Osztálytársaim

Címkék: 

Első nap az iskolában. Mire készül az ember, ha azt mondják, info week? Kenetteljes nyitóbeszédekre, a szak alapvető coolságának hosszas ecsetelésére, az iskolaorvos elérhetőségének beható ismertetésére, ilyesmikre. 

Ezt igazából mind megkaptuk, de úgy, hogy közben azt éreztük, valami globális állatkertben kirándulunk és kedves tanító nénik magyarázzák a különböző állatokat, miközben azok készségesen végzik az éppen vázolt cselekvést. Kevésbé egzotikusan fogalmazva: bemutatkoztunk.

A szak kb. 80 főből áll (páran még kóborolnak), fele most jött a középiskolából, a másik fele már tett egy-két kanyart. Nagyon fellélegeztem, hogy nem én vagyok a legidősebb, 3 évvel rám vert egy brit, de vannak velem egykorúak is páran, meg különben is, ahogy egy társas készségekből magas szinten álló lány megjegyezte, én se nézek ki annyinak. 

Az mindenképpen előny, hogy azért az elmúlt 10 évben láttam ezt-azt, és csak most kezdem felfogni, de pont a Mensa miatt iszonyat mennyiségű nagyon különböző és többnyire idősebb ember között szocializálódtam, szóval egyáltalán nem jelentenek gondot se a pikáns poénok, se bárminemű kilógás az átlagból (azt itt amúgy is díjazzák). A mára feladott kreatív névtáblás kihívást, azt hiszem, sikerrel vettem, az enyém volt az egyetlen, amin szóvicc meg QR-kód szerepelt, és páran még mosolyogtak is rajta. A legtöbben maradtak a papírcetlinél, páran pólót festettek, volt néhány hajpánt, meg egy-két hímezett pulóver. Ezután jött a "mi a legnagyobb sikerélményed az életben" kérdés, aminél a legtöbb 18 éves arca megnyúlt, mert hát mit értek volna el a szerencsétlenek, amíg az érettségivel voltak elfoglalva, ami annak idején a Szent Grálnak tűnt, de amint megszereztük, teljesen jelentéktelenné vált. Nekem meg csak választanom kellett a tolmács-szabadúszóvizsga és Chile között. Hát igen, lassan elég idős leszek hozzá, hogy elhiggyem, a kor mégsem állapot, hanem érdem.

Ebédidőben kiderült, hogy ezek mindenre gondolnak, és ez alatt most nem csak a papírzacskóba készített szendvicseket értem, hanem hogy a második év végén kötelező egyhónapos külföldi tanulmányút elé biggyesztettek egy kötelező tantárgyat "Kutatási projekt megtervezése" címmel, nem csak úgy kidobnak a semmibe, hogy keressél valakit, aki aláírja neked a szakmai gyakorlatot, amíg te kávét főzöl.

Utána még volt egy kis "csoportdinamika", amitől szerintem sikoltva menekül mindenki, aki valaha volt kommunikációs tréningen. Szabályok a csoport jó működéséhez, ilyesmi. Szerencsére felmerült pár merészebb gondolat, és elég hamar vége is volt az egésznek. Jópofaságnak még lőttek rólunk egy panorámaképet, amint az országunknak megfelelő helyen integetünk a tornateremben (beszorultam egy szlovák, egy osztrák és 4 román közé, miközben az egy szem olasz búsan grasszált Torino környékén), aztán kicsengettek. 

A fél csoport beült még sörözni. Fura, de leginkább a keleti blokkal találtam meg a hangot, bár egész nap megszállottan követett egy tolmácskarrierre vágyó holland (BBC-angol, Franciaországban él és németül is tud, és még rám néz fel!). Én meg a göndör hajúak nyomába eredtem, a leonbergi szerencséjére csak lányoknak adatott mikrofonfej. 

Kicsit terápiás csoportra emlékeztet a légkör, akkora toleranciával járkálunk egymás körül, mintha mindenki cukorból lenne. Üdítő színfolt a politikailag rendkívül inkorrekt Alex, egy alacsony, fekete hajú román, aki mellettem ülve először azt súgta oda, hogy az egyik litván srác tiszta Putyin, aztán felsóhajtott, hogy a német fiúk viszont milyen jól néznek ki. Én speciel csak tipikus bajor képű szőkéket láttam (brrr), de ízlések és pofonok. Nem mertem rákérdezni, hogy neki ez-e a profilja vagy csak érdek nélkül tetszenek, de később megválaszolta a kérdést maga, amikor a bemelegítő tornagyakorlatoknál kifakadt, hogy mennyire buz!san nézhet ez ki. Hát akkor ő mégsem az. Viszont az említett olasz nem csak szőke, hanem meleg is. Ezt a defektes bandát.

A jogokat megtartjuk magunknak Lelke: Raya • Külcsín: Studio1 • Hálótárs: Netstudio