Beküldte Raya deBonel -
San Pedro de Atacama (vagy ahogy a bennfentesek hívják: spa) egy porfészek, egy kétutcás falu egy sivatag* közepén. Az a szerencséjük, hogy 100 km-es körzetben számlálatlan elképesztő képződmény, nemzeti park, tó és egyéb hasonló található, így az a két utca, ahol a turisták megfordulnak, jövedelmező éttermeknek, boltoknak, és elsősorban utazási irodáknak ad otthont.
Itt mindenki túrákra jár, ezért jön a nép. A túrák mindegyik cégnél ugyanazok, ugyanakkor indulnak és ugyanannyiba kerülnek (európai szemmel nevetségesen olcsó), sőt, passzolgatják is egymásnak a turistákat, ha valahol kevesen vannak. Nagyon szimpatikus hozzáállással tolják: nem azt érzed, hogy le akarnak húzni, és az ötfős falut azért teszik a végére, hogy kapjanak jutalékot, ha veszel egy pulóvert, hanem hogy adnak még egy kis pluszt amellett, hogy jól felkészültek, csapatot építenek, tudnak angolul, kézben tartják a dolgokat és mindenre gondolnak. Ja és ha a prospektusban kedvcsinálónak van egy fotó egy rókáról meg egy vicuñáról, az nem csak azért van, mert egyszer egy csoportnak mázlija volt, hanem mert a nap végére mindenkinek lesz fotója pont ugyanezekről az állatokról.
Ezek itt vicuñák, a négyféle fellelhető teveoid közül az egyetlen, amelyik a 4000 méter feletti magasságot kedveli. A füvet, amit szeret, a spanyol "bátor szalma" néven emlegeti.
Az éttermek is ilyen nagyvonalúak: 2000 Ft áráért 3 centi vastag, kéttenyérnyi lazacszeletet adtak, "szegény" módra, azaz hagymával és tükörtojással, sültkrumpli-ágyon.
Első nap szédelegtem, töltődtem én is meg a telefonom is az említett 25 órás út** után, de azért beneveztem egy Holdvölgye-túrára. Azért hívják így, mert tiszta holdbéli a táj, persze a fantáziadús nevet egy belga papnak köszönhetjük, aki az egész környéket felcímkézte.
A csoport nagy része chilei kamaszokból állt, ami már önmagában biztosítja a kellemes szórakozást. Úgy mentünk, hogy elöl az európaiak, menetfelszerelésben, csöndben, mögöttük meg szedett-vedett márkás cuccokban ugráltak az elhízott helybéliek. Nekem ilyenkor az a stratégiám, hogy kis nemzet lévén (a legtöbb iroda még nem látott eleven magyart) keresek egy hasonló helyzetben lévőt. Ekkor pont egy magányos svédet fogtam ki, akiről kiderült, hogy velem egyidős, szintén nem kenyere a német, inni viszont szeret. Hurrá, ilyen barátok kellenek!
Este aztán cifrább is lett: a szobámban tanyázott egy chilei, akinek minden második szava az volt, hogy "Vágod?", az első pedig az, hogy kérek-e kokaleveles cukorkát. Nem kell megijedni, nem voltak hátsó szándékai (bár kicsit megsértődött, amikor önkéntelenül kiszaladt a számon egy "de édes kölyök vagy te még" jelentéstartalmú nyögés a kora hallatán), a kokalevél önmagában nem kábítószer. Ellenben segít a magasság okozta rosszullét (hegyibetegségnek hívják ezt vagy mi) elkerülésében.
Ezt mondjuk jó lett volna, ha a mai túra előtt tudom, ugyanis 2400 méterről felvittek 4300-ra, és amint kiszálltunk a buszból, tüstént ingerenciám lett az éhgyomorra hányás dicstelen véghezvitelére. Mintha nem lett volna elég, hogy hajnali 4-kor keltem, a célállomáson meg -17 fok volt.
Na de azért indultunk hajnali 5-kor, hogy teljes pompájában lássuk ezt.
A gejzírben főtt tojást azért betoltam (addigra elsajátítottam az ún. Vader-légzés technikáját, ami az életben maradás kulcsa volt.
Utastársaim nagyon aranyosak voltak, rögtön rájöttek, hogy baj van. Ezúttal egy szóló kanadaival társultam, de hasznosabbnak bizonyult az a Norvégiában dolgozó chilei pasas, aki nem csak kokateával szánt meg, hanem a filtert is nekem adta, hogy toljam be a felső ajkam alá és szívjam. Nem tudom, ez segített-e vagy a napsütés, de a végére már virágos kedvem volt. Egy ötfős faluban, Machucában is megálltunk, lámakebabot enni és Matukát fotózni.
Délben tettek le a hostelben, beájultam kicsit, aztán eszembe jutott, hogy megáll, ezek minden nap délután kettőkor rendbe rakják és felmossák a szobát és bevetik az ágyat. Úgyhogy áttettem a székhelyemet az egyik udvari függőágyba, egy szál pólóban. Ennyit a hőingadozásról.
Ebben az idilli hangulatban talált rám a leonbergi az éterben. Odakint az utcán állva azon röhögtem, hogy tényleg átalakult az értékrendem, ha képes vagyok emberek közé menni a kicsit még farmos Puma-cipőmben, az Uncsitesótól kapott kék, krokodilos zokniban, piros-sárga csíkos bő vászongatyában, rottweileres pólóban, fél kezemen fridás kesztyűben, ami alól kilóg a folpack (meg tudom magyarázni). Például azért voltam kénytelen ilyen állapotban menni a mosodába a tiszta ruháimért, mert egyszer Valpóban megjártam, és nem mosták ki a cuccomat,csak befújták valamivel és becsűrték a szárítóba, mostanra meg úgyszólván nem maradt egy rongyom se. Na de most minden rendben, vettem kokalevelet, itt ázik az ágy alatt, holnap reggelre finom keserű gyógytea lesz belőle. Kell is, mert még két egész napos, 4000 méter fölötti utam lesz, és annyi hányószacskóm nincs.
Ma este még csillagtúrára mentem, csak ide a falu végébe a teleszkóphoz. Chile pont a száraz levegője miatt az obszervatóriumok kedvence, szabad szemmel is iszonyatos karnevál van, hát még távcsővel. Ekkor (este 8) még laza -3 fok volt, ezt már fel se vettem.
Azért mondom, mert én vagyok itt az első magyar: Chile elképesztően gyönyörű ország. Lehet, hogy a gejzírmező csak a harmadik Yellowstone meg az izlandi névadó mögött, de ezerszer szebb, mint a második helyezett (az elsőről nem tudok nyilatkozni, Maci Laci nem hiteles forrás). És az egész annyira családias, azzal együtt, hogy profi. Szóval gyertek, de ne sokan!
*Bár hogy mennyire nem az, azt az első túrán elmondták, csak sajnos annyi geológiai zsargonnal, hogy kábé annyit fogtam fel belőle, hogy nem ez a sivatag, hanem kicsit délebbre, itt van folyó, de élet nem nagyon, szóval földrajzilag nem sivatag, de mégis mindenki a Föld legszárazabb területének nevezi. Ha ez zavarosnak tűnik, az nem tévedés.
**Ez se volt olyan rémes, mint amilyennek hangzik. Az emeleten, legelöl ültem, az ablaknál, hátra lehetett dönteni az ülést, adtak párnát, takarót (kisfilmjüknek megfelelően a steward konkrétan betakargatott), kaját, napközben filmek mentek többnyire Sylvester Stallone vagy Schwarzi főszereplésével, volt működő vécé, és az egész került átszámítva kb. 11 ezer forintba. A vége felé fogtam ki egy vonyító gyereket meg az apukáját, aki nyilvánvalóan mindent megadott a kislányának, kivéve amit az akart volna, tippre cicit meg tiszta pelenkát. Meg a fejem is fájt, de hogy a magasságtól vagy mitől, azt a mai napig nem tudom.