Brüsszel

Nagyon úgy néz ki, hogy találtam lakást. Gyorsan le is iratkoztam az immowebről, nem akarok heteken keresztül sokkal jobb és/vagy olcsóbb hirdetéseket látni, amikről, mivel arra már nem veszem a fáradságot, hogy utánamenjek, soha nem derül ki, hogy igen, de - rossz helyen van, hülye a tulaj, nincs biciklitároló. Itt, ahova majd megyek, minden hátrányt látok - nincs kilátás, nincs mosogatógép, wc a fürdőszobában - viszont jó helyen van, szuperjófej a tulaj, és megengedte, hogy a gázórák között, a "pincében" tartsam a biciklit. 

Nem akarok hamis reményeket kelteni az olvasókban, hogy egy központi, ámde előnyös fekvésű helyen, kandallópárkányos, kovácsoltvas székes lakásomban héderezhetnek majd a piros kanapémon, de hazajövet az immoweben megláttam egy lakást, és azt mondtam, hajdihó. Nem sűrűn csinálok ilyet, de rögtön felhívtam a tulajt, kicsit feszítettem a húrt azzal, hogy a fél hetes végső határidő után akartam látogatást végezni, de beadta a derekát, úgyhogy holnap megyek. Szurkoljatok, hogy beleszeressek!

Most már okosabb vagyok kicsit, és eleve csak olyan helyeket keresek fel, ahova be is költöznék. Mert bizony eddig oda is elmentem, amiről eleve tudtam, hogy nem veszem ki, mert kicsit drága, kicsit nem ott van, kicsit kicsi, kicsit nincsen mosógép... mert hátha mégse, hátha lehet igazítani rajta, hátha beleszeretek.

Gondolom, baromira érdekel mindenkit, hogy milyen lakásokat láttam ismét, szóval elmondom.

Ismét rohanós napokat élek, de legalább hatékonyakat. Ma végre nem dolgoztam (a héten nem kényeztettek el, de ennek köszönhetem végre az első értékelést, amit ráadásul jó humorú keresztapám töltött ki, akinek a pozitív mondatai mögött érezni az iróniát), cserébe viszont fél nyolckor kivetett az ágy. Már-már menetrendszerű az Immoweb nevezetű oldalon az újonnan felkerült, kedvenc kerületeimben bútorozott lakásokat hirdetők emailekkel való vegzálása reggelente, ezután viszont olyat csináltam, amit eddig még soha: szervizbe vittem a biciklimet.

Halleluja, az első jófej háziúr! Ezek után végre meg merem írni a nem jófejt is, mert ezek szerint nem én vagyok nyafka, hanem ő volt az átlagosnál nagyobb paraszt.

Ezt a hétvégét végigrohantam. Ha álmos vagyok, mindent kötelességtudóan végigcsinálok, de soha nincs kedvem a következő etaphoz. Ehhez képest most nagyon nehéz volt eljönni mindenhonnan.

A szabadegyetemről speciel azért, mert Carlos ábrándosan magával vitte a rábízott kulcsot, miközben mi öten még bent voltunk az irodában. Végül úgy oldódott meg, hogy akinek azért van kulcsa, mert közel lakik (és közben sűrűn anyázott, hogy miért nem szóltam neki, hogy jöjjön az előadásokat videózni), azt ketten felkeresték, mi meg addig tartottuk a frontot. 

Váratlanul elkezdtem magamat nagyon jól érezni Brüsszelben, tehát mostantól engedélyezve van a hazaköltözés, ezzel párhuzamosan viszont lakásgondjaim lettek. Ugye ezt a bájos kis szobát úgy vettem ki nagy pofával, hogy szeptemberben majd keresek egy sajátot (gyk: "saját" a továbbiakban az "ahol egyedül lakom" kifejezéssel egyenértékű). Persze megint úgy jártam, mint a Lila Gyönggyel meg a brüsszeli tolmácssággal: addig mondogattam, amíg bejött. Lakótársaim mostanáig halogatták, hogy megmondják, mit terveznek, én pedig mostanáig nem kezdtem el helyettest keresni nyárra.