevállalom Belgiumot és egy órával később indulok, hátha így pont lekésem a munkába menőket. Utána jött volna Luxemburg (olcsó benzin), majd Franciaország, kicsit fizetni kell az autópályán, de nem vészes.