kép

"Ahhoz képest, hogy van veled egyidős múzeum, nagyon szép vagy" - mondta a szemtelen hollandja. De most volt igazi randi meg minden.

A velem egyidős múzeum pedig a hangzatos Oosterscheldekering:

Az úgy volt, hogy 1953-ban egy vihar elárasztotta fél Hollandiát, és miután ez már vagy huszonötször megtörtént korábban is, elegük lett. Na ilyen, ha egy hollandot felidegesítenek: olyan mérnöki csodát épít, amilyen még nem volt.

Marha gyorsan, mert késő van, de muszáj:

Egyszer voltam Londonban. Vagyis többször is, de nemrég megint. Alapvetően a leonbergire épült a program, akinek osztálykirándulása volt a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet (IMO), meg egyéb, még idétlenebbül fordítható bandák meglátogatására. Én meg már későn kezdtem reszketni az életemért, avagy a modul első hetének elmulasztása miatt, mert túlságosan csábított a program. Na nem a fűtőolajlobbi vagy a tartályhajók egyesülete.

Ide már szinte hazajárunk, bár a sátrazás nekem viszonylag új élmény. Külföldi ismerősöket szoktam azzal elképeszteni, hogy én a Szigettől 10 percre nőttem fel (biciklivel), ezért amíg a leonbergi tavaly elő nem állt azzal a bolond ötletével, hogy ő a teljes fesztiválérzést át akarja élni, porral, zuhanyzós sorban állással, dögmeleggel, 800 forintos kávéval, nekem eszembe nem jutott volna, hogy ne Jóanyámnál aludjak. Idén sikerült mindenkit megdöbbenteni azzal, hogy kedvesem is inkább a légkondira, sörrel és lecsóval jótékonyan megtöltött hűtőre és korlátlan zuhanyra voksolt.

Egyszer az életben ezt is látni kell - gondolta Desirée, és ebben kénytelen voltam vele egyetérteni. A leonbergi meg csak jött, ahogy szokott. Nem voltunk túlinformáltak, ami azt illeti, én nem ismerek Magyarországon senkit, aki már járt volna ott. Így aztán azt se súgta meg nekünk senki, hogy ide érdemes lenne legalább egy gázfőzőt, egy asztalt, székeket, de lehetőleg aggregátort, sörsátrat és lampionokat is hozni. Én még abban se voltam biztos, hogy alkoholt szabad vinni a kempingbe, pedig minket még a spricnis ventilátorok előtt pózoló zsaruk se állítottak meg.

Komolyság van itten, kaptam saját kulcsot meg biciklit. Ez utóbbit kihasználva tegnap elmentünk a viccesen "brémainak" nevezett Spicariumba. Ez egy régi raktárban üzemelő tengerészeti múzeum, és az a raktár pont azért van ott, mert onnantól felfelé a Weser már évszázadok óta túl sekély a hajóknak, és addig is tenni kellett valahová az árut, amíg megjön érte a lapos bárka. Ha valamit érdemes kétszer átrakodni inkább, abból sejthető, hogy nincsen közel. Térkép szerint 22 kilométer, de szerintem ők nem számolták bele az útépítés miatti tereléseket és a kötelező pár eltévedést.

Nagyon kellett már egy ilyen hétvége. Napsütés, fagylalt, múzeumok és Párizs.

Most éppen tökre pezseg bennem a dizájnerkedés, mert végre nem csak poharakat rajzolunk, hanem ténylegesen tervezünk valamit.

Hajjaj. Budapesten rövidujjas időjárás volt, Raméék kertjében még le is sültem, itt meg fúj a szél és még a napra is oda lehet fagyni. Újdonság viszont, hogy a fák az utcámban kivirágzottak. Nagyon Hello Kitty a hangulat.

Csodálatos teremtménye az Istennek a sváb: soha nem elégedett semmivel, de ha mégis, akkor az biztosan krumpli. Vagy Spätzle. A Spätzle azért kezdődik éppen sp-vel, mert itt van még arra esély, hogy a pavlovi reflexszel nyáladzani kezdő sváb még szalonképesen ki tudja ejteni ezeket A csodálatos Baker fiúkban (vagy nem, két öreg színész köpködött egymásra olyan szavakat, hogy "spulni" meg "spicli") halhatatlanná tett mássalhangzókat. Egyébként semmi különös, csak 1)liszt, 2)tojás, 3)gríz.

A kialvatlanság-saga folytatódik, de ebben a fejezetben szerepel egy nagykövet és egy tangóharmonikás.