Beküldte Raya deBonel -
Ismét városnéző biciklitúrán voltam, a mostani téma: szecesszió Ixelles-ben és Saint-Gilles-ben. Idegenvezetőnk nem francia ajkú volt, viszont igen lelkes. Azért jó az ilyen, too much information-re épülő kommunikáció, mert valamennyi biztos letapad. Nekem például mostantól még nagyobb önbizalmam lesz, amikor valaki jön hozzám, én meg mutogatom Brüsszel szép házait.
A sétának abban a felében, amikor nem azzal voltam elfoglalva, hogy kockára fagyok a jeges szélben és esőben, megtanultam, hogy a 19. században Anglia után Belgium volt a második legnagyobb ipari hatalom. Rengeteg pénz összpontosult Brüsszelben, és boldog-boldogtalan nekiállt építkezni. Voltak tömeges, lakhatásteremtő projektek (így alakultak ki teljes negyedek, pl. Schaerbeek, de Ixelles is), illetve az új elit is ekkor építtette meg palotáit a legpatinásabbnak számító Avenue Louise-on és az Ixelles-i tavak mentén.
A stílus viszont még utcán belül is megejtően eklektikus: neogótikus, klasszicizáló, szecesszós, art deco és még ki tudja, milyen stílusok sorakoznak egymás mellett. Volt néhány igen híres építész, aki ekkortájt tevékenykedett: Victor Horta, Paul Hankar, Paul Vizzavona és mások. Az ő házaikhoz is elzarándokoltunk.
Nagyon érdekes még, hogy ezeket az épületeket ugye bejegyeztették műemlékként, tehát a felújítás 80%-át mindig az önkormányzat állja. Cserébe nem szabad módosítani sem a falszínt, sem - mániákus, minden részletet megtervező szecessziós építész esetén - a különleges bútorokat. És illik legalább a Kulturális Örökség Napján beengedni a látogatókat. Most ilyen alkalom sajnos nem volt, és arra se hivatkozhattunk Philippe Solvay palotájánál, hogy baromira elkezdett zuhogni az eső, úgyhogy a szomszédos bank árkádjai alá húzódtunk be. A csodálatos brüsszeli időjárás a képeken is tükröződik: van, amit fel se töltöttem, mert belesütött a nap, máshol meg a felhők rajzolata talán még szebb, mint a házaké.
Az Hotel Chamberlay-t egy család lakta. Egyrészt ugye szépséges sgraffitók vannak rajta. Másrészt szép aszimmetrikus az egész, ami azért van, mert igyekeztek a belső elrendezést kívül is megjeleníteni (talán hogy a betörő tudja, hol érdemes próbálkozni?). A hagyományos belga otthon alaprajzát a szecesszió alatt sem sikerült felrúgni: jobbra elöl az étkező, mögötte az ebédlő, balra a kevésbé közeli barátokat fogadó szalon, az emeleten a dolgozószoba, a hálószoba és a privát szalon (ha fért), a másodikon meg a gyerekszobák.
Ez meg az előző ház tervezőjének ugyanabban az utcában található saját otthona (lent a ficakban az idegenvezetőnk). Szintén jól látszik, hogy mi hol van: jobbra a lépcsőház, balra az életterek (ezek ki is ugranak a fal síkjából). Fölül, a tető alatt négy ívben egy-egy madár jelképezi a napszakokat. Csaltak: az éjszaka egy denevér, az pedig nem is madár.
Nekem ez volt a kedvencem, de sajnos lakatlan. Itt még a levelesláda is integrálódott az anyaméhet formázó vonalak közé, sőt, a cipőkaparó (ami minden ház tartozéka volt, a lovak miatt) is sokkal mívesebb.
Ezt a házat eredetileg más ablakkerettel tervezték, de a kor ízlésének megfelelően inkább mégis szecessziós lett. Ez már Saint-Gilles, ahol a legjobb terveket díjazták is.
Ez az ajtó van vele szemben.
Megtudtuk, hogy az art deco a csicsás modernizmus, de szigorúan geometriával díszít.
Ecce, neogótikus börtön (ahol a körülmények még mindig 19. századiak, csak már háromszor annyi rabbal). Az önkormányzat már dörzsöli a markát, hogy épül az új dutyi, ennek a helyén meg milliárdos ingatlanfejlesztés lesz. A sarokban az egyetlen értékelhető pasi a csapatból.
Art deco szociális lakások. Azért nem rossz egy olyan korszakban épült lakótelepen élni, amikor pont a nagy erkély volt a divat!
Ez a csóka sokáig ellenállt a mainstreamnek, de végül minden kortársán túltett.
Aranyos volt az a megfogalmazás, hogy "először az angolok ijedtek meg az iparosodástól", ezért náluk kezdődött az az irányzat, ami ismét a (potom áron elérhető) kézművesmunkát helyezi előtérbe, és egy szintre emeli a díszítő művészeteket a többivel. Eredmény: szépséges szép kerítések és korlátok.