Brüsszel

Ez is hozzátartozik a dicsteljes pályafutásomhoz sajnos. 

Érdekes. Ennyit tudok mondani, hogy érdekes.

Megtudtam magamról például, hogy nagyon szeretem a kakiszilvát, de ha csak azt eszem reggelire, akkor délelőtt teljesen totálkáros módjára tolmácsolok. Holnap kipróbálok valami sajtot.

Rájöttem, hogy amennyire azt hittem, hogy zavarni fognak a kabintársak, annyira kiderült, hogy mégsem, aztán mégis akkor ment a legjobban, amikor az egyik kiment, a másik meg pont a túloldalon ült ahhoz képest, amerre néztem.

Végre eljutottam a Midi-piacra (illetve végre vasárnap lett, amikor árusok is vannak ott), és beszereztem csomó sajtot, almát, szilvát, hagymát, paradicsomot, és egy szép nagy karfiolt. Utóbbiból krémlevest akartam főzni, de menet közben észrevettem, hogy ebben a konyhában nincs kedvem.

Én kampányszerűen szeretek takarítani. Vagyis egy reménytelenül redves konyhát makulátlanná varázsolni, azt igen, egy még nem láthatóan koszos konyhát minden héten sterilre nyalni, azt nem. Hál'istennek itt bőséges terep kínálkozott az előbbire.

Itt minden héten Múzeumok Éjszakája van. Ugyan csak 10-ig, de mint kiderült, ezután már az otthonin se lehet sok mindent kezdeni, úgyhogy nem kár érte. Ezen a héten nem voltak olyan izgalmasak, Ninike le is mondta, úgyhogy XN-nel ketten néztük meg a Planetáriumot.

Most nézzétek meg, milyen színei vannak.

Aki szurkolt nekem, az most örülhet: megcsíptem egy szobát abban a lakásban, ahol már a metróból kilépve éreztem, hogy vonz valami, aztán ez az érzésem csak erősödött az igényes réz névtáblák, a falépcső és a fa kábeldobból eszkábált dohányzóasztal láttán.

Tegnap ismét megnéztem egy helyet, ezúttal a trendi Ixellesben (helyi szlengben csak XL). Itt is jóval világosabb a bőröm az átlagénál, de amúgy bulis helynek tűnik, sok a kávézó, étterem, meg a bolt.

Háziurunk egy marokkói fazon, aki azt állította, hogy a felesége 7 nyelven beszélő tolmács a holland kabinban, de az biztos, hogy neki legalább 3 teljes háza van, amit autoriter módon színes lámpákkal dekorál ki és gyakornokoknak ad bérbe.

Magyarországon is olyan idő volt, hogy ne sajnáljam ott hagyni. A reptéren persze azért eltört a mécses, de nem annyira a nyálkás szürke ködöt sirattam.

Sokkal inkább azokat a drágákat, akik tegnap - gyakorlatilag az utolsó pillanatig - velem voltak: a kalózokat, a falkát, Jóanyámat, és J-t, aki ugyan csak virtuálisan, de meglehetősen emelte az általános morálomat.

Nyüsz-nyüsz.

Tisztában vagyok vele, hogy pár hónappal ezelőtt még azon elmélkedtem, hogy odaadnám-e a szemem világát egy EU-parlamenti tolmácsolásért, és hogy ismerek olyanokat, akikben most is felmerülne a dilemma. Most meg, amikor könnyű kézzel elutasítottam egy munkát, mert akkor még nem leszek kint, és a magyar tolmácsosztály vezetője hívogat, hogy mikor állítom már magamat elérhetőre, nincs tőle jó kedvem.