Beküldte Raya deBonel -
Halleluja, az első jófej háziúr! Ezek után végre meg merem írni a nem jófejt is, mert ezek szerint nem én vagyok nyafka, hanem ő volt az átlagosnál nagyobb paraszt.
Kedden este páriának éreztem magam. Ugye írtam már, hogy volt tulaj, aki azért utasított el, mert nem vagyok diák. De felelős, dolgozó ember sem - ez derült ki, amikor a pontosságot előre, három felkiáltójellel kikövetelő, majd késését pofátlanul letagadó (miután kabinból kéredzkedtem el miatta, és előre jelezte, hogy 10 perce van rám, 18:15 és 18:25 között, 18:18-kor felhívtam, mire közölte, hogy két perc múlva, tehát negyedkor ott lesz) ingatlanügynök a lépcsőn felfelé menet közölte, hogy kéthavi kauciót ÉS jövedelemigazolást kér. Freelance vagyok, csókolom. Akkor nem vehetem ki a lakást - mondta. Legalábbis amióta a belga törvények nem engedik, hogy 3 hónapot kérjen.
MI??? Azt hittem, a látogatások arra is valók, hogy a bérbeadó megnézzen engemet magának. Elvégre hiába a kaució, ha olyan típusú vagyok, simán meg tudom szivatni még így is. És biztos vagyok benne, hogy az átlagos jövedelmem jóval meghaladja nem egy érdeklődő igazolt fizetését is. És emellett rendes, pontos, korrekt bérlő lennék. De ezt a barmot mindez nem érdekelte. Nem engem akart látni, hanem a papírjaimat. Ilyen érzés, amikor hiába dolgozol 15 éve egy területen, egyszer csak problémázni kezdenek azon, hogy nincs diplomád?
Szóval onnan ki is fordultam. Ugyan Saint-Gilles-ben, álom-kerületemben lett volna, de az odavezető biciklis útvonalak például a kétszer egysávos, macskaköves, villamossal súlyosbított úttesten vezetnek, tehát nem egyértelmű kánaán. Szemerkélt az eső is. Miért én érzem mindig, hogy rosszul csináltam valamit? Mintha át akartam volna verni szegény, becsületes fazont, és jöttment, bizonytalan jövedelmű bevándorló létemre egy tisztességes lakást szerettem volna.
Ehhez képest ma voltam egy német kolléga lakásában, két másik freelance-szel és egy jogásszal együtt, aki szerződéssel van a Parlamentnél, és ki volt adva ukázba, hogy az első kapja meg, aki lecsap rá. Az előző logikája szerint a jogásznak kellett volna befutnia. Még nincs lejátszva, de azt hiszem, engem nem érdekel - túl kopár, nincs függöny, és, ami nagyobb baj, itt is dívik a "nagyon közel, 100 méterre van egy pénzbedobós mosoda". Anyád járkáljon télen a vizes ruhákkal a mínusz tíz fokban.
Az esti helyszín viszont pont olyan bizalomgerjesztő, mint amennyire reménykedtem benne. Egy angol zenész adja ki a saját lakását, amit már 7 éve csinosítgat. 3 évre Kanadába távozik, és csak 10 hónapot kéne aláírnom, vagyis nyár elején megint elmehetek, nem kell kajtatnom az utódomat július-augusztusra. Itt láthatók a képek és a tulaj. Tök jó a hely, tényleg ilyen, karakteres, és baromi nagy (ezen morfondírozom, hogy talán kicsit nagy is nekem). 75 négyzetméter, ezért az árért hatalmas (ráadásul még engedne az árból, ha egy félreeső zugban lévő szekrényben, amit sose nyitnék ki, itt hagyhatná pár cuccát), és mégse érződik olyan nagynak, mert sok helyiség van. Illetve a kelleténél eggyel kevesebb. Még nem döntöttem el, hogy azt az apró, a képeken ügyesen bújtatott tényt, hogy a fürdőszoba és a háló konkrétan egyazon légtér mellmagasságig üvegtéglákkal elválasztott részeit képezik, a belga belsőépítészet bájos részletének tekintem-e, avagy menekülök tőle, mint totálisan élhetetlen megoldástól. Legalább sose fogok fázni, amikor fürdés után aludni megyek.
Negyven centi vastag matrac, galériaágy, felszerelt konyha (mosógép!!!), mágnescsík a késeknek (ja, és komplett felszerelés, a törülközőket és az ágyneműket már nekem kellett visszautasítanom), külön szekrény a teáimnak, kinyitható szófa ÉS kanapé (Couchsurfing! vagy sok barát egyszerre), kandallópárkány, növények, háztartási- és szórakoztató elektronika... egyszóval a lakás tuti.
Kontra: sötétebb, mint ahol most lakom (mondjuk ez nem nehéz, ha nem is luxuslakás, luxok tekintetében el voltam kényeztetve, uh, de gagyi szóvicc), ami még nem is olyan nagy baj, de a környék se a legbizalomgerjesztőbb. Ugyan gyalogtávban van mindkét fő metróvonal (a kör meg a keresztbemetró, plusz egy villamos is végáll az utca végén), és a házban lakó néni megígérte, hogy elintézi, hogy a sarkon legyen egy biciklitároló, de kicsit sötétebb az átlagos bőrszín, mint ahogy én azt szeretném. Annyira nem zavar, de talán nem ártana egyszer sötétben is eltekernem arra, mielőtt ráállok, hogy minden este sötétben tekerjek el arra. Akkor is, amikor már délután 4-kor sötét van.
Másik, nem megvetendő szempont, hogy vajon az eddig összeszedett barátok szeretni fogják-e? A múltkor, amikor a Bollywood-buli előtt mondtam, hogy megnézek egy hatodik emeleti stúdiót az Ambiorixon (ez két percre van az intézményektől), Szöszke és barátnői kórusban sikoltottak fel, hogy igen, lakjak én is közel. Még ha leszámítjuk is ebből az alkoholos befolyásoltságot, talán nem ártana, ha továbbra is hajlandóak lennének hozzám átjárni mondjuk konszekezni, kajálni, alapozni vagy egyszerűen lakásavatni (ha már ilyen sikeresen a saját lábamra állok). És ez nem biztos, hogy ott megvalósul. Szóval nem mondtam még tuti igent, meg fogom nézni az ambiorixos helyet, és a hétvégén még 4 másikat. De a lényeg, hogy mostantól nem esek pánikba, ha valaki teljesíthetetlen feltételeket támaszt. Hiszen tudom, hogy van másmilyen is.