Beküldte Raya deBonel -
Most elmesélem nektek, hogy takarítanak a franciák. Két lakótársam révén erre van némi rálátásom. Az túl egyszerű válasz lenne, hogy sehogy. Annál azért többet csinálnak.
Tudnivaló, hogy mindkettőnek vannak mocskos szokásai. Értem ezalatt, hogy az egyik minden reggel turmixot csinál, aminek a mellékterméke a gép fölötti szekrény aljára kövült kb. 1 centi vastag banán- és kiviréteg, a másik pedig kenyeret vág, ott hagyja a morzsát, és ebbe toccsan bele az este elkészített paradicsomsaláta magja. Az, hogy miközben ellepnek bennünket a muslincák, az egyik a szolidaritás jegyében annyira volt képes, hogy a saját gyümölcseit letakarja egy konyharuhával, vagy hogy a másik (aki miatt újabban már törülközés közben is folyatom a vizet, nehogy rám kopogjon, hogy neki MOST kell a fogkeféje, de ez egy másik történet) alattomban bedugja a késemet a mosogatógépbe, amiben amúgy egy hétig aszalódnak az edények, ezért aztán olyan szag van benne, hogy én ugyan ki nem nyitom, még hagyján. De amikor mindez eléri a biohazard szintjét, akkor már én is úgy érzem, hogy tenni kell. Megjegyezném, hogy alapvetően nem rajongok a mások után való tisztogatás gondolatáért, ezért mondjuk megelégednék annyival, hogy miután kaját csináltam, elmosom az edényeket, letörlöm a pultot és lesikálom a tűzhelyről, ami ráégett. Ha kis barátnőim is ehhez tartanák magukat, nem is lenne baj. Csakhogy amikor kimennék reggelizni, és a késemet nem találom, mert elsuvasztották, a deszkán fél kiló kenyér terpeszkedik, a könyököm pedig szabályszerűen az asztalra ragad, akkor bennem is elpattan valami, és átmegyek Monicába.
A franciáknál ez úgy van, hogy majd anyu megcsinálja. Vagy a bejárónő. Vagy a kelet-európai lakótárs, akinek kicsit alacsonyabb az ingerküszöbe (pedig akik ismernek, tudják, hogy én se vagyok egy nyalifali konyhatündér, aki nálam eszik a földről, annak az immunrendszere kemény kiképzést kap). De ha minden kötél szakad, akkor vesznek egy "produit"-t. Ez a vízkőtlenítő, súroló, hidegzsíroldó, hipó stb. összefoglaló neve. Egy produit. Hozzá dukál még gumikesztyű, szivacs és kefe, összesen 7 euró 50 cent értékben, aminek az egyharmadáért szintén lelkiismeretesen bekopognak. Közben nincs se egy működő porszívónk, se egy olyan felmosónk, ami ne nyaklana össze, ha használni próbálják. Utóbbit múltkor én már beszereztem - a sors iróniája, 7 euró 50 centért, vödörrel és kifacsaró kosárral együtt - de nem kopogtam be a pénzért, elvégre úgyis csak én fogom majd munkára.
Szóval sorakoznak a produit-k a polcokon, néha megjelenik egy demonstratív gumikesztyű a kád szélén, onnan lehet tudni, hogy takarítás volt - mert hogy a kád színén nem látszik, az hétszentség. Kétségbeejtően kemény persze a belga víz is, szó se róla, korábban sose használtam kézkrémet, most meg direkt örülök is neki, hogy a kabinban két bevetés között van mivel töltenem az időmet. Hát még ha hetente két órát eltöltök azzal is, hogy az ő ebédkéik maradékát vakarom innen-onnan...
Persze ennek is igyekszem a jó oldalát nézni. Például hogy ugye mivel én is akkor érzem szükségét a tisztogatási hadműveletnek, amikor jön hozzám valaki, tulképp szerencsésnek érezhetem magam, mert hozzám elég gyakran betoppan valaki. Mondjuk többnyire fizetek érte, de akkor is. És talán még arra is rászánom magam egyszer, hogy ékes franciasággal eléjük tárjam a problémakört. Ugyan egyikük néha szokta emlegetni komoly arccal, hogy "meg kéne szervezni magunkat", leginkább olyankor emlegeti ezt a franciául kevésbé bután hangzó frázist, amikor három külön mozzarellát, három külön cukkinit, három külön vajat és három külön doboz tojást kell elhelyezni a háromféle ketchup, szójaszósz és citromlé közé.