Ordinary Sunday

Végre eljutottam a Midi-piacra (illetve végre vasárnap lett, amikor árusok is vannak ott), és beszereztem csomó sajtot, almát, szilvát, hagymát, paradicsomot, és egy szép nagy karfiolt. Utóbbiból krémlevest akartam főzni, de menet közben észrevettem, hogy ebben a konyhában nincs kedvem.

Én kampányszerűen szeretek takarítani. Vagyis egy reménytelenül redves konyhát makulátlanná varázsolni, azt igen, egy még nem láthatóan koszos konyhát minden héten sterilre nyalni, azt nem. Hál'istennek itt bőséges terep kínálkozott az előbbire.

Jellegzetes francia szokás kenyérvágás után morzsástul, késestül mindent a vágódeszkán hagyni, és mivel ezek ketten vannak, két deszka, két kés és két kupac morzsa díszelgett a pulton. Szegényeknek nem tűnt fel, hogy miért menekülnek be mindig a szobájukba enni.

Pedig nem volt olyan nagy cucc: lesöpörni a földre a szilárd elemeket (míg a leves fő, összeporszívózni), aztán valami hidegzsíroldó-szerű cuccal lesikálni az üvegek, poharak hagyta foltokat, a mellécsöpögött szószokat meg a kipottyant paradicsom-beleket. De a kedvencem az egyik szekrényajtóra kenődött szúnyogtetem volt. Végülis alig két óra alatt végeztem vele, és ebben már az ebéd is benne volt. Plusz a mosogató és az edénycsöpögtető vízkőtlenítése. És ekkor tartunk ott, hogy nem hányom el magam, ha bemegyek a konyhába.

Ha már lendületben voltam, a fürdőszobának is nekiestem, elvégre az már egy színvonal, ha zuhanyzás közben nekem eszembe jut, hogy "egy kicsit mintha vízköves lenne a csaptelep".

Kíváncsi leszek, mit fognak szólni a C-k. Az egyik, amelyik látta, már elkezdett sűrűn szabadkozni, de megnyugtattam, hogy csak ráértem, és egyébként is, hát ők mondták, hogy most már ez "chez moi", vagyis az otthonom, hát úgy is bánok vele. Azt szolidan nem említettem, hogy megtekintett állapotban undorítónak találtam az említett helyiségeket.

Na de most mi lesz? Mert oké, hogy az egyetemisták azok, akiknek semmire sincs idejük, de az nem járja, hogy Maitai néni mos-főz-takarít csak azért, mert kelet-európai. Meg nem akarok szigorú nagynéni se lenni, aki folyton rájuk szól, hogy mossák el a tányérjukat. Remélem, egyrészt a jó példa ragadós, másrészt meg szégyellni fogják a pofájukat.