Pihenek majd később az égben

Azok kedvéért, akiket folyton lerázok a Skype-on, elmesélem, mik történtek. Szerdán éjfélkor estünk haza Strasbourgból, csütörtökön letoltam megint egy reggel 7-től este 10-ig tartó kört különféle órákkal, a leonbergi meg nagyon kedvesen háziférfiaskodott közben, pont egy mosást volt idő berakni, mielőtt péntek hajnalban megint leléptünk, ezúttal azért, hogy lebonyolítsuk az ő költözését.

Hosszú és tanulságos életem megtanított rá, hogy még távkapcsolat esetén is érdemes a nagyobb fordulópontoknál (szülinap, diplomaosztó, Kutterpullen) jelen lenni, mert a másik valahogy ettől érzi a törődést. Mostantól emellé beillesztenék egy klauzulát, hogy akkor viszont hadd szóljak már bele a tervezésbe is, mert ha "hagyjuk, hogy férfi legyen", akkor konkrétan még a vonaton sem vagyunk, már jelentkeznek a pánikroham tünetei, ugyanis a telefonját frankón a lakásban hagyta. Ilyenkor jön az anyai ösztön, kármentés, mélylevegő, internet van, tehát minden van, csak ne felejtette volna el a felhőbe menteni a háziúr, a padawan és az utána jövő bérlő telefonszámát...

5 óra az út, a leonbergi dühének fókusza lassan átfordul az út közepén hagyott biciklijén keresztüleső utasokra. Hiába, a német és a holland államvasutak online rendszere és Android-appja egyaránt tehetetlenül áll azzal a problémával szemben, hogy egyesek annyira hipszterek, hogy okostelefonról akarnak jegyet venni a biciklijüknek. Konkrétan egy héttel előre kéne gondolkodni ahhoz, hogy még legyen idő postával kiküldeni a jegyet (tessék mondani, ez melyik évszázad?). Na de ráadásul azt is előbb kiírják, hogy a vonaton nincs büfékocsi, mint azt, hogy biciklit sem lehet rajta szállítani. Megint mérgelődés, a leonbergit elviszik az információs iroda hátsó helyiségébe, cseppet aggódom, de egyben kijön, csak még egyszer megvetették vele a jegyet.

Brémában már sínen vagyunk, sarkamra állok, így Nordsee-t ebédelünk, aztán felkeressük Büsseler urat, akinél a leonbergi lakni fog. Megkapjuk a kulcsot, megdögönyözzük a kutyát, aztán az egész átfordul szürreális nagymamalátogatásba, először én kapok kistányéron bonbont, amíg a leonbergi elhozza a bérelt furgont, aztán mindkettőnket megetetnek spagettivel és lúgosító vízzel. Kicsit furcsállom, de ők legalább tudnak franciául.

A furgon óriási. Fél órán át szórakozom azzal, hogy felváltva ülök a két anyósülésen. A leonbergi meg nyafog, hogy 300 kilométert kell vezetnie, már majdnem sajnálni kezdem. A hétvégére kitűzött feladat: kiüríteni a 17 m²-es szobából gyakorlatilag a teljes életét, vitorlás kellékektől 15 évvel ezelőtti adóbevallásig, leszerelni a polcokat, kifesteni a szobát, levadászni azokat, akiktől kölcsönkért, vagy még inkább, akiknek kölcsönadott valamit, és eközben szemlátomást tízpercenként elmagyarázni valakinek, hogy hova lesz a séta így szemeszter elején. Nem hazudtoljuk meg önmagunkat, és péntek este berúgunk. A padawan ittlétekor, pár hete szereztem tudomást egy isteni kis borozóról, amit egy tengerész öregdiák üzemeltet, és a leonbergiéknek van némi protekciójuk. Németektől nem vár az ember sokat ezen a fronton, de a hely tényleg tündéri, meghitt, gyertyafényes, aprócska, mi meg végigisszuk a teljes színskálát, és váratlanul egy tök jót elsőrandizunk, teljesen olyan a beszélgetés, mintha csak egy társkereső oldal profilját ismernénk egymásról. Na meg persze illuminálódunk, erre akkor jövünk rá, amikor másnap véletlenül kiszórunk a cipőnkből fél kiló homokot, de csak az egyikünk emlékszik arra, hogy jártunk volna a tengerparton.

Ennek megfelelően én rendesen kifejlett fejfájással ébredek, leginkább arra, hogy már megint zörget valaki. A leonbergi is belátja, hogy van azért az emberi testnek egy határa, ez pedig a dél körül húzódik. Ekkor kelünk fel. Délután 4-re el is határozzuk magunkat és elruccanunk festéket vásárolni. Mindenre gondolok, csak pont az megy ki a fejemből, hogy ha uszkve 30 lyukat létesítünk a polc lecsavarozásával, azt nem ártana betömni valamivel. Többen a fogkrémet javasolják, de mi jó gyerekek vagyunk, és visszamegyünk pasztáért. A fejfájásom nem múlik, ez nálam rendkívül szokatlan. Hoci egy aszpirint, meg ledőlök egy fél órára... ebből az lett, hogy éjfélkor ébredtem arra, hogy a leonbergi angyali arccal tankozik, mondván, nem volt szíve felkelteni...

Éjjel 4-ig pakolunk és hurcolkodunk, ügyünkön nem segít, hogy valami rejtélyes okból a furgon minden alkalommal, amikor bezárják, dudál egyet. 5-kor beájulunk, és némi közelharc után 8:15-re állíthatom a vekkert. Aztán reggel elővezetem, hogy nekem van egy vonatjegyem 18:44-re, és ha délután 2-re nem vagyunk a kocsiban, akkor a 14:20-as az utolsó vonat, amivel esélyem van elcsípni Brémában a csatlakozást. A leonbergi turbófokozatra kapcsol, és 1-kor bent ülünk mindketten, és nem hisszük el, hogy kiköltöztettük.

A lakás egyelőre öregember-és kutyaszagú, de legalább nem koedukált a fürdőszoba. Nagyon kicsi pasinak kéne lennie annak, aki egy nő mellé még be akarna oda férni.