Vezérürü

Most már okosabb vagyok kicsit, és eleve csak olyan helyeket keresek fel, ahova be is költöznék. Mert bizony eddig oda is elmentem, amiről eleve tudtam, hogy nem veszem ki, mert kicsit drága, kicsit nem ott van, kicsit kicsi, kicsit nincsen mosógép... mert hátha mégse, hátha lehet igazítani rajta, hátha beleszeretek. És bár ez fárasztó (nem csak azért, mert két hétig tepertem egyik helyről a másikra, közte kutyafuttában egy kis munkával meg evéssel, hanem azért is, mert hihetetlen mennyiségű energiába kerül, hogy bazsalyogjak a huszonhatodik házinénivel is), megérte, mert a tapasztalatok birtokában már sokkal magabiztosabban tárgyalok ott, ahol már a tét is nagyobb.

Ma például jártam egy néninél, ahol az volt gyanús, hogy ahogy megyünk a lépcsőn felfelé, minden ajtó nyitva van. Kiderült, hogy a saját otthona legfelső emeletét kínálgatja. Hát annyit nem ért, különösen, hogy belegondoltam, mit szólna a mama vagy kiskamasz gyerekei, amikor Szöszke és barátnői megjelennek nálam, majd jelentékeny mennyiségű alkohol elfogyasztása után sminkelni, viháncolni és Facebookolni kezdenek, avagy amikor keresztbe álló szemekkel, négykézláb kúszom fel a lépcsőn hajnali háromkor (természetesen a jelzett két szituáció pusztán a képzelet szüleménye). Szóval mondtam, hogy jelenleg is társbérletben lakom, most inkább valami önállóbbat szeretnék.

Erre megmutatta a másik lakását, az is ugyanannyi, csak épp rezsi nélkül. Azzal kezdődött, hogy a bejárati ajtó fölött átlátott az ember. Amikor ezt megemlítettem, felajánlotta, hogy tehet oda egy függönyt, ha zavar a fény. Mondom, engem ugyan nem, csak az a baj, hogy ez az ajtó a betörőt se nagyon zavarná meg a behatolásban. De hát zárható külső kapu, kódos lenti ajtó, jó környék satöbbi. Az igazán súlyos gond a mosógép (mosoda az utcában...) és a sütő hiánya volt. Na, például itt jött jól a tapasztalat, hogy amikor a kérdéseimre az volt a válasz, hogy "Belgiumban nem sok olyan lakást fogsz ám találni ebben a méretben, ahol lenne mosógép és sütő", akkor nem estem kétségbe és kötöttem le azonnal a csúnyán túlárazott, egyébként egészen pofás lakását augusztustól ("Hitelt törlesztek, nem lehet üres hónapom"), hanem közöltem, hogy azért én egész sok olyan lakást láttam már (közte 600 eurós aprócska stúdiót is), ahol ezek hibátlanul megvoltak. Azt már csak gondolatban tettem hozzá: attól még, hogy itt vagyunk a vad, kietlen pusztán, én még úgy nőttem fel, hogy ahol laktam, ott lehetett mosni is, és ezt a szokásomat most se szándékozom feladni. És szombaton ilyet szeretnék vinni a csajbulira, szóval sütő is mindenképp kell. Bár lehet, hogy néhány ilyen akció, és összedobják nekem. ;)

Ja, és volt még egy harmadik lakása is, ahol állítólag van mosógép, és az enteriőr szerepelt valami lakberendezési magazinban (látszott, hogy ezt a durranást a végére tartogatta), na de annyiért lakjon ott, akinek két anyja van. Az a vicces, hogy még ezek is elkelnek. Az a szegény lány, aki a néni fölött lakott, biztos örült, hogy egyáltalán befogadják valahova.

Ezután a másik tipikus lakásvizit következett, én viszont - legkevésbé sem tipikus módon - azonnal átvettem a vezérürü szerepét. Az ilyen mérsékelt árú helyeknél szokásos, hogy egyszerre csődítik oda a 6-15 darab érdeklődő gyakornokot, pályakezdőt, lecsúszott középkorút (akinek negyvenes korára nem telik sokemeletes házra), és úgy terelik őket, hogy végig érezzék a versenyhelyzetet, és eszükbe ne jusson átgondolni, esetleg más helyet megnézni, hanem azonnal kössék le ezt. 

Szemerkélt az eső, 8 perce késett az ügynök. Adélkából ekkor kiszökött az öntudatos vásárló, és feltárcsáztam az ingatlanügynökséget azzal, hogy öten várunk 10 perce, mégis mikor fog ideérni a kolléga. Jaj, azonnal, azonnal. Hét perc múlva tényleg megérkezett a velemkorú nyikhaj a robogóján, közölte, hogy a szervizből jön (the amount of f*cks I give, idézte volna az abszolút nullát Adélka, ha nem lett volna még mindig érvényben a tegyünk ideális bérlő benyomást program), és rögtön be is csöngetett. Telefonon, ugyanis a csengő nem működik. A bérlő nincs otthon, ellenben a barátját mindjárt leküldi sms-ben. Közben ügynökünk eligazítást tart. Ugye tudjuk, hogy bútorozott, ennyi az annyi. Kérdés? Adélka rögtön előáll a biciklivel. Hááát, pince ugyan van, de elég keskeny, nem biztos, hogy befér. A mosógépet már meg se kérdeztem, pedig az volt, csak épp a keskeny pincében. 

Maga a lakás cuki, csak sötét, és lóhere alakú, vagyis egy mikroszkopikus előtérből négy irányban nyúlnak el a helyiségek. Lementünk, megcsodáltuk a híres pincét is, aztán jött az igazság pillanata.

- Érdekel valakit?

Csend.

- Miért nem tetszik senkinek?

Csend.

- Mert nem elég világos - dobja be Adélka, és finoman megrázza csengettyűjét.

- Beee-zony, beee-zony - bólogatnak a többiek.