Brüsszel

Ha valamiért érdemes engem irigyelni, az nem a fizetés, hanem a munkakörülmények. A tegnapi napom, amikor elvileg egész napra be voltam osztva a Parlamenthez, így nézett ki:

Zavar lehet az erőben, mert pont azon az egy napon lett jó idő Brüsszelben, amikor standby-ban vagyok (=szerződésem van, de munkát adni nem tudtak). Kicsit sajnálom, mert eredetileg az egyik kedvenc kollégámmal lettem volna, akivel ritkán raknak össze, mert ugyanazok a nyelveink. Nem tudom, a három tényező között milyen az ok-okozati összefüggés, vagyis azért kedvelem, mert ritkán dolgozunk együtt, netán azért jövünk ki jól, mert azonos terhelésre ugyanúgy fejlődtek az agytekervényeink.

Avagy először megnézzük a bor színét, aztán megszimatoljuk az aromáját, végül pedig megkóstoljuk, van-e benne tűz és sav. Fehérbor-kóstolás és okításon jártam.

Csak hogy jó hírrel zárjam a napot: az időjárás tényleg nem szórakozott. Hazafelé jövet elkapott a brüsszeli monszun. Nem túlzok, az orrom hegyéig nem láttam, a fejemen folyékony jégcseppek kopogtak, patakokban ömlött a víz a lábujjaimtól a szép magas rüsztöm alatt a sarkam felé, majd vissza, a pedál mozgásának ütemében.

Ismét városnéző biciklitúrán voltam, a mostani téma: szecesszió Ixelles-ben és Saint-Gilles-ben. Idegenvezetőnk nem francia ajkú volt, viszont igen lelkes. Azért jó az ilyen, too much information-re épülő kommunikáció, mert valamennyi biztos letapad. Nekem például mostantól még nagyobb önbizalmam lesz, amikor valaki jön hozzám, én meg mutogatom Brüsszel szép házait.