kép

Most elarulok egyet a bombasikerrel kecsegteto uzleti otleteim kozul. Egy romkocsma, chilei kajaval, piaval, es a falon ilyen graffitikkel:

Az elso szombatot ugye azzal toltottuk, hogy az elkesett kolumbiai csaj helyett foztunk, ezzel nyertunk magunknak egy szombat delelottot. Felugyelonk ugyanezt a hetveget La Serenaban toltotte a csaladjaval, innen jott az otlet, hogy probaljuk meg mi is. A Szonyegfaloval elobb egy kozeli, La Calera nevu varoskaba buszoztunk, ahol eppen olyan hangulat volt, mint anno Torokorszagban, azok is megorultek minden alkalommal, amikor megnyertek egy meccset, aztan sajnos a harmadikat elvesztettek. 

Ha már úgyis ilyen vacak idő van, gyertek, körbevezetlek titeket. A hecc kedvéért képzeljük azt, hogy süt a nap. A mi vöteményünk út felöli oldalán, ahol bejöttél, valószínüleg már láttad a pipiket, a tehenet és a bocit. Visszatérö stresszforrás, hogy legelö híján ezeknek mit adjunk enni. Legutóbb már odáig fajultak a dolgok, hogy pénzért kellett szénát venni (pedig elhihetitek, mindent megpróbáltunk, olívapréselményt sóval es melasszal, de csak nem kellett nekik), de szerencsére most már cserekereskedelemmel müködik a rendszer.

Holnap akkora hidegfront fog minket eltalálni, hogy a NASA is közreadott róla egy elemzést. Ennek megfelelően, mivel a sárgarépamag, meg a hajlandóságunk a szűzföldek feltörésére amúgy is elfogyott, beltéri foglalatosságokat tervezünk. Például nyolc motring hímzőfonalat vettem karkötőcsomózás céljából. Az előkészületek két tanulságos mozzanatát szeretném előtérbe helyezni, a végén ellenpontozva egy kis falusi zamattal.

Meg gyorsan gyakoroltam valasztojogomat, ehhez viszont autot kellett berelni. Szokasos megalomaniank most egy BMW 525 Luxury Editiont eredmenyezett, ami kabe ugy nez ki, mint egy urhajo, es ugyanannyira nem mer az ember semmit megnyomni rajta. Nyithato teto, navigacio kijelezve a kormany mogott, meg ilyen fittyfenek. Harom nap alatt lehetetlen kiismerni, de legalabb jo nehez vele parkolni.

És haladtunk tovább, nyugat felé... Érdekes módon amennyiért San Sebastiánban meg Bilbaóban hatfős teremben ágyat kaptunk, annyiért Galíciában már kétágyas szobát. Persze a hotelnek is megvoltak a sajátosságai. Például a mélygarázs, aminek minden stratégiai felületét szőnyeggel borították be. A lift pedig mindig megállt és kinyílt a földszinten, gondolom, azért, hogy a recepciós megnézhesse, kik és milyen rakománnyal emelkednek szobai magasságokba.

Itt zajlott ugye az ominózus jelenet az ablakkal, tehát mire a szállodába értünk, már meglehetősen pihentek voltunk. A leonberginek például valamiért az az ötlete támadt, hogy vegyünk sok kis színes hajgumit, aztán játsszak vele. Ez lett belőle.

Azt akartam mondani, hogy ahhoz képest, hogy Spanyolországban voltunk, pont végigmentünk majdnem az összes olyan tartományon, ahol a beszélt nyelv kábé nyomokban emlékeztet a kasztíliaira. Értik persze azt is, de én meg nem nagyon értem azt, hogy az irteera az a kijárat, jatetxea az étterem, ibilbidea a sugárút, magát a várost pedig egyszerűen Bilbo néven tisztelik. Gyűrűk Ura-rajongók előnyben!

Régen, amikor még romantikus lányregény volt az életem, egy kilencnapos autós túrával Quimby-i magasságokba lehetett röpíteni a lelkem. Az ég kék volt, a kabócák tényleg nyenyerésztek, ahogy kell nekik, Horvátország nyaralásra való, kész. Bezzeg most, amikor napjaim egy Kerouac-regény alapján, a fiatal Stephen King által írt korhatáros sitcomra emlékeztetnek, csütörtök délután (le)robbanásközeli állapotban találtam a hotelben a leonbergit. Hogy ő menne, de szíve szerint lehetőleg Stuttgartba, aludni.