Chile

Jó újra egy nagyvárosban, ezt kijelenthetem. Úgy simul rám a beton, mint az újra felvett cipő, mikor végre rászánom magam, hogy kivegyem a kavicsot. Mint amikor átszáll az ember a De Brouckere-en, és valahonnan eszébe jut a fickó keresztneve.* Kicsit borzongató a felismerés, hogy tulajdonképpen ezt érzem otthonos környezetnek, ugyanakkor jólesően ismerős, hát a fenébe, itt van Starbucks, koloniál építészet, felhőkarcolók, metrók, és itt van, aki már látott magyart**.

Vagyis kösz, Húsvét-sziget. Az elmúlt két napban nagyrészt gyalogoltam és kőszobrokat fényképeztem. A fénypont ugyanakkor az volt, hogy a sziget mennyire kicsi. A kedves Con Cón-i házaspárral, akik kábé lányukká fogadtak, összesen négyszer futottam össze. Az utolsó naplementét a bungalójuk előtt töltöttük a füvön, bor, sajt és családi fényképek társaságában.

A reggel mindjárt azzal indult, hogy beigazolódott egy állandó félelmem: elfelejtettek értem jönni az egész napos túra kapcsán. Igaz, rögtön küldtek egy kisbuszt, ami az amúgy két fős csoport után szállított, de innentől legalább jogosan kérem a recepcióst, hogy szóljon oda még egyszer az érdekemben.

Megnéztük azt, amit a Húsvét-szigeten mindenki megnéz: kőfaragolda, ilyen moai, amolyan moai, tengerpartos moai. 

San Pedro de Atacama (vagy ahogy a bennfentesek hívják: spa) egy porfészek, egy kétutcás falu egy sivatag* közepén. Az a szerencséjük, hogy 100 km-es körzetben számlálatlan elképesztő képződmény, nemzeti park, tó és egyéb hasonló található, így az a két utca, ahol a turisták megfordulnak, jövedelmező éttermeknek, boltoknak, és elsősorban utazási irodáknak ad otthont.

Első napok a farm után... amikor a felhőtlen örömöt a következők váltják ki az amúgy rendezett és higiénikus európai családból származó fiatal értelmiségiből:

- megbízható hőmérsékletű zuhany
- ágybawifi
- meglátom a reményt, hogy a körmeim valaha tiszták lesznek
- a macskakövön lezörömbölő lyukas kipufogós szemeteskocsinak a papírvékony ablakon átrezonáló hangja ébreszt, és nem a tehén (vö. ezt legalább nem nekem kell etetni)
- nem utolsósorban az étkezések időpontjának és tartalmának szabad megválasztása.

Most elarulok egyet a bombasikerrel kecsegteto uzleti otleteim kozul. Egy romkocsma, chilei kajaval, piaval, es a falon ilyen graffitikkel:

Az elso szombatot ugye azzal toltottuk, hogy az elkesett kolumbiai csaj helyett foztunk, ezzel nyertunk magunknak egy szombat delelottot. Felugyelonk ugyanezt a hetveget La Serenaban toltotte a csaladjaval, innen jott az otlet, hogy probaljuk meg mi is. A Szonyegfaloval elobb egy kozeli, La Calera nevu varoskaba buszoztunk, ahol eppen olyan hangulat volt, mint anno Torokorszagban, azok is megorultek minden alkalommal, amikor megnyertek egy meccset, aztan sajnos a harmadikat elvesztettek. 

Ha már úgyis ilyen vacak idő van, gyertek, körbevezetlek titeket. A hecc kedvéért képzeljük azt, hogy süt a nap. A mi vöteményünk út felöli oldalán, ahol bejöttél, valószínüleg már láttad a pipiket, a tehenet és a bocit. Visszatérö stresszforrás, hogy legelö híján ezeknek mit adjunk enni. Legutóbb már odáig fajultak a dolgok, hogy pénzért kellett szénát venni (pedig elhihetitek, mindent megpróbáltunk, olívapréselményt sóval es melasszal, de csak nem kellett nekik), de szerencsére most már cserekereskedelemmel müködik a rendszer.

Holnap akkora hidegfront fog minket eltalálni, hogy a NASA is közreadott róla egy elemzést. Ennek megfelelően, mivel a sárgarépamag, meg a hajlandóságunk a szűzföldek feltörésére amúgy is elfogyott, beltéri foglalatosságokat tervezünk. Például nyolc motring hímzőfonalat vettem karkötőcsomózás céljából. Az előkészületek két tanulságos mozzanatát szeretném előtérbe helyezni, a végén ellenpontozva egy kis falusi zamattal.

Kicsit esetlegesen mennek itt a dolgok, na már nem csak az én blogom, hanem a munka is. Van egy táblánk, amire minden nap felkerülnek a feladatok, újabban kifejezetten new age-esek is, mint például "nem aggódni", vagy "hálásnak lenni azért, ami körülvesz". Ma délután szerencsére nem ez utóbbi volt a feladat, mert egyébként puszta kézzel tetveket irtottunk keresztesvirágzatú növényeinkről, és a hálamirigyeim kicsit alulműködtek éppen. De az nagy érzés, amikor látjuk kinőni azt, amit ültettünk.