kép

Mindjárt csütörtökön megtaláltuk a törzshelyünket a Stiriumpleinen: ez volt a Coffee Plaza, egy közeli és hangulatos kis hely, ahol kávét és szénhidrátot adnak. Más nem is kell az induláshoz. A többiek Keukenhofba mentek, ahol most, basszus, most van teljes virágjában az összes tulipánmező, én meg még mindig nem hevertem ki a túladagolást annyira, hogy virágokra szeretettel tudjak nézni, így inkább nyakamba vettem Amszterdamot. Néhány fotómúzeumra fentem a fogam, ami meg valószínűleg a többieket nem érdekelte volna. 

Van a ráncoknál durvább dolog, ami az ember homlokára kerülhet.

Például egy tapétaragasztóval felerősített fél tekercs konyhai törlő, művérrel meglocsolva.

Brüsszel olyan mértékben szürke, hogy az itteniek mindent kitalálnak, csak hogy kicsit megszínesítsék az életet. Ha egy ilyen rendezvény Amszterdamban, New Yorkban vagy Tokióban lenne, tele lenne vele az internet. Effektíve több száz, tökéletesen sminkelt, helyenként beöltözött

A ma reggel pedig meghozta a várva várt félelemleküzdési lehetőséget. A bejegyzés végén mopsz látható.

Taker nem kifejezetten a természet gyermeke, de azt azért még én is elutasítottam, hogy a sötét hotelszobában együk meg a szupermarketből zsákmányolt reggelit. "Az ájfónon nincs valami közeli park?" - kérdeztem almamániájára utalva, és pechemre talált egyet. Azért pechemre, mert közben elhaladtunk egy iskola mellett, aminek a kerítését végig ízléses graffitik díszítették.

Húsvét hétfő Spanyolországban munkanap. Miután egy órát vártunk a malagai távolsági buszra és még akkor se voltunk biztosak benne, hogy jön, megértettük, miért beszélt előző este a sofőrünkkel egy lány egy fél órán keresztül arról, hogy a Nagyszombat munkanap-e vagy sem. Azért végül csak elértünk a hotelünkhöz, még ha a Picasso múzeumot már le is késtük. Itt is felcaplattunk az egyetlen elérhető helyre, a Gibralfaro-várhoz, és körbefotóztuk a várost. Megerősödött bennem az igény egy Canon háromszámjegyű gépre.

Erre az öt napra az alábbi célokat véstem fel a motivációs táblámra:
- lebarnulni
- élvezni az utazást
- legyőzni a félelmeimet

Meglepetésemre az utóbbi tétel nem az első, hanem az utolsó napon következett be.

Mi izgalmasabbról is tudhatnék beszámolni, mint hogy tegnap elmentem futni a még majdnem napsütésben, és egyszer csak orrba vágott egy hópehely?

Ezen kívül a nap fénypontja a régóta tervezett teáskannafestés volt, amire végre volt időm, mivel letudtam a programnyelvek kurzust! (Úgy kellett lefognom a touchpadet, hogy ne iratkozzak fel egyből a kezdő Pythonra, helyette egy design- és egy rocktörténeti kurzust választottam. Ne kezdjetek a Courserával, addiktív!)

- Csináljunk már egy saját országot!
- Jó, de valami melegebb helyen!
- Nem, hidegebb!

Avagy miért nem lesz soha a mensásoknak saját országa. Szemezgetés a tegnap estéből.

Azért akad a munkás hétköznapokban is, ami emlékezteti az embert arra, ami igazán fontos az életben. 

Amikor a kolléganő szerényen bejelenti, hogy ő ilyeneket csinál. Ugyanott EKG-mintás és Star Warsos telefontokok kaphatók.

Gyorshír: teljesen váratlanul bekerültem a Mensa nemzetközi webes munkacsoportjába (angolul csak WTF, avagy Web Task Force, nem röhög)! Ennek nagyon örülök, mert szeretek fontoskodni, és végre tehetek is majd valami remélhetőleg kézzelfoghatót, vagy legalább lesz kire mutogatni, hogy miért nem teljesítünk.