Idén nem okozott neurózist a Pszinapszis (már ők sem a régiek). Sőt, kifejezetten kellemes élmények is értek, például tegnap a gerincjóga-oktató azt mondta, hogy én voltam a leghajlékonyabb a teremben (a többiek meg? pótos IFA-k, nyerges vontatók?). Előadásból annyi érdekes nem volt, nagyjából az derült ki, hogy minden azért van, mert az anyukád nem szeretett eléggé.

Poggyászméret: 42x32x25. Laptoptáska szélessége: 42. Napok száma: 9.

Avagy 6 póló, 4 adag fehérnemű (zacskóban, porszívóval vákuumcsomagolva), ékszer, smink, Kindle, töltők, Mensának szánt dán szivacskocka, oltási bizonyítvány, slusszkulcs, pénz-kulcs-telefon. Kicsit repetitív lesz most a ruhatáram, nézzétek el!

Jól meglepődtem a hétvégén. A leonbergi talált egy diákoknak olcsón hirdetett latin mix hétvégét, aztán kiderült, hogy egy full extrás salsafesztiválról van szó, ahol mi egy esti belépő áráért megkapjuk a pénteki-szombati bulit meg hat táncórát. Ja, és egy új szenvedélyt!

Egy dolog, amit nem bírok Nyugat-Európában megszokni: az a hülye szokás, hogy a posta távollét esetén a szomszédhoz adja be a küldeményeket. Ezt tuti, hogy Magyarországon nem mernék megcsinálni, talán csak faluhelyen, ahol a postás mindenkit ismer, meg azt is tudja, hogy melyik két szomszéd ősellenség, és nem fogja oda beadni a csomagot, ahol inkább elrekkentik, mint hogy a hülye Kovács megkapja, amit rendelt.

Mesélek még valamiről, ami tuti, hogy az életem egyik legjobb beszerzése volt. Pár éve már bepróbálkoztam egy gyümölcspréssel, de amint bedugtam, egyből levágta a biztosítékot, visszavittem, de aznap nem adhattam vissza, mert még nem volt benne a rendszerben, összesen háromszor cipeltem végig a biciklim hátulján a nagyobbfajta porszívó méretű dobozt, aztán három hetet vártam, mire hoztak egy másikat, de arról se szóltak, hanem csak véletlenül betévedtem a boltba, hazavittem, egy napig néztem, de ki se bontottam, úgy elment a kedvem tőle. Másnap visszavittem, és kértem az árát.

Csodálatos teremtménye az Istennek a sváb: soha nem elégedett semmivel, de ha mégis, akkor az biztosan krumpli. Vagy Spätzle. A Spätzle azért kezdődik éppen sp-vel, mert itt van még arra esély, hogy a pavlovi reflexszel nyáladzani kezdő sváb még szalonképesen ki tudja ejteni ezeket A csodálatos Baker fiúkban (vagy nem, két öreg színész köpködött egymásra olyan szavakat, hogy "spulni" meg "spicli") halhatatlanná tett mássalhangzókat. Egyébként semmi különös, csak 1)liszt, 2)tojás, 3)gríz.

Gyalogolunk az utcán, sztoriban vagyunk angolul, erre az előttünk baktató két helybéli srác hozzánk fordul, és az egyik valami ilyesmit kérdez:
- bla-bla-hrrrghrrcsk-Holland Spoor-hrrgrrcsk he? - majd előrefelé mutat.
- Ja - vágom rá a valóságnak megfelelően, hogy arra kell menni.
- Goe*...grrru... - próbálta meggyőzően hörögni a leonbergi, hogy az a helyes irány, de mire végzett, a holland már rég tudta, hogy merre menjen.

*Ejtsd: u

Június közepén-végén nagy lehet a buli, mert rengeteg ismerősömnek van mostanság szülinapja. Na meg persze nekem is. Péntekre szerveztem egy kisebb összejövetelt, olyan alaptartozékokon kívül, mint a leonbergi meg a J, csak a hollandosok részvételével. Illetve férjek. Illetve random norvégok, akik úgy nemzetileg álomvendégek, ugyanis a hazai alkoholárak arra kondicionálták őket, hogy tényleg mindenki azt és annyit hoz, amit ő meg tervez inni. Ja, és egyszer csak nekiálltak Disney-betétdalokat karaokézni, természetesen norvégul. A What does the fox say?

A kialvatlanság-saga folytatódik, de ebben a fejezetben szerepel egy nagykövet és egy tangóharmonikás.

Azok kedvéért, akiket folyton lerázok a Skype-on, elmesélem, mik történtek. Szerdán éjfélkor estünk haza Strasbourgból, csütörtökön letoltam megint egy reggel 7-től este 10-ig tartó kört különféle órákkal, a leonbergi meg nagyon kedvesen háziférfiaskodott közben, pont egy mosást volt idő berakni, mielőtt péntek hajnalban megint leléptünk, ezúttal azért, hogy lebonyolítsuk az ő költözését.