Beküldte Raya deBonel -
És haladtunk tovább, nyugat felé... Érdekes módon amennyiért San Sebastiánban meg Bilbaóban hatfős teremben ágyat kaptunk, annyiért Galíciában már kétágyas szobát. Persze a hotelnek is megvoltak a sajátosságai. Például a mélygarázs, aminek minden stratégiai felületét szőnyeggel borították be. A lift pedig mindig megállt és kinyílt a földszinten, gondolom, azért, hogy a recepciós megnézhesse, kik és milyen rakománnyal emelkednek szobai magasságokba.
Maga a szoba is eléggé retró volt, kettő konnektor volt a lakótérben, ebből az egyik egy földig érő hátlapos pipereasztal mögé dugva. Az ágy fölött pedig ez a fluxuskondenzátor csücsült a falon:
A leonbergi gyanútlanul bekapcsolta, mire az ontani kezdte a spanyol rágógumizenét. Kedvesem olyan riadalommal zárta el, mint egy babonás bennszülött, aki életében először lát ilyet. Való igaz, mióta ő megszületett, az Improve márka már biztos nem gyárt ilyeneket.
Ide eredetileg azért jöttünk, mert ez valahogy a legnyugatibb pontja Spanyolországnak, és van egy nagy jachtkikötő, ahonnan az atlanti átkelésre készülők indulnak, és ezt persze meg kellett nézni. El tudjátok képzelni, mekkora élményt nyújt egy ilyen "marina" éjjel egykor, metsző szélben, különösen a mólókat több helyen a tengerbe omlasztó viharok után pár héttel...
Azért nappal szép volt. Ez Herkules oszlopa.
Én tehát megszavaztam Santiago de Compostela felkeresését. Tulajdonképpen egy Caminót toltunk mi is, csak autóval, de a magam részéről amennyi viszontagságon átmentem az elmúlt egy hónapban, szerintem megérdemeltem ennyi kényelmet.
Nem voltak sokan, de valami azért volt ott a hátizsákos feelingből. Az egyik parkban egy jókora föld alatti vécét találtunk. A leonbergi nem egy gyorstüzelő, de most nem túlzok, fél órát vártam rá. Amikor kijött, enyhén zavart volt az arca, és összefüggéstelenül makogott élete állítólag legfurcsább pisiléséről. A két szélső piszoárnál egy-egy öregúr állt, amikor bement, és mire talált egy fülkét, ahol 1) volt villany, 2) nem volt túl sok hátrahagyott biológiai fegyver, beletelt vagy tíz perc, és utána még meg is kellett szerelnie a tartályt, mert amikor felemelte a lehúzófogantyút, lejött a fele. Na és mindezek után az öregek még mindig ott álltak.
Olyan templomban még sose voltam, ahol be szabadott volna menni az oltárt díszítő szobor háta mögé. Itt viszont kimondottan kordonokkal tereltek oda. Sajnos nem pénteken mentünk, így a Botafumeiro nevezetű bazi nagy füstölő lengetését kihagytuk.
Ezt egy olyan lakóövezetben fotóztam, ahol valószínűleg koordináltan folyik a mosás, mert mindenki egyszerre teregetett, és mindenki csak egy színt.
És persze jutott ide is egy kortárs múzeum, ahol ezt a gyöngyszemet lekaptam. "Ezek fordítva nézték az IKEA összeszerelési útmutatót" - morogta a leonbergi, de kapott kávét meg tortát, a kiállítás meg ingyen volt. Elmenőben még elgondolkodtunk, hogy vajon érdemes-e visszamenni megnézni, ott vannak-e még az öregek.
Innen aztán kénytelenek voltunk visszafordulni, mert előálltam azzal az ötlettel, hogy ha időben visszaérünk Leonberg környékére, még egyszer elmehetnénk szaunázni. Ezzel eldőlt a dolog, kocsiban alszunk, kocsiban eszünk.