Beküldte Raya deBonel -
Ha már úgyis ilyen vacak idő van, gyertek, körbevezetlek titeket. A hecc kedvéért képzeljük azt, hogy süt a nap. A mi vöteményünk út felöli oldalán, ahol bejöttél, valószínüleg már láttad a pipiket, a tehenet és a bocit. Visszatérö stresszforrás, hogy legelö híján ezeknek mit adjunk enni. Legutóbb már odáig fajultak a dolgok, hogy pénzért kellett szénát venni (pedig elhihetitek, mindent megpróbáltunk, olívapréselményt sóval es melasszal, de csak nem kellett nekik), de szerencsére most már cserekereskedelemmel müködik a rendszer.
A hátsó kapun jövünk be. Fölötte ível át Don René szőlője, abból szabad lopkodni. Ott megy maga a Don, hola, buen día! Lucernát visz a lovainak, mellette lohol a négy kutya. Nem, ez itt a miénk, a Max. Múltkor elkapott egy nyulat. Ha tudnánk nyúzni (mármint nem a gyomor, hanem a know-how hiányzik hozzá), csinálhattunk volna nyúlpaprikást. De haladjunk.
Ez a földszintes vályogház az ökoiskola. Lépten-nyomon álomcsapdák és kagylóból készült szélcsengők lógnak róla. A maga módján mesebeli. Minden falát más technikával építették, indián motívumokat festettek rá, és bontott ablakokat meg ajtókat tettek rá. A tetőn növények zöldellnek. Ha belépsz, hagyd meg a legyeknek a reményt, de csukd be az ajtót, mondja a tábla.
Ez itt a konyhánk. Gázpalackból élünk, meleg víz helyett házi készítésű mosogatószer (ecetbe meg alkoholba áztatott citrusfélék, víz, sodium laureth sulphate) oldja le a tányérokról a dzsuvát. Hűtőnk van, bár a tartalom helyenként kicsit egzotikus (agyag, sajtkészítő oldatok, pesztó, meg a chilei konyha érdekes elemei). A banánok egy madzagon lógnak, a szekrényekben gondosan felcímkézett dobozok: fahéj, kávé, curry, mandulaliszt, zabpehely. Sok fűszer. A pult alatt fémkosár a szerves hulladéknak. Ez megy a csirkéknek, a tojáshéjjal együtt. A hűtő mellett, a sarokban szelektív festékes (- vagy ki tudja, milyen - ) vödrök. Mindennek megvan a maga körforgása.
Beljebb lépve - cipőt vedd le légyszi - itt alszunk mi. Balra az én stratégiai lokációm, az ágy fölött két, alkalmasint szárítóként is működő polccal, a sarokban a hátizsákommal. Jobbra, a külső fal mellett alszik a Szőnyegfaló, illetve napközben a hálózsákját gyarmatosítja Leo, a vörös kandúr, aki macsófejét meghazudtolóan ránézésre dorombol, viszont állítólag az egyetlen ebben a műfajban, aki nem a talpára esik. Ezzel együtt szeretjük. Van még pár ágy, meg egy üveglapos asztal négy különböző székkel, amikért diszkrét pozícióharc folyik minden étkezésnél, kinek-kinek egyedi tényezőktől függően (hányszor akarsz evés közben felállni, melyik oldalra tették a sajtot, illetve akarsz-e macskát az öledbe).
Azok ott a táblán a feladataink, ja, az egy mandala, a felügyelönk rajzolgat ilyeneket, és mindjárt le is törli, stílszerüen. Ez valamiért megmenekült. Körülötte olyan dolgok vannak, amikhez néha szótár szükségeltetik, például kártevöirtás a keresztesvirágzatúaknál, illóolajos permetezés, egyelés, gazolás, rendezkedés. Jól van, tedd le a kandúrt, amúgy is ki akart menni. A változatosság kedvéért távozzunk a másik ajtón, ami az üvegházba vezet.
Én viccesnek találom a rendetlen fiókok tartalmáról készített precíz listákat, tehát vonzódom ehhez a kis létesítményhez, ami leginkább a mi régi fészerünkre emlékeztet, csak némileg több benne az élő növény. Mondom, némileg, pont tegnap rendeztük át, és néhol nem tudtuk eldönteni, melyik a gaz és melyik a növény. Azért valahogy (a "questa merda quà" szókapcsolat rendszeres alkalmazásával) kibogoztuk. Ezen kívül szerszámok, földjavítók, komplett tehénkoponya, kesztyük, lapátok. És hatalmas kék hordók fermentált mikroorganizmusokkal, biollal, melasszal és egyéb gusztustalan, ám a növények által igen kedvely trutymókkal. Csak olyasmiket locsolunk rájuk, amit egy kis képzelöerövel a természet is kitalált volna. Ma adódott a kollekcióhoz egy komplett szénabála, az egyszerüség kedvéért téglatestek formájában. A ház előtt magasodik a "dóm", egy műanyagcsövekből készült félgömb, úgynevezett krumpliszsákokkal fedve. Itt tartják a műhelyeket és a búcsú-sütögetéseket. Mellette pár asztal, hasonló módszerrel védve a napsütés ellen. Innen indul a kellemes, kacskaringós ösvény a mi igazi birodalmunkba, a vöteménybe.
33 ágyás (plusz egy under construction) peckeskedik mozaikszerűen. Mindegyiket 60 centi mélyen, két részletben ásták fel, az oldalát grillezéshez használt lávakövek zacskójával (honnan szereztek ennyit, ötletem nincs) bélelték ki, és madzaggal kerítették el. Csepegtetőcsövek húzódnak végig mindegyiken, ezek három falatban történő reggeli, illetve délutáni műkődtetése a számomra legkönnyebben lenyelhető feladat. Különbözö méretü káposztákkal, salátákkal, paradicsomok maradványaival, amaránttal, spenóttal, sóskával, retekkel, répával, karfiollal, brokkolival vannak tele, azaz mindennel, ami egy rendes vöteményhez kell.Középütt tornyosul a szintén azték vadromantikus stílusban dekorált szárazbudi.
A bejáratnál átfordítható tábla helyettesíti a zárat. A szárazság csak arra vonatkozik, hogy a nagy-és kisdolgot külön gyűjtik, és felhasználják. Nem akarok róla beszélni. Inkább nézd ezt a helyes spirálos ágyást, ahol a füszernövényeket tartjuk. Van eukaliptuszfánk, avokádó, dió, mandula, alma, egy feijoa néven futó fura, banánízü gyümölcs, meg egy mankaki is, ez utóbbi abban az igen hasznos tulajdonságában tér el a hurma avagy datolyaszilva nevü rokonától, hogy éretlenül is baromi finom. Itt ér véget a mi kis birodalmunk egy alacsonyka nádkerítéssel. Azon túl az uraság háza és kertje található, amit Juanito, azaz Jancsi tart rendben. A ház környékén terem a wifi, továbbá itt van egy mosógép és egy fürdöszoba, amit hasznàlhatunk.